Képviselőházi napló, 1901. XXX. kötet • 1904. november 7–november 18.

Ülésnapok - 1901-518

238 518. országos ülés 190k november 17-én, csütörtökön. van a szélsöbálóldalon.) a mely biztosítva van már odakint, az bizonyos, mert azt elvégezte Tisza Kálmán, hogy alkotmányos mérkőzéssel odakint kormányokat elbuktatni a választói jog reformja nélkül nem lehet; meg kell tehát akadályozni azt, hogy a kormányok idebent is megbuktathatok legyenek; parinkálni kell minket nem Angliával, hanem Horvátországgal. Azt hiszem, igazi lelkesedéssel ezeket a javaslatokat csakis horvát testvéreink szavazhatják meg, a kik ezentúl itt nagyon otthonosan érezhetik magukat. (Nagy zaj és ellenmondások a horvát képviselők soraiban.) Tomasics Miklós: Argumentumokat nem tudnak hozni, csak a horvátokat . . . (Folytonos nagy zaj a ház minden oldalán.) Elnök (csenget); Csendet kérek a ház minden oldalán Nessi Pál: Utasítsa Tomasicsot rendre! (Zaj.) Elnök: A ház minden oldalára intéztem azt a felszólítást, hogy ne zavarják a rendet. Csak a szónoknak van joga beszélni. (Folytonosan tartó nagy zaj bal felöl és a középen. Halljak I Halljuk!) Kérem, tessék folytatni! Vázsonyi Vilmos; A miniszterelnök ur nemcsak a nemzeti akaratot, nemcsak a parlamentarizmust védelmezi meg, hanem egyúttal az igazi tiszta szabadelvűségnek is védelmére kel. Midőn a néppárt itt beadott egy határozati javaslatot, a melyben a választói jognak bizonyos kiterjesztését követeli, a miniszterelnök ur erre azt mondta, hogy ez a reakcziónak demagógiája. Ezt is hallottuk Frére Orbántól Belgiumban, hogy milyen sikerrel, azt beszédem folyamán elmondottam. Egyszerűen azt mondhatnám erre, hogy ha a szabadelvűpárt lehet reakczionárius, ha megengedheti magának ezt a tréfát, miért ne engedhetné meg magának a reakczió azt a tréfát, hogy demokratikus legyen ! De nem ütöm el ezt a kérdést ezzel a tréfával, hanem egyszerűen azt mondom, hogy a t. szabadelvűpárt a legnagyobb hálára van lekötelezve épen a néppártnak, mert ha a néppárt nem volna, nem tudnám, hogy miért szabadelvű párt a szabadelvűpárt. Ez az egyedüli ok, a melylyel el lehet hitetni Magyarországon, hogy miért szabadelvű a szabadelvűpárt! A reakczió demagógiájáról beszél a t. miniszterelnök ur. Erre meg én azt mondom, hogy egész Európában — mert hisz ez a szabadelvűpártok végzete •— az ölte meg a szabadelvű pártokat, hogy azt hitték, teljesen megfeleltek hivatásuknak akkor, ha a középkori rendi tényezők mellé még odavesznek egy uj tényezőt, az általuk tenyésztett parvenü réteget. Ennek beczézgetése, fejlesztése jelenti azután a szabadelvűséget. Egész Európában mindenütt láttuk annak a népiszonynak jeleit, a melyet ime a magyar szabadelvűségnél is látunk, mert hiszen a t. miniszterelnök urnak az a fejtegetése, hogy a választói jog kiterjesztése demagógia és hogy fenyegeti a magyar szabadelvűséget, mit jelent egyebet, mint a magyar szabadelvűségnek azt a vallomását, hogy iszonyodik az igazi, dolgozó néptől, (ügy van! Ugy van I a baloldalon.) hogy a népnek csupán fehér asztaloknál kíván randevút adni, a hol királyi és udvari tanácsosok által csinált sorfal keretében találkozik vele. Pap Zoltán: Szaporodnak az urak nagyon! Vázsonyi Vilmos: Az még nem jelenti a nép szeretetét, hogy ha egy-egy politikai mozgalom alkalmával felsorakoztatunk egy sorfalat, a mely minket éljenezzen. Ez az előkelő berendezkedés olyan, mint a haj tó vadászat, a hol az urak a vadászok, nép pedig a hajtó 30 krajczárért, s néha egy marék serétért is. (Derültség a baloldalon.) Nem népies politika, nem szabadelvű politika az, a mely azt hiszi, hogy ha leszáll a parvenük rétegéhez, ha királyi és udvari tanácsosokat, uj nemeseket, uj bárókat tenyészt (Zaj a jobb- és a baloldalon,) és ezeknek segítségével sorfalat állat, ez a népre való támaszkodás, ez a közvélemény. Hiszen a czezarizmus és abszolutizmus sem nélkülözheti bizonyos tekintetben a népet, mint hurrah-canailt, mint sorfalat, mely lengeti kalapját, a czárnak is szüksége van a népre. De nem a hurrahcanail-re, hanem az alkotmányban jogot gyakorló népre van szükség, s ez az igazi szabadelvűség. (Elénk helyeslés és taps a bal- és a szélsöbaloldalon.) A néptől való ezen iszonyodásnak példáit, a mint már elmondtam, láttuk a belga szabadelvűeknél, de nem is kell olyan messze elmennünk, a szomszédba is áttekinthetünk. Hiszen ismertük Ausztriában is az udvar- és szalonképes demokrácziát, ismertük aHofráthok, Regierungsrathok és Kommerzienrathok osztrák szabadelvűségót. Nézzük meg ennek az osztrák szabadelvűpártnak sorsát. Azt kérdezem, hol van az a bécsi nép, a mely 1848-ban Kossuth Lajost és társait mint magyar Argonautákat üdvözölte és testvéri öleléssel illette? Hol van a nép, a melyet akkor a demokrácziának harczosai vezettek, s hol van az a nép, a mely a konkordátum felbontásakor kivilágított Bécsben és az egyházpolitikai szabadelvűségért is ennyire rajongott? Hova lett ez a nép? Nem követi a szabadelvűeket, de a szabadelvűek mindig hiven az ő gondolkozásukhoz, gondolkozásuknak előkelőségéhez, a szocziál-demokratákat használják fel Bécsben arra, hogy azok vigyék immár tovább a küzdelmet a reakczió ellen, azok birkózzanak meg a klerikálisokkal, mert az udvarképes és szalonképes szabadelvűség azért nem keveredik össze a néppel, legfeljebb Hausknech t-nek használják fel, hogy az dobja ki a korcsmából ellenségeit. (Derültség balfelől. Zaj a jobboldalon. Halljuk! Halljuk! balfelöl.) T. ház, az egyházpolitikai szabadelvűség, a melyben kimerült a belga és az osztrák szabadelvűség, az még nem elég az üdvösséghez! Azzal ugyan még a népnek boldogságát, a nép