Képviselőházi napló, 1901. XXVIII. kötet • 1904. julius 28–augusztus 19.

Ülésnapok - 1901-486

368 Í86. országos ülés Í90í augusztus 10-én, szerdán. alakjai közül Széchenyi István azt hirdette, hogy tegyük előbb gazdaggá a nemzetet, hogy aztán függetlenné válhassak; Kossuth Lajos megfordította ezt a tételt: előbb függetlenné akarta tenni a nemzetet, hogy aztán gazdag lehessen. Ebben a szellemben működött azután a 67-es időknek nagy alakja is, Deák Ferencz, a ki óvatosan a béke idejét akarta felhasználni arra, hogy egy alapot teremtve, a nemzetnek alkalma legyen azt okosan felhasználni arra is,, hogy függetlenné legyen az ország és hogy gazdaggá legyen annak lakossága. Azonban mi a mi kormányunknak törekvése ? Ezekkel a függetlenségekkel, ezekkel a gazdagságokkal egyáltalában nem törődik. (Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Nálunk elfacsarják a szavakat, a melyek a 67-es kiegyezésben benne vannak, rosszabbá teszik és elvitatják jogainkat, elalkudják nemzeti érdekeinket, ugy hogy ma az eredmény az, hogy az ország teljesen szegény, függetlenségétől és gazdagságától pedig sokkal messzebbre áll, mint azt egykor Széchenyi, Kossuth és Deák hirdették. (Zaj.) Látszik, t. képviselőház, hogy a malom szerepére vagyok kárhoztatva. Le kell darálnom azt, a mit el akarok mondani, annyira küzdenem kell részvétlenségükkel és türelmetlenségükkel. Megigérem, nem sokáig fog úgyis tartani; de azt, ha már nem is a magam részéről, hanem pártom nevében kérhetem, hogy egy kis türelemmel és figyelemmel hallgassák meg igénytelen felszólalásomat. (Ralijuk! Halljuk!) Ha már a 67-ik évi kiegyezésnek anyagi oldalai nem segítettek minket arra, hogy czélunkat elérjük, legalább igyekezzünk azon, hogy erkölcsi téren teremthessük meg azt, a mi bennünket, magyarokat jogosan megillethet. Arra az alapra kell nekünk rátérnünk, arra a fundamentumra, a melyen később felépíthetjük NagyMagyarországnak hatalmas alkotásait. De a mig ezt az alapot le nem raktuk, hiába ábrándozunk akár függetlenségről, akár gazdagodásról, akár más előnyökről; ezt mi el nem érhetjük. Eddigi törekvéseink meddők voltak. TJj mesgyén kell mennünk, a mely nem is uj, hanem csakis a helyes irányt mutatja meg, mert teremtenünk kell egy országot, egy államot, a mely minden izében és szervezetében magyar legyen. (Ugy van! a szélsöbaloldalon.) Magyar legyen az ország nyelvében, magyar legyen jelvényeiben, magyar legyen gondolkozásában és érzelmeiben és magyar legyen a hazának szeretetében. (Helyeslés a szélsöbaloldalon) Kétféle tevékenység kell erre, melyet az eddigi kormányok teljesen elhanyagoltak, a mely felett csak közömbösen tértek napirendre és a melyhez csak akarat kell, csak erély és elhatározás kell, hogy ebből az országból, a mely a mienk, teljesen és tisztán magyar legyen. Az egyik a magyar nemzeti népnevelés, a másik a hazai nemzetiségi kérdésnek okos kezelése. Példákat idézhetnék a nagy nemzetek történetéből és a most is folyó nagy jelenségekből. Mindig hivatkozunk külföldi Déldákra. Tessék csak megnézni a hatalmas nagy államokat, a melyek meghódított területeken viszik véghez nagy munkájukat és teszik egynyelvűvé, egy hazává azokat a területeket, a melyeket magukhoz csatoltak. Mi pedig itt Magyarországon, idehaza saját földünkön, saját ezredéves talajunkon nem jutottunk odáig, hogy teljesen és tisztán magyarok legyünk. (Ugy van! a szélsöbaloldalon.) A magyar nemzeti népnevelésről beszéltem elősz'ir. Nem leszek terjengős és hosszadalmas. Osak rövid pár szóval fejezem ki azt, hogy az én elvem szerint a magyar népnevelésnek az volna a feladata, hogy elérje azt a czélt, hogy mindenki szabadon birja, használja, művelje nemzetiségi anyanyelvét, de minden magyar állampolgár tudjon magyarul is. (Ugy van! a szélsöbaloldalon.) Ez nemcsak kötelesség, hanem azt hiszem, ezzel minden tiszteséges ember csak jót akar mindenkinek, ha azt kívánja, hogy a ki ebben a hazában lakik és a ki magát magyar állampolgárnak nevezi, magyar nyelven is beszéljen. Erre nemcsak azért van szükség, hogy ők az állami, községi és egyéb magánérdekeikhez közelebb jussanak és azokat könnyebben megoldhassák, de azért is, hogy az állampolgárok egymással érintkezni tudjanak, egymást megértve, egymás bajait, keserűségeit és szenvedéseit ismerve, egy közös czél felé: az egységes magyar nemzet megalapítására törekedjenek. Meg kell egymást értenünk a nemzetiségekkel és itt egy sajátságos körülményre mutatok rá. Vegyük pl. a románt. A román nem követeli a tóttól, a szerbtől, a szásztól, hogy tanuljon meg románul, csak a magyartól. A szász nem követeli a többi nemzetiségtől, hogy tanuljanak meg az ő nyelvén, hanem csak a magyartól és minden nemzetiség így van. Mit jelent ez? Azt jelenti, hogy egyesegyedül a magyar irányában viseltetnek bizonyos ellenszenvvel és egymás irányában jiedig bizonyos titkos aspiráczióknak akarnak ezzel kifejezést adni. Mert énnekem akárki mondja, a nemzetiségi nyelvnek egyedüli bírása, ha kizárólag csak egy nyelvet, az ő anyanyelvét beszéli az a nemzetiség, akkor ez akár nyíltan, akár titokban, de kifelé gravitálásának csiráját hordja magában, mig a legszebb bizonyíték arra, hogy hűséges magyar állampolgár az illető és hogy tiszteli alkotmányos intézményünket és szeretettel viseltetik minden más nemzetiségű és anyanyelvű állampolgár irányában az, hogy ha nemzetiségi anyanyelvén kivül megtanul magyarul is. Ehhez az én szerény véleményem szerint nem erőszak szükséges, ehhez szeretet, jóindulat és barátság kell. Szeretettel kell átkarolni a nemzetiségek tagjait és szeretettel, de erélylyel kell megértetni velük azt, hogy mi egy hazának vagyunk gyermekei és a magyar nyelv kell hogy uralkodjék ebben a hazában, a mely nyelven mindnyájan