Képviselőházi napló, 1901. XXVIII. kötet • 1904. julius 28–augusztus 19.
Ülésnapok - 1901-478
Í78. országos ülés 1904 hatom,hogylegnagyobb részüket is merem. Áttanulmányoztam azokat és azt tapasztaltam, hogy a használatban lévők között bizony igen sok nagyon silány. Ennek természetes okait épen az a 22000 K magyarázza meg, a mely a t. közoktatásügyi minisztérium kimutatásában szerepel; az 110 tankönyv magyarázza ezt. Mert hiszen annyit irni nem tudnak; a tankönyvkirály azonban mégis minél több tankönyvet akar kiadni, tehát a szerényebb íróktól származó silányabb munkákat is elfogadja. Szinte közmondásossá vált már a tanárok között, hogy a tankönyvkirálynak minden kiadását engedélyezik és ha ő egy pár népesebb iskola tanárait bizza meg a könyvek írásával, másoknak nevét pedig mint közreműködőkét odanyomatja a czimlapra, vagy az előszó alá, akkor nagyon természetesen épen azon könyvek kerülnek azokba a népes középiskolákba és igy nagyon érthető, hogy a tankönyvkirály az ő kiadásaiból könnyen fogyaszthat el akármennyit, mert a kiadó czéget ós a szereplő néhány tanár nevét veszik tekintetbe. Nem akarom azt állítani, — mert a bírálat tulajdonképen a közoktatásügyi tanács dolga — hogy a tankönyvbirálat csupán csak azért, mert 22.000 koronát mutatnak ki e réven, sohasem elég szigorú vagy megbízható. Magam is meggyőződtem arról, hogy sok esetben nagyon megbízható, lelkiismeretes és szigorú, de meggyőződtem arról is, hogy más esetekben bizony ez nem áll. Es hogy ez- igy legyen, arról egyenesen a tanköny\ T király gondoskodik. (Halljuk! Halljuk! halfelöl.) Az egyik esztendőben megkéri A. professzort, hogy irjon egy tankönyvet és azt kiadatja bírálat végett B. tanárnak. A következő esztendőben megfordítva cselekszik és kijárja, hogy a B. által megírt tankönyvet A. tanár bírálja meg. Ha ez nem is mindig sikerül, — némely esetben tudom, hogy sikerül — egymás között mégis feszélyezve vannak azok a tanárkollégák, a kik ha nem is épen ezen két esztendőben, de a harmadik vagy a negyedik esztendőben a tankönyvkirály révén mégis csak fognak találkozni. Hogy e bírálók mindig feszélyezve vannak, azt számos bírálótól tudom, mert hiszen személyes ismeretségben állok velük. Ajánlom a t. miniszter ur figyelmébe a következő módot, a mely szerint ennek az eljárásnak elejét lehetne venni. (Halljuk! Halljuk! balfelöl.) Nyújtsák be a kiadó czégek a bírálat alá kerülő tankönyveket czimlap és előszó nélkül, hogy senki se tudhassa, ki adta ki a könyvet és ki annak irója, (Ellenmondás a baloldalon : Megtudják azt!) hogy a szerző és a biráló feszélyezve ne legyenek. Ha azután a könyv mint egy ismeretlen kiadó czégnek és ismeretlen szerzőnek könyve megbiráltatott és közrebocsátásra elfogadtatott, utólag hozzá lehet fűzni a czimlapot és az előszót. Rá kellene továbbá nyomtatni a könyvre a biráló nevét is. Igy azután a bírálat nyilvános lenne kezdettől fogva és csak miután megállta helyét a könyv, csak akkor deaugusztus 1-én, hétfőn. 131 rlilne ki, hogy ki annak a könyvnek a kiadója és ki az irója. Most épen fordítva van. Még valamire bátorkodom az igen t. miniszter urat figyelmeztetni. Arra t. i., hogy a mi tankönyveink — középiskolai tankönyveinkről beszélek — általában igen drágák. Sokkal drágábbak, mint az osztrák, vagy mint a német könyvek. A hasonló terjedelmű, hasonló kiadású és hasonló tárgyú osztrák vagy német tankönyvek félannyiba sem kerülnek, mint a magyar tankönyvek. Azonkívül nagyon sok tankönyvet is irnak a középiskolák számára és rávezetik a tanulókat, hogy azokat is vegyék meg, — nem akarom mondani, hogy általában — de gyakrabban tapasztalt helytelenség az is, t. miniszter ur, a mire ki kell hogy terjeszsze a figyelmét, hogy irnak két-háromszáz oldalra terjedő könyvet, a melyből azután csak 20—30 oldalt tanítanak, a többi olyan ballaszt, a melyből nem tanulnak semmit. Áttérek ezek után a tanszereknek ismertetésére, mivel hogy ezen a téren hasonló állapotokat találunk. A minisztérium t. i. protezsál ezen a téren már évek óta, illetőleg ujabban két nagykereskedő czéget és kifejlesztette azokat tanszeregyedárusokká saját iskoláinak rovására és a hazai tanszeriparnak elnyomására. Tanszeriparunk úgyszólván nincsen, de nem is lehet mindaddig, a mig két kereskedő czég a minisztérium segítségével elnyomni akarja és elnyomni tudja tanszergyárosainkat és azokat a kézműveseket, a kik ezen a téren működhetnének. Én egy alkalommal, azt hiszem, négy-öt évvel ezelőtt, a statisztikai évkönyvekből tételenkint kikerestem, kihámoztam azokat az összegeket, amelyek külföldről behozott tanszerekre vonatkoznak. Abban az esztendőben 8 millió koronáért hoztunk be külföldről tanszereket, iskolai szereket. Nem akarom állitani, hogy minden esztendőben hoznánk be annyit, de általában üt-hat millió értékű tanszer jön be évenkint az országba. Kubik Béla: Vagy még több is! Lendl Adolf: Igen, vagy még több is. Nohát mindezeket a tanszereket igen könnyen itthon lehetne gyártani, elkezdve a legegyszerűbbtől a legtökéletesebbig; a legfinomabb szereket is mind itthon elő lehetne állitani. Elő lehetne állitani azért, mert vannak hozzáértő emberek, ha a hazai iskolák tényleg meg is vennék azokat. De nem veszik meg azért, mert a minisztérium az iskolákat két nagykereskedő czéghez irányítja. Ezek a nagykereskedő czégek azután külföldről hoznak be minél olcsóbb tanszereket, hogy a hazai iskoláknak dupla áion eladhassák. Sokszor halljuk, hogy külföldre vagyunk utalva taneszközök tekintetében, mert különösen a finomabb eszközöket itthon nem tudják gyártani mechanikusaink. Hát ez egyszerűen nem igaz. A legfinomabb eszközöket is itthon lehet előállítani, 17*
