Képviselőházi napló, 1901. XXX. kötet • 1904. november 7–november 18.

Ülésnapok - 1901-511

66 511. országos ülés Í90í november 9-én, szerdán. targyaltuk ezt, de a melyre vonatkozólag ma már újból konstatálható, hogy annak minden remanencziáit és minden értékét — hogy ugy fejezzem ki magam — szálankint szedik ki a nemzet testéből, mert ma már hallottuk annak kijelentését is, hogy most már a kúriai bíráskodásra is rákerül a sor. Gr. Tisza István miniszterelnök: Azt nem hallották! Polónyi Géza: A miniszterelnök ur beszéde izelitő volt arra, hogy a kúriai bíráskodási törvényt megfelelő módon akarja revideáltatni. (EUenmondásoJc jobbfelöl.) Legalább igy értettem én a beszédét; de nem akarok ezzel a kérdéssel sem tovább foglalkozni. Azt a törvényt, a melyet 1899 : XXX. törvéuyczikknek és paktumos törvénynek azért nevezünk, mert annak a törvénynek a királyi eskün és a záradékon kivül is van még egy biztositéka, a pártok között létrejött megegyezésnek ereje és az Ígéretek beváltásának kötelező ereje, mindnyájunk közös megegyezésével — előre látva, hogy micsoda bonyodalmak keletkezhetnek az 1903. évben, ha addig a vámszövetség létre nem jön — vívmány gyanánt iktattuk törvénybe, hogy az uj kereskedelmi szerződések tárgyalása nem kezdődhetik meg, mig az autonóm tarifa megalkotva nincsen. Nem az önálló, külön magyar autonóm, vámterület tarifájáról beszélek most, mert e törvénynek kettős intenczióia volt Intencziója volt az, hogy uj autonóm tarifa, legyen akkor is, ha vámszövetség lesz, de legyen akkor is, ha nem lesz vámszövetség, mert az 1899 : XXX. törvényczikk egyik elsőrendű garancziälis jellege az volt, hogy mindnyájan meg voltunk győződve arról, hogy az addig fennállott autonóm tarifa sem a kereskedelemnek, sem az iparnak, sem a mezőgazdaságnak érdekeit ki nem elégíti, azonfelül pedig abban a borzasztó hibában szenved, hogy nem volt határidőhöz kötött tarifa és igy automatikus módon az a tarifa tovább és tovább marad fenn és igy a magyar törvényhozás elesett attól, hogy tarifakórdésekben vitát folytathasson, vagyis megvitathassa a nemzet igazi létérdekeit és életérdekeit érintő gazdasági kérdéseket. Ne méltóztassék elfeledni, hogy ennek az uj autonóm vámtarifának megalkotása azok előtt is fontos dolog volt, a kik a közös vámterület hivei. Miért vettük be a törvénybe azt, hogy tárgyalásokat előbb kezdeni nem lehet ? Azért, mert a gazdasági elemi ismeretek birtokában is mindenki tudja, hogy kereskedelmi szerződéseket megkötni, kötött vámtételeket megállapítani és azután publikálni tételeket, a melyek, ha meg nem köttettek, szabad vámtótelek, tarifa nélkül, egyszerű képtelenség. (Ugy van! a széls'óbaloldalon.) Már most abban a biztos reményben és tudatban kellett lennünk mindnyájunknak, hogy ha előbb nem, de 1903-ban, midőn a szerződések lejártak és midőn uj kereskedelmi szerződések kötésére kell az embernek gondolnia, be fog következni a nemzet számára az az eldorádó, vagy mondjuk, be fog következni az Ígéret földjének az a kapunyitása, a melyet mindnyájan óhajtottunk, a melyre nézve őszintén vallottuk és valljuk azt, hogy a nemzet törvény hozótestűletét és a nemzetet magát nagy gazdasági kérdésekkel kell foglalkoztatnunk és táplálnunk. (Helyeslés a szélsobalóldalon.) Azt hittük, itt lesz az alkalom a nagy mérkőzésre, a mikor kiki tudásának, hazafiságának és lelkesedésének erejével és melegével fogja ide hozni a nemzet színe elé érveit, hogy megküzdjüük az iránt, hogy eltekintve a politikai mozzanatoktól igaz-e, hogy gazdasági szempontból jobb az önálló vámterület, mint a közös? Joggal bíztunk és reméltünk, Reméltük ezt legalább is az általános vámtarifa megalkotásánál, egészen eltekintve attól, hogy a nemzetközi harcz mindnyájunkat tettre szólit, mindnyájunkat kényszerit a nagy gazdasági kérdések, a nagy gazdasági problémák megvitatására, mint a milyen a minimális és a maximális védvámok kérdése, vagy a legtöbb kedvezményi záradék stb. kérdése. Most mi történik ? (Halljuk! Halljuk!) Nem akarok visszaélni a t. ház türelmével, s ezért röviden fogok nyilatkozni. Még csak azt akarom reprodukálni, hogy az 1899 : XXX. t. czikknek kardinális rendeltetése volt egyrészt, hogy akár lesz vámszövetség, akár nem, uj autonóm tarifa feküdjék a törvényhozás előtt, másrészt, hogy az önálló vámterületre való átmenetei jogának ne képezhesse akadályát az, hogy a kereskedelmi szerződések lejárata más időre esik, mint a vámszövetség lejárata. Mi következik be most ebből a két szempontból ? Történt először az, hogy Németország ránehezedett az európai államok gazdasági területére az ő promulgált minimális és maximális agrár védvámtarifájával. Nyilván azt mondják, hogy ez a tranzatlanti versengés leküzdésére lett a tarifába beállítva, gyakorlatilag azonban ez senkit sem sújt közelebbről és jobban, mint a magyar állam őstermelését. Már most megindultak Európában a kereskedelmi szerződésekre vonatkozó tárgyalások. Méltóztatnak tudni, hogy reménykedés volt az iránt, hogy ennek a magas és horribilis védvámokat tartalmazó tarifának nem sikerült lenyűgözni a középeurópai gazdasági érdekeket. De mit bizonyítanak a tények? Oroszorország akczeptálta ezt a tarifát, vele szerződés is köttetett. A kis Svájcz volt az egyedüli, a mely hosszú időn át ellenállt ennek a tarifának, de bár nem ismerem a svájczi szerződés lényegét, sem annak részleteit, a mai helyzetből arra kell következtetnem, hogy magyarán mondva Svájcz is beadta a derekát a ránehezedő orosz szerződés okából. Érdekes, hogy, a mint az köztudomású dolog, Svájczczal is, Oroszországgal is 12 éves szerződés köttetett.