Képviselőházi napló, 1901. XXVIII. kötet • 1904. julius 28–augusztus 19.

Ülésnapok - 1901-487

Í81. országos ülés Í90k- augusztus 11-én, csütörtökön. 399 Rákosi Viktor: T. képviselőház! En is vallom azt, hogy egy magyar Operának, a mely európai nivón akar állani, igenis kötelessége Wagner-operákat is előadni, mert az hozzátartozik a zenei műveltséghez, hogy valaki Wagner operáival megismerkedhessek. Eötvös Károly: Nem igaz ám! Rákosi Viktor: Én kijelentem, hogy nem vagyok Wagnerista, azonban Wagnernak vannak művei, a melyeket élvezettel tudok hallgatni. Ennyit talán Eötvös Károly is elfogadhat. Azonban vallom azt, hogy a magyar királyi Operának, a mely nagy, drága szubvencziókat kap, abszolúte nem kötelessége, mint valami német provincziális zenevárosnak, mint a német kultúra egyik fészkének, Wagner-cziklusokat rendezni. Még hogyha a maga erejéből tudná kiállítani, hogy megmutassa Európának, hogy ő magyar énekkel, magyar muzsikusokkal és magyar primadonákkal ki tud állítani ilyesmit, akkor még volna értelme. De ebben az úgynevezett Wagner-cziklusban, — nem emlékszem egészen tisztán, mert hiszen azóta, hogy ezen interpellácziót tettem, kabinetek is elmultak, nemcsak a Wagner-cziklus — hollandi, olasz, franczia és német énekesek működtek közre. Ez volt a királyi Operának Wagnereziklusa. Hogy mennyiben szolgálja ez a magyar kultúrát, mennyiben fejleszti a magyar zenét és mennyiben emeli a fővárosnak európai nívóját, ezt én abszolúte nem tudom belátni. A miniszterelnök ur bizonyos jóakarattal nyilatkozott arról, hogy ő is szereti a magyar muzsikát, szereti, de fájdalom, csak mint privátember, de az nem magyar zenekultusz, ha a miniszterelnök ur a Hungáriában vagy a Gerbeaud- nál a fülébe huzat egy pár nótát, (Derültség.) hanem az a zenekultusz, ha gondoskodik arról, hogy oly generáczió nevelkedjék itt fel, a mely a magyar zene iránt érdeklődik, a magyar zenét megtanulja és megcsinálja azt a jövendőben, a mit a külföldön mindenütt megcsináltak, hogy a népies, egyszerű melódiákból kiindulva, a melyeket nem megvetnek és lenéznek, mint a hogy nálunk a hivatalos nevelésű muzsikusok teszik és egyszerűen czigánymuzsikának nyilvánítják azt, hanem a népiélekből fakadó egyszerű melódiákból kiindulva, a hogy az oroszok, a csehek megtudták csinálni,lassankint kifejlesztik a magyar műzeoét, a melyből még egy wagneri magyar operát is — bocsásson meg Eötvös Károly — lehet idővel csinálni, pl. húsz év múlva, és a mely a mellett mégis más lesz, mint az a wagneri muzsika. Bár nem írom alá mindenben Eötvös Károly múltkori beszédét, lényegében igen, csak egyes kifejezéseiben nem, de azért örülök neki, mert azt magyar fajszeretetből és fanatizmusból csinálta, a melyet ón mindig nagjrabecsülök. Nálunk a legdühösebb Wagnerizmus uralkodik az Országos Magyar Zeneakadémiában, a melynek igazgatója, Mihajlovicti annyira Wagnerista, hogy többek között »Hagbarth és Signe« czimü operára hivatkozzam, a mely már teljesen el van temetve és a melyet kora sem méltányolt és remélem, hogy a hálás utókor sem fog méltányolni. De olyan német világ uralkodik ott és annyira németek lettek a muzsikusok, hogy pl. Ábrányi Emilnek, a hazafias költőnek, a kinek a verseit az egész országban szavalják, á ki ezen a téren 30 év óta működik, egy rendkívüli zenei tehetséggel megáldott impresszionábilis lelkű fia, a ki bement a zeneakadémiába, mikor onnan kijött, 19 éves korában elkezdett német versekre nótákat csinálni s csinált egy »Ködkirály« czimü operát, a mely a legködösebb király, (Derültség.) a legwagneristább irány, a mely valaha csak képzelhető volt. Szóval ebből a fiatal emberből, kinek édes apja, édes anyja törzsökös magyarok mind a ketten, sőt sovinista magyarok, ebből teljesen német muzsikust neveltek. Ez nem lehet czél. Ma már 20 esztendeje, hogy az Opera külön diszes palotában emelkedik és most is csak ott vagyunk, hogy hollandok, olaszok, németek, angolok, mindenféle náczió összeszalad ide, itt mindenféle rossz énekesnek eldorádója van és a magyar operától távolabb állunk, mint ezelőtt 40 esztendővel, a mikor Doppler és aa öreg Erkel irták operáikat. Én tehát látva, hogy a miniszterelnök urnak minden czigányszeretete mellett zenei politikája is csak oly német, mint egyéb politikája, a választ nem veszem tudomásul. (Ménk helyeslés a szélsöbalóläalon.) Eínök: Eötvös Károly képviselő ur személyes kérdésben és félreértett szavainak helyreigazítása czimén kért szót. Eötvös Károly: Részint személyes kérdésben, részint félreértett szavaim helyreigazítása czimén kérek szót, t. képviselőház! (Halljulc! Halljuk! balfelöl..) T. képviselőtársam, Rákosi Viktor azt mondta, hogy nem irja ugyan minden szavam alá, de azért elismeréssel van, mert különös magyar fajszeretetből 03 fanatizmusból pártolom én a magyar zenét. Nem ebből. Egyszerű, józan, üzleti, kereskedői számitásból. Magyarországon a zenei oktatás ugy a magánházakban, mint magánintézetekben és a zenei művészetet gyakorló műintézeteinkben igen fontos kenyérkereset és én nem akarom azt, hogy az a néhány ezer állás, mely elég jó javadalmazással jár társadalmi életünkben, hogy mind csavargó németnek és csehnek jusson, hanem azt akarom, hogy magyarnak jusson, zeneileg művelt, az oktatáshoz kiképzett, alkalmas magyar embereknek. Azok a műintézetek pedig, a melyek itt zenét kultiválnak, a milyen az Opera is, a milyen a többi színházak zenekara az egész országban, ne legyenek tömve mind némettel és csehhel és ne legyenek a zenekarok, még sok egyházi zenekar is, túlnyomólag német, vagy egészen német és cseh. Ez egy nagy kenyérkérdés, nagy közgazdasági kérdés