Képviselőházi napló, 1901. XXVIII. kötet • 1904. julius 28–augusztus 19.

Ülésnapok - 1901-475

475. országos ülés Í90b Julius 28-án, csütörtökön. m juk, hogy a Budapesten létező nagy pénzintézetek, nagy bankok milyen erős, hatalmas istápolásban részesülnek a kormány részéről, milyen nagy szubvencziót kapnak a kamatnélküli be tétek utján a kormánytól. Méltán megkövetelhetné tőlük a magyar kormány azt, hogy ezen szubvencziók ellenértékeképen szolgáljanak általános közgazdasági czélokat és ne tisztán a tőkének és a haszonnak ozélját (Élénk helyeslés a szélsöbaloldalon.) Ezek azok, a miket a mezőgazdasági hitel szempontjából bátor voltam elmondani, felhiván az igen t. miniszter ur figyelmét ezekre a dolgokra. Odaát Ausztriában, ismétlem, már foglalkoztak ezzel a kérdéssel, nagy, alapos tanulmányok tétettek közzé a minisztérium megbizásából, és gondolom, ott is épen a földmivelésügyi miniszter érdeklődik irántuk s ő kezdeményezte ezt az eljárást. Én kérem a t. földmivelésügyi miniszter urat, szíveskedjék e téren kezdeményezéseket tenni, esetleg az igazságügyminiszterrel egyetértve, mert hiszen az ő hozzájárulása is szükséges bizonyos magánjogi törvényhozási intézkedések megtételéhez. Ne tessék kicsinyelni ezt a kérdést, mert ha igaz az, hogy a mezőgazdaság és a mezőgazdasággal foglalkozó értelmiség államunknak és nemzetünknek legjavát és alapját képezi, akkor e kérdésnek mérhetetlen fontosságát külön hangsúlyoznom nem szükséges. A másik kérdés, a melyről meg akarok röviden emlékezni a földmivelésügyi tárcza körében, illeti az erdőgazdaságot, erdőtermelést és az erdő értékesítését részint a kincstári, részint a földmivelésügyi miniszter felügyelete alá tartozó községi és közbirtokossági erdőkben. Az ilyen közbirtokossági, községi és kincstári erdők értékesítésénél az a rendes eljárás, hogy a közbirtokossági erdőknél — a kincstáriaknál és részben a közbirtokosságiaknál is kéz alatt történik az eladás vagy — árlejtés utján értékesitik az erdők fatermékeit, a fenyőt, bükköt, stb. Megjelenik a vállalkozó, megteszi a maga ajánlatát, ha legkedvezőbb, elfogadják és azzal kezdetét veszi az erdők pusztítása. Szó volt a tegnapi napon a kereskedelemügyi minisztériumi tárcza tárgyalásánál arról, hogy a magyarországi ipar előfeltétele az lenne, hogy kapcsolatosan a mezőgazdasággal, mintegy természetszerűleg, a mezőgazdasági ipar ott fejlődjék, ott erősödjék, a hol hagyományai, a hol előfeltételei vannak és a hol könnyen fejlődhetik. Egyszerűen hivatkozom arra, hogy ilyen országban, a hol a kimutatások szerint 27 °/o-a a földterületnek fenyő-, bükk- és egyéb fanemüvel van erdősitve, a faipar milyen alacsony és primitív fokon áll. Itt a kereskedelemügyi miniszter által kiadott »Magyarország Ipara«- bői veszem az adatokat, nevezetesen a faiparra vonatkozó részéből, a hol azt találom, hogy fürészáru gyár van 235, parkett gyár 11, hordógyár 7, kaptafagyár 2, asztalosipar gyár 76, hajlított fabutorgyár 13, bot- és fadiszműgyár 19 és fatelitőtelep vagy gyár 3. Ez szánalmasan bizonyítja azt, hogy a helyett, a mi természetes lenne, a mi megkövetelendő lenne, hogy ezekben a rengeteg nagy erdőségekben ipari telepek létesíttetnének, gyáripari, vagy pedig kisebb ipari műhelyek, s a fa és faipari termények ott dolgoztatnának fel és igy értékesíttetnének : az erdők nagyvállalkozóknak adatnak el kellő áron, — sokszor nem is kellő áron, a mint azt később leszek bátor bebizonyítani — s a tőke nyerészkedésére bízatnak. Ezek a vállalatok devasztálják az erdőt és nyers állapotban a faanyagot elszállítják, elviszik Belgiumba, Eraneziaországba és — a mint adataim vannak erre nézve — mint fournirt, mint hangszerfát Belgiumból és Francziaországból ugyanezt a fát hozzuk aztán visssza drága pénzen. Ez nem természetes ijiarpolitika és nem természetes iparfejlesztés. Ott van például Marosvásárhelyt egy igen kitűnően vezetett fa- és fémipariskola; ennek növendékei a negyedik évben már gyönyörű munkát végeznek. A negyedik év végén azonban szétmennek a szélrózsa minden irányában; az igazgatóság gondoskodásából különböző ipartelepeken, gyárakban helyeztetnek el mint művezetők és sokszor mint munkások. Sokkal helyesebb volna ezeknek megadni a lehetőséget, különösen a faipari szakcsoportban arra, hogy ott helyben, a hol meg van adva minden előfeltétel, a hol megvan a szükséges nyersanyag, a hol megvan a képesség, kisipari műhelyeket létesítve, faiparral foglalkozhassanak. Az, a mit a vállalati rendszerrel, az erdőségek ily eladásával, az erdőségek ily kipusztulásával folytatnak, nem egyéb, mint rablógazdaság, mert megfosztja az ipari fejlődés lehetőségétől a jövőre is azt a vidéket, a hol egy nagy nemzeti kincs, azok a mérhetetlen erdőségek vannak és voltak, a melyek mindenesetre feltételeit képezhették volna annak, hogy ott idővel egészséges, életerős faipar-műhelyek keletkezhessenek. A községi és közbirtokossági erdőknek kezelésére nézve, a mi az arányosítást illeti, sokszor volt itt szó a képviselőházban. Ezekről az arányositási hunczutságokról annyiszor volt itt szó, hogy talán felesleges azokat újra ismételnem. Úgyis a legnagyobb részén túlvagyunk, ezeken az állapotokon segíteni már nem lehet. Csak azt akarom felemlíteni, hogy a mig a magyar törvényhozás a naszódmegyei oláh közbirtokosságról gondoskodott olykép, hogy nem engedte a mórhetetlen nagy erdőségeket felosztani, hanem azokat községi vagyonná tette; a mig megengedte a szászoknak azt, hogy szintén nemzetiségi vagyonná tegyék a szász nagy erdőségeket: a magyar erdőbirtokosokat, különösen a Székelyföldön vogelfrei-já tette, teljesen szabad rendelkezést adott az éretlen népnek birtoka felett. így vette kezdetét azután az a 3*