Képviselőházi napló, 1901. XXIX. kötet • 1904. október 10–november 5.

Ülésnapok - 1901-492

M 4-92. országos ülés 190b október ik-én, pénteken. hogy az első, az ideiglenes szerződést megköthesse, azután kért egy második felhatalmazást is. És most mi történik, t. ház? Már rendeletben ki is adja a megállapodásokat, mint kötelező intézkedéseket. Hát, t. képviselőház, ez nem magyar törvény; a magyar közjog szerint pátensekkel e hazát kormányozni nem lehet, Magyarország csak törvényeket ismer, pátenseket nem, a rendeletekkel való kormányzás törvényellenes, vannak törvényeink, melyek azt világosan tiltják, s nekünk e törvényeket tisztelnünk és respektálnunk kell, és nem szabad megengednünk, eltűrnünk, hogy törvényeink ilyen módon kijátszassanak, mi pedig pátensekkel kormányoztassunk, s a törvényeket végre ne hajtsák. (Elénk helyeslés a baloldalon.) Azért én ugy a magam részéről, mint pártom nevében, melyhez tartozni szerencsém van, nem fogadom el a törvényjavaslatot, hanem csatlakozom, pártom nevében is, azon határozati javaslathoz, melyet Krasznay Ferencz t. barátom benyújtott. (Elénk helyeslés és éljenzés a bal- és a szélsobálóldálon. A szónokot számosan üdvözlik.) Rákosi Viktor jegyző: Okolicsányi László! Okolicsányi László: T. képviselőház! A törvényhozás jogainak és tekintélyének olyan súlyos megsértésével, a törvények tisztelete és az alkotmány biztosítékai ellen elkövetett olyan merénylettel állunk szemben, a mikor én ugy találom, hogy az előterjesztett javaslatnak közgazdasági jelentőségével e pillanatban alig kellene foglalkozni, mert ennek közgazdasági jelentősége és közgazdasági hatása, legyen az bármilyen, elenyészik a melleit az óriási kár mellett, melyet a kormánynak egész ezen javaslat beterjesztéséig törvényeinkkel és alkotmányosságunkkal szemben követett eljárása eredményez. Ezt az eljárást mentik részben azzal, hogy a kormány a közgazdasa'gi érdekek megóvása végett határozta el magát arra és közgazdasági előnyök kivívása érdekében tette meg azt a lépést, a mely közjogi tekintetben a legsúlyosabb kifogás alá esik. Én ugyan nem vagyok hajlandó ezt semmiféle körülmények között még ürügyül sem elfogadni, mert ott, a hol az ország közjogának és alkotmányosságának épségben való fentartásáról van szó, íem lehet és nem szabad gazdasági érdekekkel előhozakodni, gazdasági érdekeket azzal szemben ellensulyozólag felhozni. (Igaz! Ugy van! a pzélsöbalóldalon.) Nem felel meg ez a magyar nemzet múltjának, a magyar nemzet egész eddigi felfogásának, mert ellenkezőleg a történelem arra tanit minket, hogy mi az által tudtuk politikai exisztencziánkat ezen a földön ezer esztendőn keresztül biztosítani, hogy nem egyszer több évi aratásunkat, általában gazdasági érdekeinket, egész generácziók érdekét áldoztuk fel azért, hogy alkotmányunkat és közjogunkat épségben és sértetlenül fentartsuk. Ámde, ha már ezzel a gazdasági szemponttal találkozunk a mi túlnyomóan materiális korunkban, legyen szabad röviden foglalkoznom ezen előterjesztés gazdasági hatásával is, még pedig főleg azért, hogy rámutassak arra, hogy bizony ennek oly közgazdasági értéke, a milyent arra rá akarnak disputálni, egyáltalában nincsen. Mert tulajdonképen hogy is áll a helyzet? Az a súlyos hiba, mely akár idegen érdekek kedvéért, akár baklövésből elkövettetett és a mely az 1891-ki olasz kereskedelmi szerződésbe belecsúszott, a most újonnan megkötendő szerződésbe állítólag nem vétetik be. Csak állítólag, mondom, mert azt a bizonyos kézjegygyei ellátott megállapodást, a melyről ebben a javaslatban szó van, mi még nem ismerjük, Fogok róla még beszélni, itt csak az a fontos, hogy egyelőre ez a nyilatkozat mindössze 1905 végéig szóló fix terminussal bir. Az egész eredmény tulajdonképen az, hogy ebben a nyilatkozatban ki van mondva, hogy 1905 január l-e után a kedvezményes vámtétel mellett Olaszországból bort többé behozni nem lehet, de megengedik 1905 január l-ig egy igen tekintélyes bormennyiségnek, — igaz, hogy szigorúan körülirt feltételek mellett — a behozatalát. Ez a behozatal azonban, a mint ép az előbb Bernáth Béla t. barátom kifejtette, elegendő arra, hogy legalább is két esztendeig a magyar borkereskedelmet nagyban megbénítsa és a magyar bor jó hírnevének helyreállítását legalább is egy esztendeig elodázza. Azt mondtam, hogy nem tudom, vájjon az a bizonyos hiba, az a bizonyos borvámklauzula az 1894. évi törvénybe baklövésből vagy talán idegen érdekek szolgálata folytán került-e bele; és ezt azért mondtam, mert a statisztikai adatok, a melyek annak az eddig fenállott olasz kereskedelmi szerződésnek a hatását mutatják, nagyon felébresztik bennem azt a föltevést, hogy az egész olasz borvámklauzula nem is annyira Olaszországnak, mint inkább Ausztriának nyújt kedvezményeket. A bortermelésnek és borértékesítésnek egy kiváló ismerője, Bernáth Béla t. barátom, az előbb rámutatott arra, hogy a mi boraink vevője túlnyomóan Ausztria. Ha tehát behoznak a közös vámterületre nagymennyiségű idegen bort, az kétségenkivül Ausztriába való kivitelünknek a rovására történik. Hogy igy is történt, azt bebizonyíthatom az olasz bor behozatásának a legutóbbi három évi statisztikájával. Olaszországból 1901-ben behoztak Magyarországba 8,852.000, Ausztriába 4,995.000 korona értékű bort; itt az arány egyszerű arányszámokkal körülbelül */6 Magyarországra, 2

/o Ausztriára nézve. 1902ben Magyarországba behoztak 7,614.000, Ausztriába 7,980.000 korona értékű bort. A következő évben tehát már körülbelül olyan mennyiség hozatott be Ausztriába, mint Magyarországba. Az 1903. évben már az arány egészen megfordult. 1903-ban Magyarországba hoznak be 10 millió 911.000 korona értékű bort, Ausztriába