Képviselőházi napló, 1901. XXVIII. kötet • 1904. julius 28–augusztus 19.

Ülésnapok - 1901-484

4#4. országos ütés 19üi augusztus 8-án, hétfőn. 319 figyelembe veszszük a sok zaklatást, melynek a törvénynek különösen első életbeléptetési éveiben ugy egyesek, mint községek ki voltak téve; ha figyelembe veszszük azt a sok áldozatot, a melylyel ezen törvénynek életben való tartása jár: akkor látjuk, hogy ez nem volt olyan könnyű, akkor látjuk, hogy sok tekintetben beteljesedtek a hozzáfűzött aggályok. Mindezekre azonban én nem akarok ez alkalommal kiterjeszkedni, hanem röviden csak kettőt akarok kiemelni és ez az, hogy az anyakönyvi törvény súlyos megterhelésével járt ugy a községeknek, mint az államnak és hogy az anyakönyvi törvény igen sok és nem szükséges teendővel szaporította a községi jegyzők teendőit. Az anyakönyvi törvényben az az elv volt és van ma is lefektetve, hogy a dologi kiadásokat a községek viselik, kivéve a nyomtatványokat, a melyeket az államnak kötelessége szolgáltatni. A törvény ezen intézkedése következtében sok község kénytelen volt uj, eddig nem létezett és felesleges segédjegyzői állást szervezni, igen sok község, sőt város, kezdve a fővárostól, egészen a legutolsó rendezett tanácsú városig, kénytelen volt helyiségekről, azoknak berendezéséről, fűtéséről, világításáról, sőt még szolgákról is gondoskodni oly czélból, hogy az anyakönyvi törvény életben tartható legyen. A községi jegyzők kapva kaptak az alkalmon, hogy a segédjegyzők fizetését, a kiket addig saját zsebükből díjaztak, a községekre áthárítsák. A közigazgatási hatóságok pedig, a vármegyék és legfőbb fokban a belügyminisztérium mindenütt a jegyzők pártjára állottak. Innen van az, hogy annyi segédjegyzői állást sohasem szerveztek, mint a legutolsó 10 év alatt. A községek minden lehetőt elkövettek, hogy magukról ezt a terhet elhárítsák ; igénybe vették a törvényes ellentállásnak minden eszközét, kimerítették a felebbezésnek minden lehető útját, de mind hiába, mert ugy a vármegyei hatóságok, mint a belügyminisztérium mindenütt a községek ellenére ős az illető jegyzők javára döntöttek. Ez az oka annak, hogy az utolsó 10 év alatt annyi segédjegyzői állomást szerveztek, formailag és látszólag jogosan, de valóban törvénytelenül és jogtalanul. A jogosultságnak látszatát szolgáltatták a felszaporodott közigazgatási teendők, a közigazgatási teendőket pedig megszaporították az anyakönyvi teendők és igy a jegyzők jogosan hivatkoztak az anyakönyvi teendőkre mint egyéb közigazgatási teendőik kerékkötőire. A jogtalanságot pedig az szolgáltatta, hogy míg a törvény arra kötelezte a községeket, hogy ők kötelesek viselni a dologi kiadásokat, addig a gyakorlati életben megindult eljárás két czimen terhelte meg a községeket: az egyik czim volt a törvényszerinti dologi kiadás, a másik czim pedig volt a segédjegyzői állomások szervezése az ezzel járó költségeknek a községek által viselése. Igaz ugyan, hogy a mostani törvényjavaslat kissé változtat és segít a dolgon, már t i. összevéve a jegyzők fizetéséről és annak rendezéséről szóló javaslattal, mert ezen fizetések egy részét ezentúl az állam fogja viselni. De tény az, hogy ezt a 10 év alatt kifejlődött állapotot mint számadási alapot vette fel a t. belügyminiszter ur a községi jegyzők fizetéséről szóló törvénybe és erre az alapra, ezekre a 10 év alatt rendszeresített fizetésekre építette fel további számadásait a községi jegyzők és segédjegyzők fizetése dolgában. Ha a t. miniszter ur oly pontos számításokat eszközölt volna azon terhekre vonatkozólag, a melyeket az anyakönyvi törvényből kifolyólag kénytelenek voltak a községek fizetni, mint a minő pontos számításokat eszközölt egyébként a törvényjavaslatban a jegyzők fizetésére nézve, akkor kiderült volna, hogy a mi községeink mily nagy és óriási mérvben lettek megterhelve az anyakönyvi törvény életbeléptetése által és ki lett volna mutatva, hogy igazuk volt azoknak, a kik 10 év előtt azért figyelmeztették az országot, hogy az anyakönyveket nem kell bolygatni, hanem a lelkészek kezében kell hagyni, mert egy uj és óriási teherrel szemben fogunk állani. Az 1903. évi belügyminiszteri költségvetés szerint az anyakönyvek belekerültek az államnak 2,382.389 koronába, a most letárgyalt és elfogadott költségvetésben pedig, vagyis 1904. évre 2,437.909 korona van felvéve, tehát 50.520 koronával több. A másik, a mire a t. ház figyelmét ez alkalommal fel akartam hivni, az, hogy az anyakönyvi törvény megszaporította a községi közegek teendőit. Az is tény viszont, hogy soha 10 év alatt Magyarországon a községi jegyzők ellen annyi fegyelmi vizsgálat nem volt indítva, mint az utolsó 10 év alatt, s ezeknek a fegyelmi vizsgálatoknak a lehető legnagyobb része az anyakönyvi törvényre vezetendő vissza. Behozták az anyakönyvek vezetésénél az u. n. jegyzőkönyvi mintát, vagyis alakot. A lehető legrosszabbat, a mit csak képzelni lehet, mintha ez által is tanúsítani akarták volna azt az elválasztást, a melyet a két érdekkör, az állam és az egyház között tettek, hogy még e szempontból sem fogadják el az egyházi anyakönyveknek külső alakját sem. Ennek a következménye az volt, hogy óriási munkaanyag halmazódott össze a községi irodákban. A jegyzőkönyvalaku anyakönyveknél nem ismerte ki magát senki, sem a jegyző, sem maga a közönség, töméntelen sok hiba csúszott be ennek következtében az anyakönyvekbe, a mit nemcsak én állítok, hanem elismeri maga a törvényjavaslathoz csatolt indokolás is. Mert kimondja, hogy a javításokat ezentúl nem kell azonnal bevezetni a törvényhatóságoknál őrzött másodpéldányokba, a hol annyi sok volt a javítani való, hogy a törvényhatóságoknak itt-ott külön embert kellett alkalmazni, hogy ezeket a javításokat az ott őrzött másodpéldányokban keresztülvezesse. Mindenféle fiatal, tapasztalatlan embereket, elmozdított tiszt-