Képviselőházi napló, 1901. XXVIII. kötet • 1904. julius 28–augusztus 19.
Ülésnapok - 1901-482
482. országos ülés 1904- augusztus 5-én, pénteken 245 Ausztria között, egyedül érthető és jogos ÍQdoka az immár közössé tett kölcsönös védelem. Ezt állítja fel czélul maga a pragmatika szankczió. Az állandó biztonság érzetének megteremtése: ugyebár, ez volna a czélja és indoka a közössé tett, azonban a mi felfogásunk szerint csak kölcsönös védelemnek? Azonban mit találunk az állandó biztonság ezen követelményeivel szemben a t. kormány eddigi katonai politikájában is? Találunk állandó bizonytalanságot; találjuk azt, hogy a véderőtörvény revíziója helyett csupa provizóriumokkal álltak elénk, ugy hogy méltán idézhetjük ezen állapottal szemben, gondolom, Albrecht főherczegnek egy mondását, a ki a maga szempontjából vévén bírálat alá alkotmányunknak a véderő szervezetének időnkénti megújítását tartalmazó rendelkezését, elnevezte ezt a hadsereget »Armee auf Kündigung«-nak. Ez, t. ház, szemben azzal, hogy a véderőtörvény revízióját tulajdonképen az osztrák parlamenti állapotok tették lehetetlenné, megállapítja annak a tételnek igazságát, hogy ebben a kapcsolatban a mi véderőszervezetünknek biztosságát el nem érjük ; bizonyítja, hogy itt nincs nagyhatalmi állás; hogy ez az állapot Magyarországot meg nem védelmezheti, mert hiszen a bizonytalanságban, az egymásra halmozódó ideiglenességekben biztonságot feltalálni, meggyőződésein szerint, nem lehetséges. (Ugy van! a szélsőbaloldalion.) Ennek előrebocsátása után azonban, a mit csak azért hoztam fel, hogy annál plauzibilisebbé tegyem annak szükségét, miképen a t. kormány katonai politikája végre a maga egész világosságában terjesztessék elénk: rá kell mutatnom arra, (Mozgás a jobboldalon. Halljuk! Halljuk! a szélsöbaloldalon.) hogy ezen kívánalommal épen ellenkezőleg a t. kormány katonai politikáját még ma is sűrű homály fedi. (Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Pedig azt hiszem, hogy a közvélemény előzetes bírálata alól elvonni ezeket az állam legfundamentálisabb érdekeit érintő kérdéseket, semmi egyéb, mint meg nem érlelt követelésekkel meglepni a parlamentet. Azt gondolom, hogy azokon az előzményeken, a melyekről önök, t. többség, azt állítják, hogy alkotmányos életünket a maga gyökerében renditették meg, nagyon is okulhattak volna Avagy talán meg akarják ismételni azokat a dolgokat, a melyek / ezen költségvetés tárgyalását megelőzték ? És igy akarják lehetetlenné tenni ennek a minduntalan reánk kényszeritett közjogi harczokkal összetépett, annyi meg annyi társadalmi és gazdasági sebtől vérző országnak békés fejlődését? Micsoda számitásból? Talán abból, mert. azt hiszik, hogy nincs ennek a nemzetnek elég ereje a minduntalan felidézett válságok pusztításait elviselni? Ez a számítás tényleg megvan, azonban higyjék el, ott, a hova ez a kérdés tulajdonképen irányul: hogy a nemzet be fogja látni; miképen a krízisen előbb-utóbb tűi kell esnie és ha jövendőnket megint meg fogják támadni, legyenek vele tisztában, hogy mi a védelemre készen állunk és nem fogjuk legféltettebb éidekeinket és legtermészetesebb jogainkat hagyományos ellenségeinknek amúgy könnyen, elszánt harcz és küzdelem nélkül átengedni. (Helyeslés a szélsöbaloldalon.) Folytatjuk tehát ezt a küzdelmet, A t. miniszterelnök ur küzdelmünket keményen elitéli minden nyilatkozatában. Azonban ez a legkevésbbé sem gátolja őt abban, hogy ezen küzdelem eredményeire, mint saját érdemeire ne hivatkozzék. (Ugy van! a szélsöbaloldalon) A küzdelemnek még folyama alatt a közös hadügyminiszter ur a delegáczióban egy különös nyilatkozatot tett, Azt mondta nevezetesen, hogy ő köztudomás szerint, bár nem magyar ember, de a magyaroknak barátja. ^Barátja vagyok — úgymond — mint ember, mert Magyarországon személyesen nagyon sok szépet és jót tapasztaltam, barátja vagyok mint hadügyminiszter . . .« Barta Ödön: Ennek csak az első fele köztudomású! Bakonyi Samu: Ebből a nyilatkozatból, t. ház, köztudomásra jutott a másik fele is; de hiszen nem ezt akarom érinteni, hanem rá akarok mutatni arra, hogy semmi sem lehet a mi államiságunknak csúfondáros alárendeltségére nézve jellemzőbb tünet, mint a hadügyminiszter urnak ez a — megengedem, nem akarom kétségbe vonni, — őszintén tett kijelentése. Hanem már bocsásson meg nekem a t. többség és a t. kormány, ha nem is szándékos, de mindenesetre öntudatlanul is sértés van ebben, a melyet egy szuverén nemzetnek képviselete csak ugy szó nélkül el nem viselhet. Hiszen szuverén nemzetre ez, hogy ilyen barátságos vállveregetésben részesítse őt a saját minisztere, felemelő csak nem lehet! Avagy alkotmányunknak, ezen állami szervezetnek valamely magasabb rendű és magasabb jogkörrel felruházott tényezője-e Pittreich miniszter ur. mint bármelyik más miniszter? Ezt alkotmányunkról állítani épugy vakmerőség volna, mint a milyen vakmerőség azt feltételezni, hogy az a testület, a mely felelőségre vonni jogosítva van azt a miniszter urat, a magyar parlamentnek a delegáczió, talán valamely szintén magasabb kamarája, magasabb jogkörrel felruházott tényezője az alkotmányos életnek, mint maga az őt kiküldő országgyűlés. Hát mit szólna pl. a t. többség bármelyik tagja ahhoz, ha a t. honvédelmi miniszter ur látná magát arra indíttatva, hogy bennünket ilyen őszinte nyíltsággal biztosítson az ő barátságos érzületérői? Hanem nekünk, jámbor magyar nemzetnek, igazán szólva, hálásan kell fogadnunk még azt is, ha a legfontosabb érdekeinknek gondozására hivatott miniszter legalább nem ellenségünk és megmondja, hogy barátsággal viseltetik irántunk.
