Képviselőházi napló, 1901. XXVIII. kötet • 1904. julius 28–augusztus 19.
Ülésnapok - 1901-487
404 487. országos ülés 190í augusztus lí-én, csütörtökön. matban és a kit, a mint megtudták, hogy ott van, a jogerős Ítélet végrehajtása czéljából természetesen letartóztattak. Azt hiszem, hogy ez a hatóság evidens kötelessége volt, (Helyeslés a jobboldalon.) De történt ott más is, t. ház; megtörtént az, hogy a kerületben és kivált a székhelyen és a székhelyhez közelfekvő egy pár községben a lakosság ellenzéki része oly mértékben és oly módon fanatizáltatott, hogy azok a legnagyobb terrorizmust fejtették ki és a választásra bevonuló ós onnan távozó választókat, daczára annak, hogy katonai erő volt kirendelve, kövekkel ismételten oly mértékben dobálták meg, hogy hivatalosan konstatálhatólag nagyobbszámu, elég súlyosnak nevezhető sebesülés történt; igen számos választó betört fejjel ment haza a választásról és általános volt a választás után a kerület kormánypárti községeiben az a hangulat, hogy ők ugyan Tapolczára többet választani be nem mennek, (Mozgás és derültség.) T. ház! Éemélem, hogy ez a hangulat azóta megszűnt; remélem, hogy ezen választópolgárok bíznak a kormány kötelességtudásában és erélyében s biznak abban, hogy a kormány, bármily módon és bármily eszközökkel is, de pártkülönbség nélkül minden egyes választópolgárnak azt a jogát, hogy ő az urnához eljuthasson, ugy hogy a hajszála se görbüljön meg, meg fogja védelmezni. (Élénk helyeslés a jobboldalon.) Ha valami észrevétel tárgyává tehető a tapolczai választás körül, ugy az mindenesetre az a körülmény, hogy a hatóság ebben a tekintetben talán nem járt el olyan czélszerüen és hatékonyan, mint kellett volna. A jövőben már a választási helyiség megválasztásakor, az odavonulás részleteinek megállapításakor okvetetlenül ugy kell eljárni, hogy az odavonuló különböző párti választók bármely oldalról jövő bántalmazás ellen megoltalmaztassanak. Kérem ezek után, méltóztassék válaszomat tudomásul venni. (Elénk helyeslés a jobboldalon.) Elnök: Az interpelláló képviselő ur nem lévén jelen, következik a határozathozatal. Kérdem a t. házat: tudomásul veszi-e a belügyminiszter urnak Szederkényi Nándor képviselő ur interpellácziójára adott válaszát, igen vagy nem? (Igen!) Észrevétel nem lévén, határozatképen kimondom, hogy a ház a belügyminiszter ur válaszát tudomásul veszi. Következik a belügyminiszter ur válasza Lengyel Zoltán képviselő urnak a nagykárolyi választás ügyében hozzá intézett interpelláeziójára. (Halljuk! Halljuk!) Gr. Tisza István miniszterelnök: T. ház! (Halljuk! Halljuk!) A nagykárolyi választási küzdelem alatt vagy közvetlenül utána Lengyel Zoltán képviselő ur a következő kérdéseket intézte hozzám (olvassa): » Van-e tudomása a belügyminiszternek arról, hogy Szatmármegye alispánja a nagykárolyi választás előtt az összes tisztviselőknek korteskedés czéljaira háromnapi szabadságot adott ?« Erre vonatkozólag azt jelenti az alispán, hogy ez nem áll, nem felel meg a valóságnak, tehát nem is lehet róla tudomásom. Második kérdése (olvassa): »Igaz-e az, hogy a miniszter ur sürgönyzött az alispánnak, hogy gr. Károlyi György érdekében mindent el kell követni ?« Ez nem igaz. (Helyeslés és derültség jobbfelöl) Harmadik kérdése a képviselő urnak (olvassa): »Van-e tudomása a miniszterelnök urnak arról, hogy Gönyey István nagykárolyi járási főszolgabíró ur Varságh Zoltán függetlensági képviselőjelölt programmbeszédének a kerületben községekben való megtartására vonatkozó bejelentését tudomásul nem vette s a programmbeszéd tartását nem engedte meg ?« Negyedik kérdése: »Mit szándékozik tenni a miniszter ur az előfordult visszaélések megtorlására ?« T. képviselőház, a mi a programmbeszédek megtartására vonatkozó bejelentéseket illeti, két nagyobb csoportját az ilyen czélból tartandó népgyüléseknek jelentették be a függetlenségi párti jelölt és a vele ott járt más előkelő tagjai a pártnak. Ezen bejelentések közül a főszolgabíró az egyiket tudomásul vette, a másikat azzal az indokolással, hogy már nincs ideje a kellő közbiztonsági intézkedések megtételére, nem vette tudomásul. Azután jelentésében hozzátette, hogy a képviselőjelölt és a többi urak — gondolom képviselő nem volt köztük — mégis elmentek az illető kerületbe és a beszédet háboritás nélkül megtartotta. Én itt olyan eljárását a főszolgabíró urnak, a melyet bármi megtorlás tárgyává kellene tennem, nem látom. De észrevételem igenis van eljárására és erről a főszolgabírót hivatalos utón értesíteni és őt kellőleg utasítani szándékozom. Mert tekintve azt, hogy a tudomásul nem vett bejelentések a népgyűlést megelőző napon, sőt a népgyűlések egy részét két nappal megelőzőleg történtek, nem fogadhatom el helytállónak a főszolgabírónak azon indokát, hogy a rend fentartására kellő intézkedéseket nem tehetett és e tekintetben a főszolgabírót figyelmeztetni fogom, hogy jövőre ilyen szempontból ne tagadja meg a tudomásulvételt. Polónyi Géza: Ez helyes dolog! Korrekt! Gr. Tisza István miniszterelnök: És egyáltalában csakis olyan esetekre szorítsa a tudomásulvétel megtagadását, a midőn egyfelől a fizikai idő hiányzik, vagy mondjuk: abban a községben ugyanazon időre már a másik pártnak adott a népgyűlés megtartására engedélyt, vagy egészen kivételesen egyik-másik községben lehet olyan a közbiztonsági helyzet, ahol ezt nem lehet megengedni. Szóval: csakis kivételesen, komoly esetekben lehet a tudomásulvételt megtagadni. Másik megjegyzésem pedig az, hogy tessék a főszolgabíró urnak meggondolni, mikor nem