Képviselőházi napló, 1901. XXX. kötet • 1904. november 7–november 18.

Ülésnapok - 1901-514

126 51í. országos ülés Í90k november i2-én, szombaton. eseményeire, mikor volt az az eset, hogy a többség a nagy nemzeti érdekek megvédésében akár politikai, akár közgazdasági, akár nemzetvédelmi szempontból magát exponálta volna és ellenállott volna azoknak a befolyásoknak, a melyeknek az ország ügyeire törvényes befolyásuk nem lehet? (Igaz! Ugy van! a bal- és a szélsőbaloldalon; felkiáltások: Soha!) És azt kérdem én akkor a t. miniszterelnök urtól, vájjon viszont államférfiúi okosság és tapintat-e a közvélemény előtt ugy felállítani az ellenzéket, mint a mely csak rendetlenkedik, önczélt követ, törvénytiprásra ad példát és megakadályozza a parlamentet a szerves működés terén ? Vájjon olyan erősnek tartja-e a t. miniszterelnök ur a mi viszonyainkat, olyan erősnek tartja-e az országot és olyan gyengének ellenfeleinket és ellenségeinket, a kiknek nem adna bátorságot ez a feltevés arra, ha való volna, hogy itt igenis ellenzékek ülnek, a melyek nem teljesitik erélylyel, nem teljesitik hűséggel azt a feladatot, a miért a választók őket ideküldték ? (Ugy van! a szélsőbaloldalon.) A bizalmatlanságot, a mint emiitettem, én a miniszterelnök ur egész politikai szerepléséből és múltjából merítem. Mint az országház régibb tagjának, személyes tapasztalataim vannak ezen a téren. Iparkodtam higgadtan, nyugodtan mérlegelni mindazokat a momentumokat, midőn a miniszterelnök ur politikai szereplése még képviselő korában előtérbe tolult. (Halljuk! Halljuk !) Elfoglalt állása, tehetsége, kétségtelenül nagy munkabírása, tudása biztosítottak részére Bókkal fontosabb tevékenységi kört, mint a mely egy egyszerű képviselőt megillet. De ismét csak a ház naplóira hivatkozom, nem lendületes frázisokhoz folyamodom, méltóztassanak elolvasni azokat a beszédeket, a melyeket az 1889-iki véderő-vitában mondott. Mag akkori kormányelnök, maga a honvédelmi miniszter nem tanusitottak olyan czinikus, rideg és sivár felfogást a nagy nemzeti kérdésekkel szemben, mint gróf Tisza István; (Ugy van! Ugy van! a bal- és a szélsöbaloldalon.) a kitől akkor, még mint fiatal embertől talán sokkal jobban meg is lehetett volna várni azt, hogy hevüljön azokért a nagy, nemzeti eszmékért, a melyek akkor még idős embereket is a nemzeti lelkesedés tüzével töltöttek el. (Ugy van! a szélsöbaloldalon.) A miniszterelnök ur már akkor konstatálta beszédében, hogy igen sok tennivaló, igen sok várnivaló van még a katonai téren, és kérdem — tizenöt év folyt le azóta — tett-e valamikor a t. miniszterelnök ur e kérdésben, ez irányban bármit is arra, hogy a nemzeti érdekek kielégíttessenek, pedig, azt hiszem, legalább is olyan kardinális fontosságú nemzeti érdek volt az, mint a házszabály reviziója. Nessi Pál: Mindig akadályozott bennünket a katonai kérdésben! Kapotsfy Jenő: A t. miniszterelnök ur szerény ítéletem szerint abban a meggyőződésben kell, hogy éljen és kell, hogy élt legyen egész politikai szereplése alatt, hogy Magyarország gyenge arra, hogy erősen és szilárdan követelje mindazokat a jogokat, a melyek őt, mint önálló nemzetet megilletik. És ha természetesnek találom is azt, hogy a t. miniszterelnök ur a politikai hitvallás különbözősége folytán azt az álláspontot, melyet mi elfoglalunk itt, mindig erélyesen támadhatta, azt nem tudom megérteni és az meglepő marad rám nézve mindig, hogy miért szegült ellene a t. miniszterelnök ur azon csekélyebb vívmányok kieszközlésének is, a melyek az 1867: XII. t.-cz. keretében megvalósíthatók. (Ugy van! a szélsőbaloldalon.) A miniszterelnök ur rideg aulikus szempontra helyezkedett mindig. (Ugy van ! a szélsöbaloldalon.) Ebből magyarázható az, hogy nem adott a közvéleményre, a közérzületre semmit; most azonban, midőn a mi nézetünk szerint ismét alkotmányellenes lépést akar tenni, most szükségét látja annak, hogy a közvéleményben minden eszközzel propagandát csináljon. (Helyeslés a szélsöbaloldalon.) A t. miniszterelnök urnak más felfogása nem lehetett mint az, lehetőleg meghajolni mindig a királyi akarat előtt, (Félkiáltások a szélsöbaloldalon: A császári akarat előtt!) lehetőleg túlsúlyra emelni a királyi hatalmat, (Felkiáltások a szélsöbaloldalon: A császári hatalmat!) mint a törvényhozás egyik faktorának hatalmát és szolgálni az összbirodalom értékét akkor is, (Igaz! Ugy van! a szélsöbaloldalon.) ha ez a nemzet vitális érdekeibe ütközik. (Igaz! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Azt mondja t. miniszterelnök ur, hogy a házszabályok revíziójára való törekvését a közvélemény már régen ismeri és ugy nyilatkozott a szabadelvű körben, hogy nagyon meglepő rá nézve, a midőn ezen törekvése mögött bizonyos taktikai fogásokat képzelnek. Hát, t. ház, a miniszterelnök ur egész politikai felfogásából és szerepléséből kétségtelenül tisztában lehetett mindenki azzal, hogy a mikor ő azt a hatalom megtartása érdekében szükségesnek tartja, elő is fog vele állani. De különös, t. ház, az, hogy a midőn 1889-ben, az obstrukczió után a házszabályrevizió megtörtént, ha a t. miniszterelnök ur olyan kardinális kérdésnek tartotta ezt, ha azt olyan fontos nemzeti érdeknek nézte, miért maradt meg azon párt kötelékében, a mely ezen főfontosságu elvi kérdést neki nem teljesítette, nem vitte keresztül? (Igaz! Ugy van! a szélsöbaloldalon.) Hiszen a t. miniszterelnök ur ellene volt a kúriai bíráskodásnak, ellene volt az inkompatibilitási törvénynek, a melyre nézve megjegyzem azt, hogy ha azt mondja ma a t. miniszterelnök ur, hogy az obstrukczió a nemzetben megingatta a közhitet a parlament méltósága és ereje iránt, méltóztassék elhinni, azok a körülmények, a melyeknek az inkompatibilitási törvény akart határt