Képviselőházi napló, 1901. XXVIII. kötet • 1904. julius 28–augusztus 19.

Ülésnapok - 1901-479

174 Í79. országos ülés Í90í augusztus 2-án, kedden. felebbezési tanács, holnapután főtárgyalás, azután meg esküdtbíróság: nem jönnek ki a folytonos ülésezésekből, ugy, hogy olyan helyeken, a hol — és igy van ez a vidéken a legtöbb helyen — külön büntető szakosztályt a birák korlátolt száma miatt felállítani nem lehet, a polgári referensek idejének jelentékeny részét is fenyítő ülések foglalják le. Ebből két baj származik: először az, hogy el vonatnak tulaj donképeni teendőiktől, másodszor pedig, nem érthet mindenki mindenhez, non omnia poasumus omnes, a mint a diák mondja: hogy valaki egyforma jó fenyítő és polgári biró legyen, az manapság azt hiszem lehetetlen dolog, mert mind a két anyag oly nagy, hogy egy embernek bajos mind a kettőbea egyenlő mélyen beavatva és jártasnak lennie. Erre vonatkozólag valami egyszerűsítő rendeletről kellene gondoskodnunk, mert a mostani állapot valóban tarthatatlan. A bűnvádi eljárás keretében nyilatkozni kívánok az esküdtszékekről is. Nagyon jól tudom, hogy az esküdtszék dédelgetett kedvencze a közönség egy bizonyos részének, nagyon jól tudom, hogy ehhez a kérdéshez hozzászólni koczkáztatott dolog, mert az ember kiteszi magát mindenféle bírálatoknak, sőt gyanúsításoknak is. De ez engem nem tart vissza attól, hogy a magam meggyőződését megmondjam. Az én nézetem szerint az esküdtszék mint igazszolgáltatási intézmény, Angliát és az angol gyarmatokat kivéve, sehol sem vált be. Nem vált be nálunk sem. A legtöbb államban nem is igazszolgáltatási, hanem politikai okok vezettek arra, hogy az esküdtszéki intézményt behozzák. Erre azonban a föld kerekségén sehol sincsen oly kevés szükség, mint Magyarországon. Visontai Soma: Mindenütt bevált! (Zaj a haloldalon.) Bizony Ákos: A legtöbb európai államban életképes önkormányzat nincsen. Nagyon természetes tehát, hogy az emberek szükségét érzik annak, hogy a magánegyének résztvehessenek a köztevékenységben, hogy bizonyos hivatalos funkcziókat is tölthessenek be és erre a külföld legtöbb államában nem igen ajánlkozott más mód, mint az esküdtszéki intézmény. De nálunk, 3 hol kifejlett községi, törvényhatósági önkormányzat van, igaz, hogy a törvényhatóságok igen sok és talán legértékesebb jogát apránként már lemetszették, de még mindig elég módot nyújtanak arra, hogy magánegyének közügyekkel hivatásszerűleg foglalkozhassanak. Tehát ebből a czélból nálunk az esküdtszékre szükség nincsen. Igenis azt elismerem, hogy politikai bűntényeknél és sajtóvétségeknél garancziális jelentősége van, tehát politikai szempontból fentartandó, de én mint igazságügyi intézményt, részemről helyesnek nem tartom. Sebess Dénes: Inkább megbízunk a szakbiróságban! Nessi Pál: Én nem! Bizony Ákos: Hogy álláspontomat némileg támogassam, — mert érzem a helyzet nehézségét — legyen szabad visszamennem azokra az indokolásokra, a melyekkel nálunk az esküdtszéki intézményt behozták. A javaslat miniszteri indokolása az esküdtszék behozatalának szükségét a közönséges bűncselekményekre — mert hiszen sajtóvétségekre azelőtt is fennállott, mint illetékes bíróság —, következőkép fejti ki (olvassa): »A társadalmi bajok folytonos szemlélése elfásulttá teszi a kedélyt, a folytonos gyakorlat petrifikál, szokást szül; a szüntelen gyakorlat abstrakczióra vezeti a hivatásos bírót, a ki a vádlottban legtöbbnyire bűnöst lát és a ki a megszokás miatt gyorsan határoz, bonyolódott tényállásnál is könnyedén jár el, rögtön ítél, e miatt nem ritkán hibáz és gyakran merítve külföldi jogforrásokból, jogérzete kozmopolitikussá teszi. Ha ellenben a törvényt a nép alkotja, nincsen rá ok, hogy ugyanazt a népet az ekként alkotott törvények alkalmazásából kizárjuk*. Ezt mondja az igazságügyi miniszter indokolása. Hát azt mondja a diák: »qui nimium probat, nihil probat«; ez az indokolás is nagyon sokat akar bizonyítani és ezért semmit sem bizonyít. Mert ha ez igaz volns, akkor minden hivatásos fenyítő bíróságot meg kellene szüntetni; hiszen ha ilyen rossz a hivatásos biró, akkor erre nem lehet egyáltalában fenyítő ügyek elintézését bizui. És hogy miképen viszonylik az esküdtbíróság által elintézett ügyek száma a más módon elintézett fenyítő ügyek számához, erre vonatkozólag egy kis statisztikát fogok felolvasni. (Halljuk! Halljuk! a baloldalon.) Az 1902. évről fogok szólani, mert ujabb adatok nem állanak rendelkezésemre. 1902-ben tartatott büntetőügyben tárgyalás a járásbíróságoknál 328.686, a törvényszékeknél — nem esküdtbiróságnál — 8843, esküdtbiróságnál 1454, tehát a büntető ügyeknek csak 4 százaléka lett esküdtbíróság által tárgyalva és elitélve, és ha csak a törvényszéki, tehát a súlyosabb bűntényeket veszszük, akkor is az ügyeknek mindössze csak 14 százaléka. Tehát, ha a miniszteri indokolás áll, akkor a büntető ügyek nagy tömege ezen teljesen alkalmatlan bíróság által biráltatott el. Az igazságügyi bizottság már egy kissé óvatosabb volt a maga indokolásában és nem ment olyan messze, mint az akkori igazságügyminiszter ur. Az igazságügyi bizottság indokolása, mely az esküdtszéki intézményt a közönséges bűncselekményekre behozatni javasolja, négy pontban csoportosítható. Első indokként szembeállítja az igazságügyi bizottság az esküdtszéki eljárást a régi nyomozó eljárással és a régi írásbeli eljárással. Ez egyáltalában nem jogosult álláspont, mert hiszen sem a nyomozó, sem az írásbeli eljárást ez idő szerint már senki sem pártolja, hanem vádelv, a közvetlen szóbeliség és nyilvánosság elve, úgyszintén a bizonyítékok