Képviselőházi napló, 1901. XXIX. kötet • 1904. október 10–november 5.

Ülésnapok - 1901-504

öOí. országos ülés 190í október 28-án, pénteken. 333 Nem kifogásolom én ezt, csak azt hozom fel, mert tudom, hogy a kormánynak ehhez joga van, és mert csodálom, hogy a t. miniszter ur, a kinek igazságszeretetéről többször meggyőződtem, egyrészt itt ily méltányosan jár el, más alkalommal hasonló ügyben nagyon rideg álláspontra helyezkedik. Nem régen pl. a kis Dunán lévő malomtulajdonosokkal szemben helyezkedett rideg álláspontra, a kikről pedig tudjuk, hogy földhöz ragadt szegény emberek, a kik 100 év óta gyakorolják ott őrlési jogukat, és most egyszerűen miniszteri rendeletekkel teljesen tönkretétettek, mert a rendeletek a vizügyi és egyéb törvényekre hivatkozva azt mondják, hogy a gátakat ki kell venni. (Mozgás a baloldalon.) Pedig azok nélkül a gátak nélkül ott őrölni nem lehet; viszont a hajózásnak eddig sem voltak útjában, mert hiszen semmiféle hajó ott nem közlekedik. Meg vagyok győződve arról, hogy nem ig^n akad ember ebben az országban, a ki megütköznék azon, ha a t. kormány ezeket az embereket némi kárpótlásban részesítené; ha pedig a t. miniszter ur ezt tenni akarná, mindig találhat rá módot. (Elénk helyeslés a baloldalon.) Yégül még csak azt akarom kérni a t. miniszter úrtól, hogy, a mennyiben most ez a törvényjavaslat elfogadtatik és a munkálatok megkezdődnek, szíveskedjék ezeket a munkálatokat az alsó vidéken kezdetni. Ez ugyan a dolog természetében fekszik, de mégis felhozom azért, mert a t. miniszter ur jól tudja, vagy legalább is könnyen meggyőződhetik róla, hogy csakugyan ez a vidék van leginkább sújtva a belvizek által és azonkívül több csatornából is kap vizeket, mint a minők a Keszegér, Kétér és a Czóbér, a melyek, minthogy szabályozva nem lettek, a viznek lefolyását nem biztosítják. Midőn tehát az igen t. miniszter ur szíves ügyeimét ideterelem, kijelentem újólag, hogy a törvényjavaslatot általánosságban elfogadcm. (Helyeslés balfelöl.) Kovács Pá! jegyző : Gróf Batthyány Tivadar! Gr. Batthyány Tivadar: T. képviselőház! Annak idején, mikor a t. kormány beterjesztette a beruházásokról szóló törvényjavaslatot, illetve midőn az itt a tavaszszal napirendre tüzetett, szándékom volt felszólalni és figyelmeztetni a t. házat és a t. kormányt, hogy ezen törvényjavaslat, a mely felölel közgazdasági és közéleti téren sok, részben szükséges, részben nem szükséges teendőket, az ország egy igen tekintélyes és fontos részéről említést sem tett. Ez a Rábaszabályozó-társulat vidéke, és ha van ebben az országban vidék, a melynek ha különösen kisbirtokosait a végpusztulástól meg akarjuk menteni, okvetlenül igen tetemes állami segélyre van utalva, ugy ez épen a dunántúli Kábaszabályozó munkák által máris nagyrészt tönkretett vidék. Akkoriban magánúton azt az értesülést kaptam, hogy azért nem vették ezt fel a beruházási kölcsön keretébe, mert sokkal fontosabb és sokkal nagyobb intézkedéseket involvál, semhogy egy paragrafusba bele lehetne venni, s külön törvényhozási intézkedésre lesz szükség, ós majd akkor foga törvényhozás az ügyhöz méltón érdemlegesen azzal foglalkozni. Mindezek daczára szándékom volt akkor felszólalni és a t, kormány figyelmét felhívni arra, hogy mikor 329 millió költséget rónak az országra, vigyázzanak, nehogy kifogyjanak a pénzből, mert épen a jelenlegi kormány más téren, a katonai téren annyira lefoglalta az ország pénzügyi erejét. (Igaz! Ugy van! lalfelöl.) hogy nagyon tartok tőle, hogy majd a végén azután a jó szándék kútba esik, és a Rábaszabályozási társulat kénytelen lesz megelégedni valami csekélységgel, a mire rá illik az, hogy nesze semmi fogd meg jól. Én akkoriban kapaczitálni hagytam magam a pénzügyminiszter úrtól, a ki figyelmeztetett, hogy az országra körülbelül egy milliónyi kurzus-differenczia hárul mint teher, ha ezt a 329 milliós kölcsönt egy ülés alatt el nem végezzük. Meghajoltam akkor ezen felvilágosítás előtt, és nem szólaltam fel. Méltóztassanak azonban megengedni, hogy daczára annak, hogy bizonyos nyugtalanságot látok az iránt, hogy ezen kérdés körül esetleg beható vita fejlődik ki, én, különös tekintettel arra, hogy a rábaszabályozási érdekeltség tekintélyes részének élén állok az utolsó évek mozgalmaiban, kötelességemet teljesítve kissé részletesebben foglalkozzam ezzel a kérdéssel. (Sálijuk! Halljuk!) Mielőtt rátérnék magára a törvényjavaslat intézkedéseire, bátor vagyok utalni arra, hogy az összes vizszabályozások között talán a Rábaszabályozási társulatnak ügyei foglalkoztatják legrégibb idő óta az országot. Nem korábban, mint egy 1226. évi kiváltságlevélben tesz már IV. Béla király említést a Rába gátjairól és tesz bizonyos intézkedéseket. Azóta vajúdott ez a kérdés egészen 1873-ig. Történtek alakulások, kisebb szabályozások, kisebb gátépítések, de egyességre jutni az érdekeltek nem tudtak. Végül 1873 november 15-én első ízben alakult meg a Rába-szabályozási érdekeltség mint társulat, azon határozott kijelentéssel, hogy csak ugy hajlandó a szabályozás munkálatát magára vállalni, hogyha neki államsegély biztosíttatik. Történt pedig ez azért, mert jól tudták az érdekeltek, hogy ezek a munkák oly kényesek, technikai megoldásuk oly nehéz, financziális következményeik oly súlyosak lesznek, hogy ha az állam támogatólag és pedig készpénzzel támogatólag közbe nem lép, az érdekeltség, a helyett, hogy a szabályozás által vagyoni viszonyaiban javulást érne el, ujabb nagyobb károsodásnak fog elibenézni, mintha meghagyná az elemeket a maguk régi medrében. A társulat belevette ezt a feltételt alapszabálytervezetébe, azonban az akkori kormány ezt eliminálta, és a társulat kénytelen volt tovább is fennállani, a nélkül, hogy az államsegély biztosítva lett volna.