Képviselőházi napló, 1905. I. kötet • 1905. február 17–junius 21.
Ülésnapok - 1905-17
17. országos ülés 1905 május 4-én, csütörtökön. 127 helyzet súlyos voltának. (Igaz! Ugy van! a baloldalon.) Emlékeztetem a t. házat, hogy az utolsó években különösen foglalkoztatta ugy ezen házat, mint az egész országot a következő három kérdésnek komplexuma, Először a kiegyezés és ezzel kapcsolatosan a külkereskedelmi szerződések megkötésének kérdése; foglalkoztatták másodszor azon kérdések, melyek katonai kérdések, katonai ügyek neve alatt foglalhatók össze és végül foglalkoztatta a legutolsó hónapokban, különösen a múlt év nyarától fogva az uj választásokig a házszabályok revíziójának kérdése és mind az, a mi ezzel kapcsolatban áll azon szempontból, a melynek itt- ugy a miniszterelnök ur, mint ezen oldalról (a jobboldalra mutat) ismételten erős kifejezés adatott, hogy ezen tör fényhozás, hogy ezen képviselőház kebelében feltétlenül és minden körülmények között a többségi akaratnak kell érvényesülnie. (Ugy van! a baloldalon.) Bátor vagyok a t. háznak figyelmét felhívni arra, hogy a midőn az 1899: XXX. t.-czikk által kitűzött végső terminus utolsó perczei elérkeztek, megköttetett az akkori minisztérium, a Széll-kormány által a kiegyezés Ausztriával. Da daczára annak, hogy a ház ezen oldaláról ismételten történt utalás és figyelmeztetés arra, hogy ugy a kiegyezés, mint különösen a vámtarifa tárgyalásra tűzessék ki, ezen komplexuma a javaslatoknak itt a házban tárgyalásra soha ki nem tüzetett, soha meg sem kísérelték, hogy ezek felett a ház határozatát provokálják. Ha kutatom, hogy miért nem tűzettek ki ezek a javaslatok a ház napirendjére, daczára annak, hogy egy garancziális törvényünk, az 1899 : XXX. t.-cz. határozottan kötelezővé tette, törvényesen rendelte el, hogy mindaddig, a mig a vámtarifa megállapítva, a törvényhozás által elfogadva nincs, a külállamokkal szerződések nem köthetők, sőt a tárgyalások meg sem kezdhetők: azt találom, hogy nem tűzettek napirendre elsősorban azért, mert igen jól tudták a kormányok azt, hogy Ausztriában még ezt a kiegyezést sem voltak hajlandók elfogadni, a mely pedig még a közös vámterület alapjáról is birálva, feltétlenül a minimumát is alig képezte annak, a minek alapján egyáltalában valaki Ausztriával kiegyezést köthetett volna. Kötelesség erre itt utalni, mert azon hangokkal szemben, a melyek odaát hallatszanak, konstatálnom kell, hogy annak a közgazdasági válságnak, a melybe jutottunk, okozói elsősorban nem itt keresendők, hanem odaát a bécsi parlamentben. (Ugy van! a baloldalon.) Ha tehát ma, elmúlván ennyi idő azóta és megváltozván a helyzet, egész más alapon áll és kell hogy álljon a magyar törvényhozás többsége, annak kiinduló pontja az osztrák parlament ellenállásában keresendő, a mely, a mint annak idején ki is fejtettem, még ezen, a méltányosságon is alul álló kiegyezéssel szemben is a non possumus, az elvetés álláspontjára helyezkedik. (Ugy van! Ugy van! bal felöl.) A kérdések második csoportja kiindul onnan, a midőn ugyancsak Széll Kálmán miniszterelnök ur beterjesztette az ujonczlétszám felemelését tárgyazó törvényjavaslatot és a midőn a háznak minden oldalán felmerült azon kérdés, hogy ha már emberanyagban és pénzben ilyen nagymérvű ujabb megterheltetést kivannak az országtól, ezzel szemben ellenértékül az u. n. nemzeti vívmányok terén történjenek úgynevezett engedmények. Azt mondom, hogy »ugynevezett«, mert szerintem az 1867-iki törvények alapján nem vivmánvokról, nem engedményekről lehet itt szó, (Elénlc helyeslés a baloldalon.) hanem egyszerűen csak egy szentesitett törvénynek végrehajtásáról, (Elénk, helyeslés a baloldalon.) végrehajtásáról nemcsak abban az irányban, a mely ránk, az ország adózó polgáraira, az ország népeinek százezreire terheket ró, hanem abban az irányban is, a mely az ország jogainak biztosítását, a magyar nemzeti állam kidomboritását magával hozza. (Elénk helyeslés a baloldalon.) Ennek a törvényjavaslatnak benyújtásával kezdődött azután az a hosszadalmas és következményeiben igen súlyos harcz, a melynek jellege az volt, hogy minden kérdésben, minden alkalommal mindig későn jöttek bizonyos, úgynevezett engedményekkel. Megismétlődött itt a Sybillák története, hogy azzal, a mivel januárban lehetett volna itt a parlamentben és az országban békét teremteni, azzal csak májusban jöttek, a mivel pedig májusban hihetett volna ezt elérni, azzal meg nyáron vagy az őszszel állottak elő. (Igaz! Ugy van! a baloldalon.) Én nem akarok a jövőre nézve egyáltalában konzekvencziákat vonni, egy azonban bizonyos és ezt prófétai ihlet nélkül merem állítani, hogy minél tovább húzódnak ezek a kérdések, minél tovább huzzák-halasztják a nemzet jogos és törvényen alapuló kívánalmainak megvalósítását e téren, annál nehezebb és annál drágább lesz a megoldás. (Elénk helyeslés és taps a baloldalon és a középen.) Emlékeztetem a t. házat arra is, hogy daczára azoknak, a mik a kiegyezési kérdésekben történnek, a melyekre röviden már volt szerencsém utalni; daczára annak, hogy itt a házban ismételten szorgalmazták a kormánynyal szemben, hogy tessék legalább a vámtarifát tárgyalásra kitűzni, hogy az 1899 : XXX. t.-cz. meg ne sértessék; daczára annak, hogy a katonai téren minden oldalon történtek követelmények — és itt emlékeztetek a Szentiványi Árpád nevéhez kötött pcntozatokra, a melyeknek egyikemásika később teljesen elmaradt a szabadelvűpárt programmjából, mint pl. a létszámok kontingentálásának kérdése: mondom, mindezek daczára a múlt év tavaszán a parlament teljesen működésképes volt. Dolgoztunk, a mint csak nemrégiben, a múlt hetekben, a miniszterelnök
