Képviselőházi napló, 1901. XXX. kötet • 1904. november 7–november 18.

Ülésnapok - 1901-510

32 510. országos ülés 190í november 8-án, kedden. békekötéseknek előzményei folytak, akkorában az illetők még nem mutathattak rá arra, hogy a nemzet többségének akaratával folyt az a harez, az a fegyverforgatás, a mely egyiket is, másikat is tettre kényszeritette. A mi a t. miniszterelnök urnak velünk szemben tanúsított lekicsinylő modorát illeti, hogy minket egy-két vagy tiz-husz embernek néz, a históriában szomorú példákat tudunk erre is. íme 1701-ből — minden levéltárban meg lehet találni — van egy királyi, kanczelláriai leirat, a mely ugy szól, hogy az az istentelen, lázadó Rákóczi Ferencz Bécsből megszökött •— ezt a »gaz« szót nem használták még akkor Bécsben, mert különben igy irták volna — megszökött, tehát fejére 10.000 forintot tűztek ki annak, a ki élve és 6000-et annak, a ki halva kézhez szolgáltatja. A mikor ilyen példákat látunk magunk előtt, példáját annak a dicsőséges férfiúnak, a ki iránt ma önök is lángoló kebellel viseltetnek, mert a királyi szó megengedte önöknek a lelkesedés fellángolását: vájjon ezekben a példákban nem egy törpe kisebbség áll-e előttünk? O és 8—10 lázadó társa menekült át Lengyelországba. A mikor ugy beszélnek velünk, hogy ez a hitvány kisebbség, ez a 10—20 ember, ez a gaz elsöprendő, hogyan sérthetne ez minket, mikor tudjuk, hogy Magyarországon minden hazafinak ez volt a legelső titulusa. Angol példákra is szeretnek önök hivatkozni. A partéiét Angliában sem volt olyan egymást czirogató, hiszen a pártok elnevezése is mutatja, hogy milyen kifejezésekkel tisztelték meg egymást: whig és tory. Ha igaz, a mint én tudom, a whig szó azt jelentette, hogy paraszt, a tory pedig azt, hogy rabló. Különféleképen mondják, de alig lehet megmagyarázni, hogy miként támadtak ezek a kifejezések. Én ezt csak azért hoztam fel, hogy maguk a pártok elnevezései is alacsony és sértő kifejezések, hogy tehát ott is folytak harczok és ha talán gróf Tisza István ott lett volna, behozta volna nekik a klotürt, a szájkosarat. Szerencséje azonban gróf Tisza Istvánnak, hogy nem Angliában született, hanem Magyarországon, mert a hol az uralkodó feje lehullott a parlament lábaihoz . . . Hellebronth Géza: Azóta felakasztották volna. (Mozgás a jobboldalon.) Szederkényi Nándor: ... ott szörnyű és drámai jelenetek is fordulhattak volna elő. Jól mondja a miniszterelnök ur, hogy az angol nem ismer tréfát, ha valamire ráteszi a kezét; a Stuartokkal is, az Orániaiakkal is mindaddig, a mig meg nem hódoltak a parlament felsőbbsége előtt, el tudtak bánni. Mikor behozták és királyukká választották, már akkor megmutatták neki, hogy mi a teendője, mert mindazt a katonát, a kikkel bejött és a kikkel ő a csatát megvívta és a trónt elfoglalta, azokat összepakkolták és visszaküldték Hollandiába és melléje angol katonákat rendeltek, mondván, hogy az angol király őrzésére külföldi katonákra, összevásárolt zsoldosokra szükség nincs. Sokszor merült fel itt a kérdés ezen viták folyamán, hogy a t. kormány, illetőleg a t. miniszterelnök ur tulajdonképen mit is akar, hova czéloz, mi a törekvése? Erre a kérdésre fogok válaszolni, előbb azonban be kell fejeznem a külföldi példákra való hivatkozást, miután az angol hivatkozással már végeztem. Nem szabad azonban mellőznöm egyszersmind franczia példákkal is felvilágosítani, hogy mit jelent a miniszterelnök urnak az a merev többségi elmélete és ennek jogán követelése annak, hogy itt a házban is ő legyen az intéző, a ház többi tagjai pedig ne legyenek egyebek, mint az ő kezében összpontosult masinériának figurái. Ilyen többségi elmélet, a minőn a t. miniszterelnök ur lovagol, nem újság. Francziaországban már lejáratták ezt a többségi elméletet még a februáriusi forradalom előtt, Guyzot minisztersége idejében. Guyzot minisztériuma valóságos megcsontosodásává lett egy szerencsétlen választási törvény rendszerével összehozott párturalomnak. A képviselőket teljesen a kormány felügyelete alatt tartották, mint most; csak hivatalos jelöltek mehettek keresztül és mint egy ismertető munkában olvastam, a mely tökéletesen ráillik a mi helyzetünkre, a képviselők hazamentek az uj választásra, ígértek a kerületeknek mindent, az egyiknek kaszárnyát, a másiknak valami hivatalt, — igy foglaltatik ez egy leírásban — azután valami viziutat kellett építeni és a vasutak építése is kezdetét vette Francziaországban. Ezek mind ígéretek voltak, a melyek fejében az illető kerületek azt a képviselőt, természetesen, nagyon szívesen megválasztották. Az illető képviselő bejött és akkor mi következett? A képviselő tartozott a maga szolgálatát megtenni s a megvesztegetés, ígérgetés, a korrupcziónak minden neme oly nyilvánossággal űzetett, hogy minden képviselőről tudták és ezzel az ország szine előtt beszámoltak, hogy miért és hogyan lett képviselő ? hogy azután a parlamentben le legyen kötelezve és ne merészeljen esetleg hátat fordítani a kormánynak. Irtóztató, fékentartott többség uralma volt a?, a mely Francziaországot több, mint egy évtizeden át valósággal fojtogatva tartotta kezében. Az ellenzék, mondhatni a legkisebb számra volt szorítva, széttöredezve juthatott csak be a képviselőházba: egyrészt legitimitás, a másik rész, mint tiszta alkotmányos czimen. Azoknak Odillon, Barreux, Tocqueviüe voltak a vezérei, a republikánusoknak pedig Ledon, Rollin, Marry stb. Ezek tehetetlenek voltak a többséggel szemben. Végre elhatározták, hogy együttesen a választási törvény reformját fogják követelni, mivel e rendszer értelmében Francziaországban minden mozdulat lehetetlenné volt téve. A választók nagy tömegére kérték kiterjeszteni a választói jogot. S e jelszó elég volt arra, hogy a gyűlölt többségi uralom egy 24 óra alatt Parisban, 1848 február 28-ikán