Képviselőházi napló, 1901. XXVIII. kötet • 1904. julius 28–augusztus 19.

Ülésnapok - 1901-482

244 482. országos ülés 19Qk augusztus 5-én, pénteken. elhinni, meg fognak győződni róla, hogy a sajtóban nem annyira erős pártpolitikai szubjektivitás, nem annyira egyes szónokok iránti rosszindulat, mint az újságírói munka robamos üteme és a beszédek kéziratához való nagyon nehéz hozzájutás okozzák azt, hogy olyan kivonatok látnak napvilágot, a melyek igen sok esetben nem adják hű tükrét sem a parlamentben történteknek, sem az egyes szónokok fejtegetéseinek. Konkrét indítványt nem teszek, nem is tehetek, csak kérem a képviselőházat, hogy megfelelő bizottságában, megfelelő formában, megfelelő inicziativa alapján erre visszatérni kegyeskedjék. Elnök: Az a kérdés, a melyet Vészi József képviselő ur konkrét indítvány előterjesztése nélkül javaslatba hozni szíves volt, már felvettetett azon alkalommal, mikor a mostani állapotot előkészítő ankét tartatott, a mikor indítványba jött és elhatároztatott, hogy minden ülés naplója a következő ülés kezdetére a képviselő urak közt kiosztasáék. Akkor foglalkozott vele a bizottság; de épen ennek kiíihetőségére nézve olyan aggályai voltak, hogy azt akkor nem tartotta a ház előtt javaslatba hozandónak. A jövőre nézve mindamellett ígérem, hogy ugy ezt a kérdést, mint azt, a melyet Ugron Gábor képviselő ur felvetett, tanácskozás és megbeszélés tárgyává teszem és a háznak annak idején javaslatot fogok előterjeszteni. A múltra nézve azonban fen tartom javaslatomat, hogy a ház vegye tudomásul a jelentést és mondja ki, hogy intézkedés szükségét nem látja fenforogni. Hozzájárul a ház? (Igen!) Ezt tehát határozatkép kimondom. Most pedig áttérünk a honvédelmi tá?-cza költségvetésének folytatólagos tárgyalására (írom. 562). Az első tételnél következik? Kovács Pál jegyző: Bakonyi Samu! Bakonyi Samu: T. ház! Mindenki csak természetesnek találhatja, hogy az ellenzék másfél éves nagy küzdelme után, a mikor legelőször van alkalma foglalkozni a háznak egy katonai tárcza költségvetésével, mégis az ellenzéki bírálat feladatát nem annyira magára ezen költségvetés egyes tóteleire vonatkozólag kívánom teljesíteni, mint inkább a t. kormány azon általános katonai politikája szempontjából, a mely katonai politikából tulajdonképen ez a t. kormány megszületett. (Halljuk! Halljuk ! a szélsöbaloldalon.) És nekem a kötelesség teljesítését megkönnyiti, illetőleg arra még inkább alkalmat szolgáltat az igen t. előadó urnak nagyon rövid bevezető beszéde, a melyben ő maga az én felfogásomnak is megfelelő hűséggel konstatálta, a mikor a költségvetést elfogadásra ajánlotta, azt, hogy abban nincs Bemmiféle elvi jelentőségű, annál kevésbbé politikai irányzatbeli változtatás, ennélfogva annak ^bővebb indokolását szükségesnek sem tartja. Én is abban a meggyőződésben vagyok, t, pártom is ugy tartja, és azt hiszem, az ellenzék többi árnyalata sem tér el attól, hogy a t. kormány mai katonai politikája édes testvére minden előző kormány katonai politikájának, abban semmiféle irányzatváltozás nem található. (Ugy van! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Sajátságosan hangzik azonban a t. előadó ur ezen érvelésével szemben egy másik nyilatkozat, a mely pedig autentikus helyről történt, t. i. a t. miniszterelnök urnak többször megismételt nyilatkozata, a mely az uj kormány katonai politikáját ugy állítja a nemzet elé, hogy az korszakot alkotó reformokat foglal magában. Ezt a kis ellenmondást a t. előadó ur végezze el az igen t. kormány fejével; én azonban azt hiszem, hogy — a mint előre is bocsátottam — bizony az előadó urnak van igaza. T. képviselőház! A mint mondottam, nagy küzdelmek előzték meg ezen költségvetés előterjesztését, nagy küzdelmek, a melyeknek nagy vívmányokkal kellett volna végződniök. A küzdelemnek egy ilyen stádiumában, ezen a nyugvó ponton, a mely előállott, mégis helyénvaló dolog, sőt elengedhetetlen kötelesség is az, hogy összehasonlítsuk a küzdelemnek arányát az elértnek mondott vívmányok arányával. De mielőtt erre rátérnék, t. ház, egy gyakran felhangzó felfogással kell röviden leszámolnom, a mely felfogás a hadügyi kormány részéről is több izben kifejezést nyert; kifejezést nyert továbbá az osztrák, sőt a magyar delegáczió tárgyalásain elmondott nyilatkozatokban is, a mely nyilatkozatok — és e felfogás általában •— ugy állítják oda a magyar nemzet jogos katonai követeléseiért folytatott küzdelmet, mintha azok, a kik ezt a küzdelmet vitték, ellenségei volnának a hadseregnek. Hát, t. képviselőház, én ezt ezennel nyiltan és őszintén tagadásba veszem. Nekünk is kell hadsereg, t. képviselőház, sőt azt is kijelenthetem, hogy még a nagyhatalmi állásra irányuló törekvéseket sem ítéljük el feltétlenül, hanem igenis azon vagyunk, hogy állást foglaljunk, tiltakozásunkkal helytelenítsük minden alkalommal és ha lehetséges, meg is akadályozzuk ezen nagyhatalmi állásra irányuló törekvések túlzásait és hóbortjait. (Elénk helyeslés a szélsöbaloldalon.) Mert, t. képviselőház, mi a nemzettől követelt áldozatokat nemcsak ezen nagyhatalmi állás bálványának, hanem még a nemzeti hiúságnak oltárain sem akarjuk hiába elfecsérelni. (Ugy van! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) És én azt hiszem, hogy igenis ebből a szempontból bátran állíthatjuk és kell állítani különösen nekünk, hogy itt az ideje a kijózanodásnak és a kijózanodásnak ez az ideje elérkezvén, épen a reális élet szükségleteit nem szabad a fantomoknak hizlaló eledelül odadobni. (Helyeslés a szélsöbaloldalon.) T. képviselőház! Ha már a nagyhatalmi állást emiitettem beszédem kiindulási pontjául, rá kell mutatnom arra, hogy ennek a mai kapcsolatnak, a mely fennáll Magyarország és