Képviselőházi napló, 1901. XXVIII. kötet • 1904. julius 28–augusztus 19.
Ülésnapok - 1901-481
k&l. országos ülés Í904 augusztus k-en, csütörtökön. 223 Nessi Pál: Ebből kell családot eltartaniok! Plósz Sándor igazságügyminiszter: A baj ott van, hogy az albirói állásban sokan vannak. Itt csakugyan kell segíteni és albirák létszámát a birák ]éiszáiná.val szemben bizonyos fokig csökkenteni kell. És segíteni kell azon is, hogy a VII. fizetési osztályba tartozó birák száma szaporittassék. A mi az Y. és azon felüli fizetési osztályokat illeti, ott a mi viszonyaink egészen megfelelők. Nemcsak aránylag, hanem tényleg, számszerint is több bíró van Magyarországon, mint Ausztriában az V. és magasabb fizetési osztályokban és több biró van a VI. fizetési osztályban is. mint Ausztriában. Aránytalanul kevesebb van azután a VII. fizetési osztályban, s ez épen a baj, hogy az elsőfolyamodásu bíráknak nincsen elég nagy előmenetelük. Felhozatott a kinevezési rendszer. Erről már többizben volt szerencsém megemlékezni. Az erre vonatkozó panaszok az én véleményem szerint legnagyobb részben alaptalanok. Különösen teljesen alaptalan az, mintha ez a rendszer én alattam inaugurál tátott volna. Méltóztassanak Szilágyira gondolni. Szilágyi igazságügyminiszter nagyon helyesen kinevezett három év és három hónap múlva is egy törvényszéki birót táblabíróvá. (Mozgás a baloldalon. Felkiáltások: Még hiba!) Barabás Béla: Meg is érdemelte! Oiay Lajos: Tessék a kiváló embert honorálni ! Nessi Pál: De csak a kiválót! Plósz Sándor igazságügyminiszter: Én is azt mondom. A kiválóbbat elébe kell tenni a nem kiválóbbnak. Méltóztassék elhinni, ha sorrend szerint venném a kinevezést, öt esztendő alatt nagyot rontanék Magyarország bíróságain. Az alkalmas embert alkalmas helyre kell tenni. (Zaj.) Bocsánatot kérek, vannak gyengébb bírák is. (Igaz 1 Ugy van! jobbfelöl.) Ha nem gondoskodom arról, hogy ahhoz a törvényszékhez, a hová kiváló erő kell, kiváló erő is jusson, hanem a véletlenre bizom, a bíróság lesz olyan, a milyen, esetleg pedig tönkre fog menni. Olay Lajos: Szilágyi is igy tett! Plósz Sándor igazságügyminiszter: A mi a protekcziót illeti, tessék elhinni, hogy az teljesen a mese világába tartozik. (Mozgás es_ derültség balfelöl. Igaz! Ugy van! jobbfelől.) Én annyira megyek a protekczióval szemben, hogy nem is válaszolok, hogyha írnak. Meg is apprehendálnak ezért igen sokan, de nem válaszolok, mert nem fogok magamról bizonyítványt kiállítani, mintha én az összeférhetetlenségi törvényt nem respektálnám. Felmerült az az óhaj, hogy a IX. fizetési osztálytól a VII- osztályig automatice lépjenek elő a birák. Az én nézetem szerint is gondoskodni kellene arról, hogy bizonyos sorban való előléptetés is legyen és ez a VII. fizetési osztályban tényleg megvan, ott t. i., a hol nem funkczióról, hanem fizetésről van szó. Ott méltányos, hogy minden biró, a ki kifogástalanul működik, menjen előre lehetőleg sorban. De ott, a hol funkczióról van szó, feltétlenül a közérdek az első. (Helyeslés.) A mi a VII. fizetési osztályt illeti, ott jóformán azt lehet mondani, hogy automaticze lépnek elő. Ha a sematizmust méltóztatnak elővenni, láthatják, hogy négyen-öten vannak, a kik elmaradnak, a többiek sorba mennek. Nem feltótlenül sorban, némileg ott is kell honorálni a kiválóságot, de az illető, ha nem azonnal, de egy fél év múlva sorra kerül. Egyeseket azonban kénytelen vagyok soroakivül előléptetni a VII. fizetési osztályba. Mert ha valahol a határszélen, vagy egy felette fontos poziczióban járásbiró szükséges; szükséges arra való ember, a ki rendbe hozza ott a dolgokat, keresnem kell azt az embert és ha nem jön máskép, a VII. osztályba kell előléptetnem, vagy ezt kilátásba kell helyeznem, mert nem kívánhatom, hogy egészen elhagyatott vidékre, a hol a gyermekeit nem tudja nevelni, a hol a társadalomból ki van közösítve, elmenjen az én szép szemeimért. A felügyeletre vonatkozólag is legyen szabad egynéhány megjegyzést tennem. Azt mondják a t. képviselő urak és különösen Sebess Dénes t. képviselő ur, hogy a felügyelet túlteng és különösen kifogásolja, a formát is, a melyben a felügyelet gyakoroltatik, hogy az néha kissé erősebb. Az igazságügyminiszterium a felügyeletet gyakorolja az 1891 : XVII. törvényczikk és az 1871 : VIII. törvényczikk alapján. Semmi sem történik, a mi ezekkel a törvényekkel ellenkezik. Természetes, hogy behatóan gyakoroltatik ez a felügyelet. Azt hiszem, ez kötelességem. Kötelességem arra nézni, hogy mindenekelőtt rendben legyen az igazságszolgáltatás, mindenekelőtt az ügyek elintéztessenek. Ne méltóztassék azokat a számokat oly rettentően kicsinyelni. A ki csak némileg ismerős a dolgokkal, ugy a mint azok valóban vannak, tudni fogja, hogy azok az ügyek nem különböznek egymástól oly rémitó'en. Száz ügy közt egy-két érdekesebb esetet ha az ember nagynehezen talál. A legnagyobb részük egyszerű, könnyebb. És itt igenis nyom valamit a szám. Természetes, hogy figyelembe veszszük azt is, hogy minő ügyek intéztetnek el. Hiszen az évi jelentések, az ügyvédi kamaráknak felterjesztései, a minősítés, a panaszok és a vizsgálatok alapján adatnak ki a miniszteri leiratok a táblai elnökökhöz, a melyekben a bíróságok működése megbiráltatik és egyszersmind utasítások adatnak. Az eredmény különben, azt hiszem, teljesen kielégítő. Nem mondom, hogy az én érdemem. Főérdeme van ebben az eredményben a bíróságnak, a bíróság odaadó lelkiismeretességének és buzgalmának. (Igaz! Ugy van!) A haladás kétségkívül igen nagy. Már most legyen enyém a szerencse, de annyi bizonyos, hogy az ón kormányzatom alatt az igazságügy adnrinisz-