Képviselőházi napló, 1901. XXVIII. kötet • 1904. julius 28–augusztus 19.
Ülésnapok - 1901-479
136 47.9. országos ülés 190't augusztus 2-án, kedden. Gondolom, erre még lesz bővebb alkalom későbbi időpontban, a mikor jogom és talán kötelességem is lesz e kérdésekben állást foglalni. Ebben a pillanatban egy egészen rövid felszólalásra egyesegyedül az a kötelesség kényszerit, bogy — minden politikai fejtegetés kikerülésével — néhány tisztán tárgyilagos észrevételt tegyek Gál Sándor t. képviselő nr ama fejtegetéseinek egy részére, a melyeket tegnapi beszédében előadott, és főleg azokra, a melyeket a szászrégeni evangélikus lutheránus algimnáziumra nézve mondott. Mindenekelőtt azonban meg kívánom nyugtatni a t. képviselő urat abban a tekintetben, hogy az erdélyrészi evangélikus lutheránus országos egyház azon körülményből, hogy a t. vallás- és közoktatásügyi miniszter ur Julius 30-iki beszédében főkonzisztóriumáról, mint az erdélyi ágostai evangélikus szász konzisztóriumról beszélt, semmiféle »külön jogokat kovácsolni* nem kivan. Ez az egyház, a mely számos magyar anyanyelvű hivőt is foglal magában és ennélfogva istentiszteletében igen jól ismeri a magyar szót is, nem kivánt és nem kivan semmi másféle jogállást, mint azt, a melyet részére a fennálló állami jogrend biztosit. Ezeket a jogokat akarja élvezni és fentartani, külön jogokat nem, A t. képviselő ur, a szászrégeni lutheránus gimnáziummal foglalkozva, egy történelmi és egy földrajzi tankönyvet bozott szóba, a melyekből, ugy gondolom, nem egészen hű és alkalmasint kiszínezett magyar fordításban szemelvényeket is olvasott fel, a mely könyvekről e házban körülbelül két évvel ezelőtt Werner Gyula t, képviselő ur is megemlékezett. Én ezeket a tankönyveket nem ismerem, róluk bírálatot mondani nem is vagyok hivatva; most is, mint a korábbi alkalommal, nem mondhatok egyebet, mint azt, hogy középiskoláink összes tankönyvei között egy sincs, a melynek használata a fennálló szabályok értelmében miniszterileg engedélyezve nem 1 volna, és ez az engedélyezés kiterjed a szóban forgó tankönyvekre is. A t. képviselő ur szóba hozta azt az évi segélyt is, a melyet a szászrégeni ev. lutheránus algimnázium Szászrégen városától élvez, és melyet ugy tüntet fel, mintha az a város lakosságára törvénytelen terhet róna. A nélkül, hogy a képviselő ur ebbeli előadásának minden részletére ki akarnék térni, egyszerűen és szárazon megállapítom azt, hogy ez a segély egy olyan állandó jellegű dotáczió, a milyennel sok város ez országban ellátja a falai közt fennálló akár felekezeti, akár más jellegű hasonló tanintézeteket. Ez a szászrégeni segély, mint állandó dotáczió, — a mely, ugy tudom, utóbb a törvényes formák megtartása közt némileg fel is emeltetett — még 1864-ben szavaztatott meg és az akkor illetékes felsőbb hatóságok, valamint utóbb 1872-ben a magy. kir. belügyminiszter részéről is jóváhagyást nyert. A dotácziónak ezen állandó jellegét évtizedeken keresztül nem vonta kétségbe senki, és az utolsó időben is, épen a képviselő urnak kifogásaival szemben, ismételten elismerte és megerősítette ennek a segélynek az állandóságát Szászrégen város képviselőtestülete is, utoljára 1903. márczius 7-én egyhangúlag hozott határozatával. Ugy hiszem, feltehető ennélfogva, hogy ezt az évtizedek óta fennálló, egészen világos és félreérthetetlen jogállapotot a kormány is kellő védelemben fogja részesíteni. A mi pedig azt az állítólagos hazafiatlan szellemet illeti, melyben ez a gimnázium vezettetik, melynek tanulói egyharmad részben német, egyharmad részben magyar, egyharmad részben román anyanjelvűek, — legyen szabad e váddal szemben egy egészen elfogulatlan és illetékes férfiura hivatkoznom: Kuncz Elek állami tankerületi főigazgató úrra, a kinek felügyelete alá az a tanintézet évek hosszú sorozata óta tartozik, s a ki pl. 1902 deczember havában megtartott vizsgálat alkalmából a tapasztaltak felől hivatalos ítéletét a következő szavakban foglalta össze (olvassa): »A különféle anyanyelvű tanulók jó egyetértésben élnek egymással, a mi örvendetes és reményt enged arra, hogy később is az életben embertársaikat nem az anyanyelv, hanem az érdem és belső érték szerint fogják méltányolni és tisztelni. A tanári testület pedig mindenesetre jó kötelezettséget teljesít, ha nevelésüket ilyen értelemben befolyásolja és jó hazafiakat nevel, a kik annak idején az államnak tevékeny és hasznos polgáraivá válnak. A magyar nyelvben a tanítás joraktikus és az eredmény megfelelő. Örömmel konstatálom ismételten, hogy az oktatásnak és nevelésnek viszonyai ez alkalommal is megfelelőknek mondhatók és a tanári testület által kötelességei teljesítésében tanúsított buzgalomnak teljes elismeréssel adózom.« Mindenesetre illetékes, ítéletre képes és arra hivatott férfiúnak szavait idéztem, Gabányi Miklős: Magyarul mondta ő ezt? (Mozgás.) Meízer Vilmos: A képviselő ur végül szóba hozta a protestáns Gusztáv Adolf-egyletnek segélyezéseit, melyeket ez országban egyes szegény protestáns egyházközségeknek nyújt. A lényegben a képviselő ur ismétli azt a valóban méltatlan támadást, a mely ugyanazon egylet ellen ebben a házban ezelőtt három évvel más oldalról intéztetett és azzal a teljesen alaptalan váddal lép fel, hogy egylet segélyezéseivel majdnem kizárólag az erdélyrészi evangélikus lutheránus egyház német községeit keresi fel oly czélból, hogy ott német propagandát terjeszszen és erősítsen olyan irányzatokat, a melyek erre az államra veszélyesek. Mindezt pedig a protestánstizmus leple alatt cselekszi és, a mint a képviselő ur magát kifejezi, »csak szemszurásból olykor a protestáns egyházaknak más községeit is 40—50 koronával szokta segélyezni*.
