Képviselőházi napló, 1901. XXVIII. kötet • 1904. julius 28–augusztus 19.

Ülésnapok - 1901-486

i86. országos ülés 190b augusztus lö-én, szerdán, 375 a politika vezetői a nemzeti czéloktól át vannak hatva, a nemzeti gondolat kifejezésének ők a megtestesülését képezik, a nemzeti akaratnak ezek jogos birtokosai és irányitói. De mit látok? Magyarország kormánya, különösen a jelenlegi, nem Magyarországért látszik lenni és létezni, hanem egy más, fensőbb hatalom rendeletéből jött ide, (Ugy van! Ugy van! a bál- és a szélsöbaloldalon.) annak akaratából intézkedik és cselekszik, annak parancsai végrehajtására vállalkozik. (Ugy van! a bal- és a szélsöbaloldalon.) Az az akarat, az a parancsolat, az a czélzat csak kevésben egyezik meg a magyar nemzet feladataival, a magyar nemzet törekvéseivel, (Ugy van! Ugy van! a bal- és a szélsöbaloldalon.) sőt igen sok tekintetben homlokegyenest ellenkezik az a nemzetnek czéljaival és feladataival. (Helyeslés. Ugy van! a bal- és a szélsöbaloldalon. Mozgás jobbfelöl.) Hiszen egy kis nemzet csak ugy maradhat fenn, ha nemcsak erőit gyűjti össze a legnagyobb gondossággal s fejleszti ki a legnagyobb lelkiismeretességgel, hanem azt a legnagyobb gondossággal egy bizonyos czélra is irányitja és soha mást, mint azt a czélt, mely a nemzetnek magának is czélja, nem szolgál, más czélért egy fillérjét ki nem adja, más czélra egy gondolatát nem fecsérli, más czélra cselekvését nem fordítja. (Igaz! Ugy van! a bal- és a szélsőbaloldalon.) A mely nemzetben az erős öntudat, az erős czéltudatosság megvan, az kiküzdheti magát, nagygyá lehet és kifejlődhetik. De erre szükséges, hogy annak a nemzetnek tagjai és különösen a kik őt vezetik, át legyenek hatva, sőt azt mondom, hogy át legyenek szellemülve, meg legyenek ragadva; hogy nemcsak lelkesedésben, hanem extázisban legyenek azért a czélért, a melyért küzdenek, harczolnak, szerveznek, ujabb és ujabb alkotásokat hoznak létre. Hiszen megszégyenülve kell, hogy álljunk itt, ha oda tekintünk a szélső Keletre. Egy pár évvel később jutott a japán nemzet jelenlegi állami alakulásához és szervezetéhez, mint a hogy mi 1867-ben jutottunk önrendelkezési jogunkhoz. Nézze meg a t. ház ott a harcz terén, a hol ennek a nemzetnek szellemi, fizikai és vagyoni erejét viszik a küzdelembe, hogy azok a népek milyen politikai rendszerrel tudták nemzetüknek erejét ekként szervezni. Semmi mással, mint czéltudatos és öntudatos nemzeti politikával, minden áldozatkészséggel a nemzeti politika iránt. És ha mi látjuk, hogy hol maradtunk vissza és hogy most is ebből a nemzetből hiányzik a nemzeti czélok és feladatok tudata, a felpezsdülés a társadalmi, a megyei életben és a közéletben, hogy semmi más czél, más gondolat ne vezessen, csak az, hogy mi által tudjuk nagygyá tenni a magyar nemzetet és hatalmassá a magyar államot. Igen, de akkor azoknak, a kik a politikai élet vezetésére hivatva vannak, ezen gondolatoktól, ezen czéloktól át kellene hogy hatva legyenek, azok kell, hogy természetes vezérei legyenek a nemzetnek, mert az állami élet, annak hatalma, annak szervezete a gondolatokat tetté tudja átváltoztatni, a tömegeket egygyé tudja kapcsolni, a gondolatnak és lelkesedésnek egy folytonosan égő és önmagát szitó tüzét és kohóját tudja képezni. Az a kormány, a mely hideg, közömbös minden nemzeti gondolkodás iránt, az a kormány ezen nagy nemzeti czélokat és feladatokat megvalósítani képes sohasem lesz. De térjünk a reális élet terére. B,eális-e a magyar államnak politikai kormányzása, melyben az egyes államkormányzási szakoknak nincs egy huzamosabb időre terjedő politikai terve, programmja? Hiszen az egész magyar államnak a politikájára és politikai fejlődésére nézve kitől várhattunk volna inkább egy összefoglaló és az állami élet minden ágát felölelő nagy munkaprogrammot, mint egy fiatal embertől, a ki tehetségekkel jut a miniszterelnöki székbe? Én ma sem tudom, hogy Tisza István miniszterelnök ur micsoda rendszerrel, micsoda czélzatokkal és micsoda beosztással, micsoda egymásutánnal fogja e nemzetnek anyagi és szellemi erőit fejleszteni, előmozdítani, micsoda irányban akarja a nemzetet vezetni? Én csak azt tudom, hogy a napi élet apró feladatait több szerencsével vagy több furfanggal, több ügyeskedéssel elintéznie, egyik napról a másikra élnie, egyik hétről a másikra az állami élet szekerét áttolnia sikerül. A köznapi, megszokott apró bürokratikus munkában kimerült miniszterek pedig nem találnak egy órát, egy napot, a mikor a nemzeti élet nagy feladatairól gondoskodhatnának, azzal foglalkozhatnának és azok felett határozhatnának. Hiszen egy nemzeti kormánynak, a melynek a társadalom és a közélet minden rétegét, sőt minden egyes egyénét is a maga munkájában vezetni és irányítani kellene, birnia kell olyan programmal, a mely a nemzeti munkásságnak határait és feladatait legalább egy tartósabb időre, mondjuk 50 esztendőre megállapítani látszik, hogy azután a részletpolitika annak a keretébe beleilleszkedni, belehelyezkedni tudjon, hogy ne következzék be az, ami a mi politikai életünket jellemzi, hogy a mit 1891-ben elhatározunk, azt az 1894-dik esztendőben már megváltoztatjuk vagy megsemmisítjük, abbahagyjuk. Az 1891-ben alkotott intézményeknek nagy szenvedélylyel, nagy költekezéssel nekiindulunk azért, hogy pár év múlva az egészet vagy elhagyjuk aludni, vagy lemondjunk folytatásáról. A hol jajgatnak, kiabálnak, hatalmas protektorok fellépnek, ott mindjárt megindul a nyüzsgés és történik valami. De a hol a nemzeti élet igaz bajainak forrása van, ott, ha a kortespolitika érdeke ugy kívánja, sohasem történik semmi, de a nemzet és nép pusztítása a maga egész pusztító erejével dúl. (Igaz! Ugy van! a, szélsöbaloldalon. Mozgás a jobboldalon.) T. ház! Nehéz dolog volna-e az, hogy egy kormány egyszer ne csak pártczélokból korma-