Képviselőházi napló, 1901. XXVIII. kötet • 1904. julius 28–augusztus 19.

Ülésnapok - 1901-475

18 i-75. országos ülés 190í Julius 28-án, csütörtökön. törvényhozási intézkedésekkel is segíteni az imminenssé vált veszedelmen. A hozzánk közel fekvő Ausztriában, a melyet megszoktunk iparállamnak nevezni, a melyre mint félelmetes ipari versenytársra hivatkozunk és a mely egyáltalán a politikai közvélemény előtt ugy áll, mint ipari állam, mondom, Ausztriában is alkalmas lépésekkel igyekeznek a mezőgazdasági érdekeket ilyformán istápolni és nagy, mélyreható reformok történtek arra nézve, hogy a mezőgazdasági hitel ujjáalakittassék, illetőleg a földbirtokos osztály elpusztulása és eladósodása megakadályoztassák. 1889-ben uj örökösödési törvény hozatott, 1893-ban járadékbirtok statuáltatott, a végrehajtási törvény reformáltatott és mindezek után legújabban igen fontos uj törvényhozási rendelkezés történt, a mely az u. n. s>Berufsgenossenschaftok«-at létesítette, mely a kisgazdákat kényszerszövetkezetekbe sorolta ós ezen szövetkezetek keretén belül történik gondoskodás mindennemű erkölcsi és anyagi érdekeikről. Minálunk Magyarországon ilyen intézkedéseket nem látunk. A mi pénzintézeteink kizárólagosan és tisztán, a mint ismételten is mondottam, saját különleges anyagi érdekeiket tartják szem előtt. A hitelszervezet reformálása elsősorban természetesen nem a földmivelésügyi tárcza körébe tartozik. Ezt én is hangsúlyozom, mint egyik előttem szóló. Azonban feltétlenül a földmivelésügyi miniszter ur gondoskodását kell felhívni erre a kérdésre és a földmivelésügyi minisztertől kell várni elsősorban, hogy a mezőgazdasági hitelreformra a kezdeményező lépést megtegye. Sok előfeltétele van a kérdésnek. Nem olyan egyszerű, mint általában állítják, hogy t. i. alapítsunk egy nagy bankot 100 millió alaptőkével, bocsásson ki az czimleteket, garantálja az állam és ez a bank aztán konvertálja a földönves osztály terheit. Ez igy menne, ha egyéb előfeltételei nem lennének. Legelső és legnagyobb fontosságú feltétel, a mely mindenütt teljesítve van, — azon országokban is, a hol ennek daczára konstatál ták a földmivelő osztály pusztulását, Németországban, Ausztriában, Svédországban — tudniillik a telekkönyvek teljes rendezése. Én sokszor voltam szószólója ezen mérhetetlen kérdés fontosságának, (Igaz! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) a mely kérdéssel nem igen foglalkoztak, a mely kérdésnek — legalább ugy tűnik fel előttem — fontosságát nem tudják kellőkép méltányolni. Agrikultur államban, a hol a lakosságnak háromnegyed része földmivelésből él, a hol a földmivelésnek oly nagy fontossága van, a mint az igen t. előadó ur szép és meggyőző szavakkal kiemelte, nincs rendezett telekkönyvünk, nincs egységes telekkönyv rendtartásunk, nincs kataszterünk. Hogyan gondoskodjunk mi akkor a földmivelésügyi hitel reformjáról, hogyan bírjanak zálogleveleink, melyeket kibocsátunk, megbízhatósággal, ha a legelső, a legprimitívebb kellék, a rendezett telekkönyvi állapot nincs statuálva az országban. Természetes, — mint egy közbeszóló t. barátom mondja — hogy nemcsak a telekkönyvi rendtartást, hanem egész sorát a törvényhozási intézkedéseknek kell megteremteni, hogy ez a mezőgazdasági hiteíreform czélt érhessen. Örökösödési törvényünk is reformálásra szorul. Nem kell visszariadnunk, ez az én véleményem, — bár ez a liberalizmus általános tételeivel és katekizmusával össze nem fér — nem kell visszariadnunk a hitbizományoknak és pedig a paraszthitbizományoknak és a középbirtokos hitbizományoknak fel áll itás ától sem. (Helyeslés balfelöl.) Ha én ezt mondom, s ha ezt a liberalizmus katekizmusába nem is sorozom, de egy oly tekintélyre hivatkozhatom, mely az igen t. túloldal előtt feltétlenül irányadó kell hogy legyen, a mely tekintély ezelőtt egy pár évvel megjelent tanulmányában lándzsát tört a hitbizomány-rendszer mellett, és pedig a középbirtokos hitbizomány mellett. Ez pedig gróf Tisza István, a ki egy agrár tanulmányában meggyőző szavakban adott annak kifejezést, hogy ha tényleg a földmivelő osztályt meg akarjuk tartani, ezt másképen, mint hitbizományok felállításával nem tehetjük. A tanulmány 1887-ben a »Budapesti Szemlédben jelent meg. Erős szavakkal emlékeztem meg a mi magyar pénzintézeteink közgazdasági politikájáról, mely a legmerevebb önérdek. Ezt, fájdalom, nem mondhatom el a nemzetiségi pénzintézetekről. Ugy a román, mint a szász pénzintézetek a legnagyobb szívóssággal, legnagyobb következetességgel, a legtisztességesebb gazdasági felfogással törekednek arra, hogy míg egyrészről természetesen szemmel tartják az üzleti tisztességet és rentabilitást, másrészt nemzetiségi saját szempontjukból faji czéljaiknak szolgáljanak, fajilag igyekezzenek a telepítést szolgálni, a birtokparczellázást, a birtokvásárlásokat előmozdítani, és nemcsak arra törekednek, a mire a magyar pénzintézetek, hogy minél nagyobb osztalékot adhassanak a részvényeseknek és különösen, hogy minél nagyobb fizetést adhassanak igazgatósági tagjaiknak. A szász pénzintézeteknél, és ebben az igen t. s ász képviselőtáisaim meg is erősíthetnek, 5%-nál magasabb osztalékot egy részvény után nem adnak, hanem az egész tiszta jövedelmet, a mi ezen 5%-on felül marad, tisztán szász nemzetiségi kulturális czélokra fordítja. Az Albinánál és a vele kapcsolatban lévő összes román pénzintézeteknél szintén nem adnak olyan magas osztalékot; ott az igazgatóság elnökének és az igazgatóság tagjainak nincsen meg az a horribilis magas fizetése és jutaléka, mint a magyar j)énzintézeteknél, hauem a felesleget ők is öntudatosan és előrelátással faji érdekeik istápolására fordítják. Ezt csinálják utána a magyar pénzintézetek! (Helyeslés a ssélsöbahldalon.) Hiszen tud-