Képviselőházi napló, 1901. XXVIII. kötet • 1904. julius 28–augusztus 19.

Ülésnapok - 1901-480

196 ífiV. országos ülés 190b augusztus 3-án, szerdán. vezérigazgatója küldessék oda, mert ez által csak a konkurrenczia fejlődnék, esetleg el akarná halászni a másiknak az üzletét, hanem valamelyik erdélyi takarékpénztár igazgatóját kellene ide kirendelni, de ugy, hogy a komáromi takarékpénztár igazgatója sohasem küldessék ahhoz az erdélyi takarékpénztárhoz mint vizsgáló személy, a mi által a kölcsönös szívesség teljesen ki volna zárva. (Helyeslés bal felöl.) A mikor tudjuk, hogy 1150 intézet van ma Magyarországon, és valószínű, hogy a jövőben is aránylagosan fognak szaporodni, akkor azok az intézetek, a melyek nem képesek szakembereket tartani, menjenek át más formába, de a melyek azt hiszik, hogy joguk van arra, hogy intézetnek nevezzék magukat és idegen emberek tőkéjét kezeljék, azok ne diletánsokkal vezettessék intézetüket, hanem szakemberekkel. Ha azután 1100 intézet szakértő vezetője sohasem hozatik abba a helyzetbe, hogy egymásnak szívességet tegyen és szemet hunyjon, akkor kézenfekvő, hogy az ilyen vizsgálat a közönséget megnyugtathatná. Kíváncsi lennék arra, talán meg is fogom hallani, hogy Vancsó Gyula t. képviselőtársam miért nem látja ezt be? Természetes, a kormánynak kellemesebb lenne az állami ellenőrzés, mert jobb kortes, mint a takarékpénztári könyvelő, nincsen a világon. Azzal szemben még a főszolgabírónak sincsen hatásköre, mert ha a takarékpénztári könyvelő egy jelölttel szemben csak helytelenítését is fejezi ki, száz meg száz adós rögtön a könyvelő ur jelöltjére szavaz. De az általam javasolt ellenőrzési szisztéma igazán liberális lenne, méltó ahhoz, hogy a takarékpénztárak eddigi szerzett jogaik alapján maguk teljesítenék azt a felügyeletet, a mely az intézetek integritását nem érintené. Ha tényleg bajok fordulnak elő, akkor az illető kiküldött kamarai tag tehet akármit, nem képes ezt leplezni. Nem tehet sem rokoni, sem sógori szívességet, mert a felügyelő bizottságot ott mint egészen indifferens ember vezeti. Az illető kamarai kiküldött azért sem képes ott valamely szívességet tenni, mert a következő évben már egy egészen más vidékről való, hasonló szakértelemmel biró egyéniség fogja azt az intézetet vizsgálni. Tehát már nem lehetséges, a mint e mii tettem, hogy a dolog még egyszer ismétlődjék. Azt hiszem, hogy Vancsó Gyula t, képviselőtársam is foglalkozik e dolgokkal, tehát neki is kell tudomással birnia arról, hogy a czelli takarékpénztárat is megvizsgálták, mielőtt a katasztrófa beütött és azt akkor nagyon is rendben találták. (Mozgás a bal- és a szélsöbaloldalon.) Sok előkelő embert küldtek ki oda vizsgálat czéljából — nem tartozik ide, hogy kit — és megvizsgálván a takarékpénztárat, annak bukása előtt három hónappal azt mondták ki, hogy igenis az az intézet gyönyörűen prosperál és technikai vezetése tekintetében is kifogástalan. Három hónap múlva ezután, a mint igen jól tudjuk, bekövetkezett az a nagy katasztrófa, a mely igazán óriási közgazdasági rázkódtatást idézett elő az egész Dunántúlon: megbukott a takarékpénztár. Endrey Gyula: Baleset folytán! (Derültség balfelöl.) Udvary Ferencz: Igenis, baleset folytán. Annak a kiküldött kamarai tagnak tehát, a ki egészen más vidékről való, a midőn a takarékpénztárnak az idei esztendőben való állapotát vizsgálja, nincs módjában semmiféle szép szóért, avagy pénzért ott bizonyos exisztenczíák kedveért leplezni a tényeket, a mikor tudja, hogy a jövő esztendőben jő egy másik, a kit talán nem lesznek képesek a bűnösök levenni a lábáról, vagy ha taián ez sikerülne is, a harmadik esztendőben következőt már esetleg nem lehet megvesztegetni azért sem, mert állását koczkáztatná. Do ez természetesen pénzbe kerül. Az állam és a kormányzat nem nagyon szívesen bocsátaná rendelkezésre az ehhez szükséges tőkét, de hiszen erre más utón is lehet módot találni. Én nem tartom helyesnek a ma létező ellenőrzést czélzó szövetkezeti rendszert, a mely tulajdonképen olyan kaszinószerű valami, hanem kötelezőleg ki kellene mondani azt, hogy minden vidéki nagy intézetet és általában minden olyan intézményt, a mely nyilvános számadásra van kötelezve, a mérleg közzététele előtt meg kell ägy vizsgálni. E vizsgálat világosan feltünteti a hitellel dolgozó közönség előtt az intézet vezetésének helyzetét. Erre vonatkozólag az igazgatóság igy is ugy is felelőséggel tartozik; a kereskedelmi törvény egyik passzusában erről is intézkedik. A vidéki intézeteknek, hogy ugy mondjam exisztencziális bázisát az alaptalan megtámadtatással szemben inkább biztosítaná a kamarai rendszer, a melyre szükséges költségeket is egész egyszerűen elő lehetne teremteni. Hiszen tudjuk, hogy a vidéki takarékpénztáraknál a clearing-forgalom, a fölösleges betétpénzek kezelése nem ugy történik, hogy ha pl. egy vidéki városban két vagy három intézet van, a melyek közül az egyiket jobban favorizálják, akkor melyiknek fölösleges pénz áll rendelkezésére, esetleg a másiknak engedné át fölöslegének egy részét, hanem egyszerűen egészen más vidékre, a lehetőség szerint leginkább a központba, Budapestre küldi el a pénzt, és pedig sokkal olcsóbb kamatra, mint a mennyit ő maga fizet. Ha tehát a kamarai rendszer kérdésének megoldása tényleg üyen módon volna lehetséges, ennek költségeit a következőképen lehetne előteremteni. (Zaj, Halljuk! Halljuk!) A takarékpénztárak fizessék be betéteiknek mondjuk 2 százalékát egy központi hivatalba egy központi helyre. A betéti pénzek ezen 2 százalékát a budapesti kamarai központ kezeli. Ez a mai viszonyok között nem kevesebb volna, mint circa 30 millió forint. 30 millió forintnál sokkal nagyobb az az