Képviselőházi napló, 1901. XXVIII. kötet • 1904. julius 28–augusztus 19.

Ülésnapok - 1901-483

483, országos ülés 190í augusztus 6-án, szombaton. 291 politikája, hogy prémiumos rendszert követtünk. Milliókra és milliókra rugó áldozatokat hoztunk olyan czélból, hogy mig itt bent, a belfogyasztási területen méregdrágán kellett megfizetnie a magyar fogyasztó közönségnek a czukrot, addig a prémiumos politika révén p. o. Angliában oly mérhetlen olcsó árban versenyezhettünk, hogy a magyar czukrot úgyszólván állathizlalási czélra is felhasználták az élelmes angolok. Nem akarok én letűnt politikai időket felidézni, csak a t. ház szives figyelmébe ajánlom azt, hogy a legelső obstrukczió idejében, a mikor b. Bánffy Dezsőnek a sajtószabadságot korlátozó törvényjavaslatával szemben az ellenzék obstrukcziót folytatott, akarva, nem akarva, kénytelenségből heteken keresztül megobstruálta a czukortörvényről szóló javaslatot is. Mondhatom, hogy közgpzdaságilag igazságosabb és helyesebb cselekedetet az ellenzék ritkán tett, mint a^ mikor ezt a törvényjavaslatot megobstruálta. És akkor a t. pénzügyminiszterül' a közgazdasági tudás magaslatáról szinte lenézett bennünket és azt méltóztatott mondani, hogy a magyar czukoriparnak és a magyar mezőgazdaság teljes tönkretételével lenne egyértelmű, ha mi a czukor-premiális politikával szakítanánk. Lukács László pénzügyminiszter: Akkor! Mezőssy Béla: Akkor! Hát mindenesetre akkor! De nemcsak akkor, hanem évtizedeken keresztül az volt a magyar kormány bölcs, előrelátó és gondos politikája a czukorral szemben, hogy a magyar fogjasztóközönség óriási árakat fizetett a kartellek révén bennünket úgyszólván kizsákmányoló czukoriparnak, másodszor pedig fizettünk mint az adófizető alanyok a prémium formájában tributumot is a czukoriparnak. Szerencsére egy véletlen jött közbe, mert ha ez közbe nem jön, talán még ma is az lenne a közgazdasági politika, a melyet akkor a t. pénzügyminiszter helyesnek tartott. Ez a véletlen az volt, hogy Anglia, megijedvén a czukortúltermelés nagyságától és védeni kívánván saját gyarmatainak nádczukor-termelését, egyszerűen az u. n. kiegyenlítő vámok terére lépett, vagyis a mi két legfontosabb piaczunkat, t. i. Brit-Keletindiát és Angliát olyan büntető vámokkal határolta el, a melyek a minden egyes országban élvezett prémium összegével voltak teljesen egyenértékűek. De egyúttal Anglia az összes európai államokhoz jegyzéket intézett, a melyben, tekintettel a czukor prémiális politika közgazdisági hátrányaira, azt kérte, hogy minden állam szüntesse be egyszerűen a czukornak adott mindenféle közvetlen vagy közvetett előnyt és térjen át arra, hogy egy surtaxe révén minden állam biztosithassa a ma

;

ga fogyasztását a saját czukoripara számára. És miután az angol közgazdaság érdekeit angol miniszterek ós diplomaták viselik a szivükön, természetes, nem olyan eredményeket értek el, mint a minőket pl. a mi közgazdasági kiküldötteink és az őket támogató osztrák diplomáczia a kereskedelmi vagy egyéb tárgyalások során elérni szokott. Elég az hozzá, hogy Anglia a maga követeléseit rövidesen keresztülvitte és létrejött a brüsszeli konvenczió. A brüsszeli konvenczió tételeit az 1903. évi I. t.-czikkbe mi is beczikkelyeztük, beczikkelyeztük simán, úgyszólván alig egy ülést vett igénybe ennek a törvényjavaslatnak a letárgyalása. És itt a magyar képviselőház — és erre méltóztassék figyelemmel lenni — igen nagyfontosságú elvet iktatott törvénybe, a mely a következő: a brüsszeli konvenczió a leghatározottabban biztosítja minden államnak azt a jogát, hogy saját czukortermelése számára biztosítsa a saját fogyasztási jnaczának kizárólagosságát, vagyis egyetlen egy állam területére sem jöhet be egyetlen egy métermázsa idegen czukor sem, ha bármelyik szerződő államfél ezt ugy akarja. Ebből a körülményből — miután ezt a konvencziót ugy Magyarország mint Ausztria, mint teljesen önálló, független állam, tehát két külön szerződő fél elfogadta — természetesen következik, hogy valamint pl. ennek a konvencziónak mindenféle hátrányát viselnünk kellett akkor, a mikor a kontingentálási törvény tárgyában hozott megállapodásunkat a brüsszeli zsűri szerződésellenesnek minősítette, épen ugy ebből következik az is, hogy ezen konvencziónak minden előnyét is jogunk van követelni minden szerződő féllel szemben, tehát Ausztriával szemben is. Mert, t. képviselőház, az kétségtelen tény — nem kívánok épen a ház hangulatára való tekintettel a részletekbe belemenni, csak ugy a nagyját fogom elmondani a dolognak (Halljuk! Halljuk!) — mondom az tény, hogy a konvenczió meghozatalakor Bodin, a ki a belgiai szakértőként szerepelt, De Latour, a ki Prancziaország képviselője volt, Kühn, a német megbízott ; Lamasch, az osztrák kormány meghatalmazottja egyértelmííleg azt az álláspontot képviselték, hogy egyetlenegy állam piaczára sem jöhet az ő akaratán kivül egyetlenegy métermázsa idegen termék sem. Sőt az igen tisztelt pénzügyminiszter ur is és a pénzügyi bizottság is számos jelentésében —- még a mostaniban is — mindenütt azt az álláspontot képviselte, hogy a brüsszeli konvenczió részünkről csak az esetben fogadható el, ha a konvencziónak az az elve, hogy a magyar fogyasztási piacz a magyar czukortermelés, a magyar czukoripar számára feltétlenül biztosíttatik, az egész vonalon diadalt fog aratni. Nem kívánom kikeresni ezen nyilatkozatokat ; meg vagyok arról győződve, hogy a t. miniszter ur ezen állításaimat nem fogja kétségbe vonni, mert így értelmezték a brüsszeli konvencziót az 1903. évi I. t.-cz. megalkotásakor mindenütt a kerek világon, igy értelmezte a magyar kormány és igy értelmezte az osztrák kormány is. No már most, t. ház, nekünk nemzetközi szerződés alapján — nem győzöm ezt eléggé 37*