Képviselőházi napló, 1901. XXVIII. kötet • 1904. julius 28–augusztus 19.

Ülésnapok - 1901-479

148 !ű9. országos ülés Í90b augusztus 2-án, kedden. A felsőbb oktatás kérdésére vonatkozólag igen örülök, hogy a jogi vizsgarendszer reform­jára vonatkozólag kifejtett nézeteim és terveim rokonszenves fogadtatásban részesültek. Bedőházy t. képviselőtársam azt mondta, hogy az egyetemek nem tulajdonképen a felsőbb képzőiskolái, hanem ,,inkább a tudomány műve­lésének a helyei. 0 a felsőbb képzést szak­iskolákra kívánná bizni. Sajnálatomra ebben a nézetében nem osztozhatom; ennek ellenmond úgyszólván az egész európai legújabb gyakorlat. Hiszen a francziák, a kiknél a legjobban tartotta fenn magát a szakiskolák rendszere, az ő faculté­iket, az ő szakiskoláikat egyetemekké csopor­tosították és valóságos egyetemi rendszert léte­sítettek. Nekem is az a törekvésem, az a vég­czélom, hogy nagyobb szellemi czentrumokat létesítsünk és ezeknek a nagyobb szellemi czentru­moknak az alapgondolata épen a deczentrali­záczió, deczentralizácziója a mai túlnépes és vizsgákkal túlterhelt központi nagy budapesti egyetemnek. A budapesti egyetem állapotai többrészről tétettek kifogás tárgyává és igen éles, kímélet­lenül erős kifejezéseket is hallottunk. Én belátom, hogy ott, a hol a vizsgáknál 90 százalék bukik, ott nagv bajnak kell lenni. (Ugy van!) De nem szabad elterelni a figyelmet a baj igazi orvos­lásától ; az csak fokozná az állapotok visszásságát, ha e részben minden hibát a tanárokra háríta­nánk. (Igaz! ügy van! jobbfelöl.) Főoka ennek épen a tulsok vizsgálat és épen ezen akarok a jogi vizsgálati rendszer reformjával segíteni. Méltóztassék elhinni, hogy ott, a hol a vizsgák­nak valósággal gyárszerűleg kell menniök, ott mindenkit nyugodtan, behatóan megvizsgálni lehetetlen ; így higgadt lelki nyugalommal biiála­tot minden egyes vizsgázóról mondani nem lehet. Krasznay Ferencz: A tanároknak többet kellene érintkezniök a hallgatósággal! Berzeviczy Albert vallás- és közoktatásügyi miniszter: Azt is emiitette egyik képviselőtár­sam, hogy a vizsgadijak emelkedtek az ujabb időben. Mondhatom, hogy ujabb időben a vizsga­díjaknak semmiféle emelése nem történt, sőt ellenkezőleg, az orvosi szigorlatoknál még csökken­tettek is. Hanem a fő baj ott van, — és ezt ne tagadjuk — hogy különösen a budapesti egye­temen az ifjak nem tanulnak eleget. (Ugy van! jobbfelöl. Mozgás balfelöl.) B. Kaas Ivor: A tanárok meg nem tartanak előadást! Berzeviczy Albert vallás- és közoktatásügyi miniszter: Bizonyos tekintetben ebben is javulni fog a helyzet, mert hiszen a jogi vizsgareform­jának egyik következése nemcsak a vizsgáttevők megoszlása, de a hallgatók ds arányosabban fog­nak megoszolni. De ettől eltekintve, én igen kívánatosnak tartanám és oda is akarok hatni minden rendelkezésemre álló eszközzel, hogy a budapesti egyetem mellett létesüljenek olyan intézmények, a melyek, mig egyfelől a szegény | egyetemi hallgatókra nézve a megélhetés gond­jait mellőzhetővé teszik és lehetővé teszik azt, hogy azok egész erővel, minden idejüket a tanu­lásnak szenteljék, egyúttal az ifjúság testületi szellemének, testi nevelésének, a nemes verseny­nek, a tudományos munkálkodásnak ápolói, istá­polói legyenek. Erre törekszem és azt hiszem, igen nagy lépés történhetnék erre, ha megvaló­sulhatna az a nemes és szép eszme, mely a magyar tisztviselők egygsületében keletkezett nemrégiben, a mely szerint a magyar tisztvise­lőknek felsőbb iskolákat látogató fiai részére itt a fővárosban és Kolozsvárott internátus létesíttessék. Simonyi Semadam Sándor: Kötelező be­járásos hallgatás az egyetemre! (Közbeszólá­sok. Zaj.) Berzeviczy Albert vallás- és közoktatásügyi miniszter: Én teljesen osztozom abban, a mit Csernoch t. képviselőtársam arra nézve mondott, hogy az egyetemi ifjúságot a szocziális eszmék behatásától meg kell óvni. (Ugy van! balfelöl.) De tovább megyek. Azt tartom kívánatosnak, hogy mindenféle politikai tendencziától és agi­tácziótól is távol tartassanak. (Helyeslés.) Adjuk őket át fiatalságuknak, tanulmányaiknak, tegyük lehetővé, hogy ők egész odaadással kizárólag jövőjüket munkálják, azt a jövőt, a mely a haza jövője is. (Helyeslés. Ugy van! balfelöl.) B. Kaas Ivor: Felejtsék el a bazafiasságot, ugy-e? Berzeviczy Albert vallás- és közoktatásügyi miniszter: Bocsánatot kérek, hazafiasság és poli­tikai agitáczió két különböző dolog. Legyenek hazafiak, de azért agitácziókban résztvenniök, egyes politikai tendencziákhoz csatlakozniuk nem szükséges. (Elénk helyeslés jobbfelöl. Mozgás balfelöl.) B. Kaas Ivor: Az egész világon résztvesz a fiatalság a politikában! (Igaz! Ugy van! a szélsöbaloldalon. Ellenmondás oh és zaj jóbbfélöl.) Gr. Tisza István miniszterelnök: Dehogy vesz részt! Gsak dekadens társadalmakban! Gr. Bethlen Balázs: Elsősorban tanuljon minden magyar ifjú! B. Kaas Ivor: Csupa mameluk legyen min­den magyar ember ? (Derültség jobbfelöl,) Gabányi Miklós: Most is sok van belőle! Gr. Bethlen Balázs: Szerencsére Grabányink csak egy van! (Derültség jobbfelöl.) Berzeviczy Albert vallás- és közoktatásügyi miniszter: Veres t. képviselőtársam kérdést inté­zett hozzám, hogy mikép vélekedem és mi az álláspontom a protestáns theologiai egyetemi fakultásokkal szemben, vagyis arra nézve, hogy protestáns theologusok egyetemen is képeztesse­nek. Én ennek az eszmének barátja vagyok, (Helyeslés.) de meg kell jegyeznem, hogy a pro­testáns egyházak részéről legutóbb benyújtott memorandum ezt a kérdést csak egész felülete­sen érinti, erre nézve határozott, konkrét kiván­I ságot nem fejez ki és inkább mint a távolabbi

Next

/
Thumbnails
Contents