Képviselőházi napló, 1901. XXIX. kötet • 1904. október 10–november 5.
Ülésnapok - 1901-504
334 50b. országos ülés 1904 október 28-án, pénteken. Nem akarom a t. ház becses figyelmét túlságosan igénybe venni, amúgy is csekély az érdeklődés, (Igaz! Ugy van! balfelöl) majd ha a házszabály-vitáról lesz szó, nagyobb lesz. Közbevetőleg vagyok bátor megjegyezni, hogy ha ebben a házban skandalum van, zajok vannak, vagy házszabály-vita folyik, akkor ez az oldal is, a túloldal is zsúfolva van. (Igaz! Ugy van! a baloldalon.) Akkor a miniszterelnök ur vagy más tagja a többségnek feláll és azt mondja, hogy a parlament nem ilyen skandalumokra való, üljünk össze komoly munkára és tárgyaljunk szakszerűen. íme, itt tárgyalunk egy olyan kérdést, mely egy egész vidék exisztencziáját érdekli, (Igaz! ügy van! a baloldalon.) és látjuk, mily csekély az érdeklődés. Bocsánat ezen közbeszólásomért, folytatom tárgyamat. (Halljuk! Halljuk! bal felől.) (Az elnöki széket b. Feilitzsch Arthur foglalja el.) A társulat vajúdott 1879-ig, az érdekeltek semmiképen sem tudtak megegyezni, mert azok a költségvetések, a melyek előterjesztettek, oly nagymérvű és oly prekár kiadásokat foglaltak magukban, hogy az érdekeltség, mely a maga dolgát legjobban ismerte, tudta, hogy azokat elviselni nem lenne képes. 1879-ben az akkori kormány fogta magát és kormánybiztost küldött az érdekeltség nyakára gr, Szapáry István akkori pestmegyei főispán személyében, a ki ott kezdett rendelkezni, de később látva, hogy ott boldogulni nem lehet, igen rövid időn belül visszalépett. A kormány akkor kinevezte Radó Kálmánt, Vas vármegye főispánját, a ki kezébe vette a dolgot és mint a kormány megbízottja a kormány nevében kezdett rendelkezni az érdekeltség felett. 1885-ben meghozta a törvényhozása az első törvényt a Rábaszabályozó-társulatról ós itt kezdődik a folyamat, a mely 1895-ig tartott, és mely ezen törvényjavaslattal újból életbe lép, hogy t. i. a törvényhozás és a kormány a társulat érdekeltségének akarata ellenére octroival rendelkezik a társulat vagyona ügyei felett. A kormány ezen javaslata épugy, a mint ezt az 1885., az 1893. és 1895. évi törvények tartalmazzák, egyszerűen azt mondja, hogy ilyen kölcsön felveendő, ha pedig ezt a kölcsönt az érdekeltség felvenni nem akarja, akkor egyszerűen elrendeli, hogy a pénzügyminiszter vegye fel a kölcsönt az érdekeltség nevében és terhére. (Tallián Béla földmivelésügyi miniszter tagadólag int.) Ha ez autonómia, ha ez nem octroi, ha ez nem felülről való ráparancsolás, rákényszerités az érdekeltségre, hogy mit csináljon, akkor nem tudom, hogy mi az octroi? Felvették akkor az 1885 : XV. t.-cz. alapján a társulati munkálatok első részére preliminált 6,600.000 forintot, még pedig igen drága kölcsön alakjában, a melynek mellék rendeltetéséről nem akarok itt beszélni. Itt bizonyos állami financziális momentumokat pedzettek akkor, a melyekről azonban, ha igazak volnának is, talán jobb ha nem beszélünk, ha rájuk fátyolt borítunk. Rakovszky István: Ez nagy igazságtalanság volt, a melyet jóvá kell tenni. Gr. Batthyány Tivadar: Igen, ez az első igazságtalanság, a melyet jóvá kell tenni, hogy arra az érdekeltségre akarata ellenére egy 6 százalékos . . . Rakovszky István: 68°/ 0 . Gr. Batthyány Tivadar: .. . névértéke után 6°/o-os, de facto azonban 6'8°/o-os kölcsönt róttak. 1893-ban már meggyőződtek arról, hogy nem volt elégséges a munkálatok teljesítésére az az összeg, a melyet kiróttak, ujabb kölcsön felvételét rendelte el tehát a törvényhozás ismét octroi utján és ugyanezt tette az 1895: XVII t.- czikkel. A midőn azután a kormány a törvényhozás utasítására megboldogitotta alaposan azt a Rábaszabályzó-társulatot, elrendelte, megindította a munkálatokat az egész vonalon, a midőn financziális tekiotetben deranzsirozta azt az egész vidéket ezen óriási kölcsönökkel, a melyeken kivül természetesen még a fentartási, igazgatási és egyéb költségek is terhelték évenkint az érdekeltséget, akkor átadták ezt az egész galibát — olaszul mondva — pastrocciót — az autonómiának, visszaállították az autonómiát és azt mondták, boldogulj magad, csináld meg. A bűnbak tehát a társulat legyen, ha a törvényhozás és a kormányok rendelkezései alapján boldogulni nem tud. Itt közbevetőleg még igen fontos, hogy utaljak egy dologra ; nem saját privát informáczióm alapján említem ezt, hanem a Rábaszabályozó-társulat által az 1896. évi kiállításra készített munkálatban foglaltatik, hogy ezen vajúdások korszakában, 1873-tól 1895-ig, folyton ismétlődik a hivatalos aktákban annak a nyoma, hogy a kormányok kilátásba helyeztek állami segélyt, kilátásba helyeztek olcsó kölcsönt, kilátásba helyeztek készpénz segélyt. Ezt fixiroznunk kell különösen akkor, a midőn ma arra a konklúzióra fogok jutni, hogy az [a segély, melyet a t. kormány proponál, elenyészően csekély, úgyszólván semmi ahhoz a vitális érdekhez képest, a melyet ott szanálni szerintem hazafias kötelesség. Az autonómia visszaállítása óta azután a társulat maga nagyobb beruházásokat nem csinált, csak valami egy millió néhány százezer korona értékig. Közben fen tartásokkal, a szabályozás nem egészen sikerült munkálatainak pótlásával, javításával, az elmosott töltések újra felépítésével és a rendes rezsivel foglalkozik. A társulat azon időközben tehát a mai napig óriási összegeket fordított kiadásaira. Nagyon szerettem volna ezen kiadások összegét pontosan megállapítani; azonban, sajnos, csak részben
