Képviselőházi napló, 1901. XXVIII. kötet • 1904. julius 28–augusztus 19.

Ülésnapok - 1901-483

Í83. országos ülés tíQh aiu ki mit mond és hogyan mondja, hanem az, hogy meddig mondja. Megnyugtatom tehát a t. képviselőházat, hogy nagyon röviden fogok nyilatkozni. A pénzügyi természetű közjogi kérdéseket, Magyarországot illetőleg, Mezőssy Béla t. képviselőtársam már érintette. A készfizetések felvételére vonatkozó törvényre nézve ott van a pénzügyi bizottságnak magának az utasítása és én hiszem, hogy az az utasitás és jelentés nem fog eredmény nélkül maradni. Nem különösen azért, mert a t. többség is tisztában van azzal, hogy a készfizetések felvételének kérdése és az önálló vámterület kérdése egészen kapcsolatos dolgok és igy az osztrák kormánynak nagyon természetesen érdekében áll, hogy abból a törvényből sohase legyen semmi. Én, t. képviselőház, pár percznyi rövid időre pénzügyi bajainknak itthon való sebeit akarom megtapogatni. Azt mondhatom, hogy e felszólalásom, a melyet szintén a párt nevében teszek, abban az ódon sötét teremben, a melyet pénzügyminisztériumnak nevezünk, mintegy az ablakok kinyitogatásának, egy kis szellőztetésnek és egy kis pókhálózásnak a színével bír. Az adózás kérdésében évek hosszú sora óta, mondjuk, azon 10 esztendő óta, mióta a t. miniszter ur a pénzügyminiszteri széket elfoglalja, hitegetésekből él a nemzet ós igazán idézhetjük e tekintetben Dante mondását, hogy: s-hagyjatok fel minden reménynyel.« A t. pénzügyminiszter ur eleinte, talán egész ifjúi erővel és kedvvel az iránt a czél iránt, a melyet maga elé kitűzött, duzzadó önérzettel jelentette ki, hogy az adóügyi reformok meglesznek. Csakhogy ezen kijelentések mindig halványabbak és halványabbak lettek és már a múlt évben tartott pénzügyi expozéja alkalmával a t. miniszter ur oly feltételhez kötötte az adóügyi reformot, a mely, Magyarország ]>énzügyeit tekintve, sohasem fog bekövetkezni, a mennyiben azt méltóztatott mondani, hogy akkor lesz meg az adóügyi reform, a mikor ezt Magyarország pénzügyi helyzete meg fogja engedni. Hogy Magyarországon az adóügy minő, azzal tisztában vagyunk. Egészen a Balkánállamok sorában állunk e téren. A Nyugat kinevet bennünket és adórendszerünket, de ha még csak nevetséges volna! Hanem az a baj, hogy egyúttal lesújtó és épen a magyarságot, a szegény magyar népet tönkretevő a mi adóügyi rendszerünk. (Igazi Ugy van! a szélsöbaloldalon.) De nemcsak törvényeink hiányosak, hanem azon rendeletek, a melyeket a törvény végrehajtására vonatkozólag a pénzügyminiszter ővenkint kibocsát, ezek a rendeletek adóügyi kérdéseinket mindig súlyosabbá, mindig nehezebbé teszik és soha sincs rá alkalom, hogy midőn a törvénynek homályos szakaszait kellene magyarázni, a pénzügyminiszter az adózók könnyítésére magyarázná a rendeletet, hanem mindig az adózók terhére magyarázza. gusztus 6-án, siombaíoti. 2Ö5 ígéretem szerint nem feszegetem tovább ezt a kérdést. Csak kettőre kívánok rámutatni. Az egyik az u. n. fej-adó kérdése — voltakép kereseti adó, de kint a nép között fej-adónak nevezik — és a másik a tökekamat-adó. A fej-adóra vonatkozólag kérdem t. ház, van-e a világnak olyan bátramaradott nemzete, a mely egy több tagból álló családnál, melynek úgyis elég nehéz a megélhetése, könnyítéseket ne csinálna? Mert hisz az véradót is többet szolgáltat a nemzetnek, mint az a család, a hol gyermekek nincsenek. A magyar adózás ellenben . ott büntet: a kiskorúakra is kiveti az adót; a magyar adózási törvény szinte lehetetlenné teszi, hogy egy több tagból álló család megélhessen. Van értelme az ilyen törvénynek? És ez már évek hosszú sora, évtizedek óta áll fenn. És ott van a tőkekamatadó kérdése. A tőkekamatadóra nézve tételes törvényünk nem mondja világosan, hogy az adózók egyenkint értesitendők a kivetendő tőkekamatadó mennyiségéről. Most az évek hosszú során át kibocsátott miniszteri rendeletek egyenesen eltörölték, homályossá tették ezt a kérdést és azért a tó'kekamat-adót most a jelenben ugy vetik ki, hogy a pénzügyigazgatóság a kivetési lajstromot megküldi a községi elöljáróságnak, a községi elöljáróság kihirdeti a községháza falára tett hirdetmény által, akár dobszó által. Tapasztalásból tudjuk, hogy ezt senki meg nem nézi, meg nem hallgatja, 8 nap elteltével jogerőssé válik, s az adózó polgárok azt veszik észre, hogy tőkekamatadó czimén a végrehajtásokat kapják. Nem akarom a t. képviselőházat fárasztani, csak a gyakorlati életből hozok fel egy-két példát. A tőkekamatadó-végrehajtásokat eddig igen nagy összegben szenvedték oly kereskedők, kik, midőn utánanéztek, ki tudják mutatni, hogy az az összeg, a mely után a tőkekamatadó kivettetett, már évek hosszú során át — mondjuk egy konkrét esetben négy évvel előzőleg — töröltetett, igazolva van az, hogy megszűnt az a követelés, de azért évről-évre a tőkekamatadó a kereskedőkre mégis ki lesz vetve. Hiába folyamodik, hiába mondja, hogy ez a követelés nem áll fenn, a tőkekamatadó a pénzügyigazgatóság által évről-évre ki lesz vetve, sőt az az eset is előfordul, hogy kiállít nyilatkozatot és azt mondja, hogy összes követelésemet kamataival egyetemben átruházom a magyar kincstárra, csak fogadja azt el és mentsen meg a tőkekamatadó fizetésétől. De kegyelem nincs, a tőkekamatadó a jövő évben újra ki van vetve. Hát méltóztassék egyszer a t. többségnek és a pénzügyminiszter urnak is komolyan venni a magyar adóügyi reform kérdését, necsak Ígérgetni, necsak választás előtt kellemes jelszóként felhasználni, hanem igenis meg kell csinálni; hiszen szégyenére válik a magyar j>arlamentnek, a t. többségűek is, hogy az adóügyi reformot 36 évi alkotmányos kormányzásunk és gyakorlatunkban nem tudtuk megcsinálni és