Képviselőházi napló, 1901. XXVIII. kötet • 1904. julius 28–augusztus 19.

Ülésnapok - 1901-481

í&l. országos ülés 190Í augusztus 4-én, csütörtökön. 213 vizsgálat körül eljárt birákat is a főtárgyaláson való részvételből. Ez feltétlenül helyes és keresztülviendő elv. Azonban mit látimk az életben és a gyakorlatban? Azt, hogy ezt kaszt kizárólag csak az első bíróságokra alkalmazzák, mig a királyi tábla, épen Budapesten, ezzel homlokegyenest ellenkező praxist követ, holott a budapesti királyi Ítélőtáblának három büntetőtanácsa lévén, a legkönnyebben volna megvalósítható az, hogy azt az ügyet, a melyben az első tanácsnak vádtanácsa a vád alá helyezést kimondotta, azt a második tanács tárgyalja, a második tanácsnál előfordult ügyet a harmadik tanács, és a harmadik tanácsét az első tanács. Csakhogy nem ezt az eljárást követik, hanem azt, hogy ugyanazt, a ki a vácitanácsban mint referens eljárt, bízzák meg akkor, ha felebbezés folytán ismét felkerül az ügy a királyi táblához, a királyi táblai főtárgyaiágon való előadással is. Ez egy olyan anomália és olyan abszurdum, a melynek minél hamarább véget kell vetni. Egy konkrét esetet fogok felhozni. (Halljuk! Halljuk!) Nagy port vert fel a Sós biró esete. A törvényszék öt ügyben helyezte vád alá, a királyi táblánál pedig 9 ügyben helyezték vád alá, még pedig a referens javaslatára, tehát négy ügy egészen önálló vád alá helyezési ügy volt. A törvényszék öt esetben bűnösnek mondotta ki, s felkerült az ügy a királyi táblához. Ekkor a védők elmentek a kir. tábla elnökéhez azon kérelemmel, hogy — mivel nekik aggályaik vannak a tekintetben, hogy az a biró, aki nemcsak referált a vádtanácsban, hanem ő maga indítványozta, hogy még más esetekben is helyezzék vád alá azt a birót, annyira preokkupált, annyira elfogult, hogy az a főtárgyaláson elfogulatlan birónak nem tekinthető — hatáskörében intézkedjék akként, hogy ez az ügy bármelyik más tanács elé utaltassék, csak ne ahhoz a tanácshoz, a hol már megfordult a vád alá helyezési eljárás alkalmával, s különösen, hogy ne ugyanazon referens kapja, a ki a vád alá helyezés alkalmával is referens volt. S mi történt, t. miniszter ur? Az, hogy a tábla elnöke kijelentette, hogy abból az elvből nem enged, ő azt a referenst három hétig c

készíti elő erre az esetre, három hétig nem adott már neki referádát, hogy ezt az ügyet elreferálhassa, Mert az is megtörténik, hogy előre tudják, hogy fel fog jönni a törvényszéktől ez és ez az ügy, s már előzőleg nem osztanak ki három hétig annak a referensnek ügyet. És ugyanazzal a referenssel lárgyaltatták az ügyet, daczára annak, hogy a törvénynek van egy másik szakasza is, a 68. szakasza, a mely azt mondja, hogy a vádlottnak, terheltnek vagy magánfélnek kérelmére mellőzni kell azt a birót, a kire nézve valami törvényes kizáró ok forog fenn, vagy a kinek elfogultsága tekintetében alapos okot hoztak fel. Én azt hiszem, hogy midőn a védők kollektive lépnek fel és kérik a tábla elnökét, hogy nekik mindegy, kinek adják ki az ügyet, csak annak ne adják, a ki már azt referálta, csak annak ne adják, a ki a vádtanácsban már mint referens működött és ujabb, meg ujabb esetekben vád alá helyezést indítványozott: akkor, ha a pártatlanságnak és az igazságosságnak csak a látszatát is meg akarjuk óvni, oda kellett volns, törekedni, oda kellett volna hatni, hogy az ügyet bármiféle más tanácsba oszszák ki, csak abba nem, a melyikben volt. A bűnvádi perrendtartással kapcsolatosan rá akarok még mutatni más két szomorú körülményre. Az egyik az, hogy közigazgatási hatóságaink túl vannak terhelve munkákkal, a melyeket a bűnvádi perrendtartás utalt hozzájuk; a másik az, hogy a személyes szabadság igen gyenge lábon áll. Név nélkül egy konkrét esetet fogok elmondani. Megtörtént itt Budapesten, hogy az ügyészség nyomozás végett áttette az iratokat a rendőrséghez a nélkül, hogy letartóztatást indítványozott volna. A rendőrség megidézi az illetőt, egy budapesti adófizető polgárt, a kinek öt szobás lakása van, a kinek 10 —12.000 forint évi jövedelme van, a ki a rendőrségnek tőszomszédságában lakik, ugy, hogy le lévén bontva a Gresham-féle épület, a rendőrség mindig figyelemmel kisérheti és mégis letartóztatja kihallgatása után azt az embert, a kire nézve semmiféle konkrét bűnvádi cselekmény rábizonyitható nem volt. A rendőrség letartóztatta és mi történt, t. ház? Aznap este hasábos tudósítások jelentek meg a budapesti lapokban, azt az embert erkölcsileg és anyagilag tönkre teszik és másnap átkísérik az ügyészséghez ; az ügyészségnek — ismerjük — nincs meg az az erkölcsi bátorsága, hogy a mikor a rendőrség letartoztatta az illetőt, a szabadlábra helyezést indítványozná; az ügy a vizsgáló birőhoz kerül, a ki azzal a megokolással, hogy büntetendő cselekménynek még csak legkisebb gyanúját sem látja fenforogni, szabadlábra helyezi, Hát, t. ház, nagyon köszönöm én ezt a szabadlábra helyezést ilyenkor, a mikor azt az embert már anyagilag és erkölcsileg tönkretették. Ennek kellene elejét venni és én ezt sokkal fontosabbnak tartom annál — bár a maga nemében az is fontos — a mit TJdvary Ferencz t. képviselőtársam mondott, mert ez az egyéni szabadságnak olyan sérelme, a melyet megtorlás nélkül hagyni nem lehet, nem szabad, de a melynek megelőzéséről is gondoskodni okvetlenül szükséges. Felhívom a t, miniszter ur figyelmét a törvényszéki szolgákra és kézbesítőkre, a kiknek küldöttségét már két izben volt alkalmam a t. miniszter ur elé vezetni. Méltóztatnak tudni, t. képviselőház, hogy ezek a szolgák, ezek a kézbesítők igen fontos teendőket végeznek; ezek az emberek egész vagyont érő okmányokat, közjegyzői okmányokat, váltókat, magánokmányokat czipelnek magukkal és kézbesítenek ki; s ezek az emberek napi 90 krajezárt kapnak a nélkül, hogy reményük volna arra, hogy ez az állapot javulni fog, a nélkül,