Képviselőházi napló, 1901. XXVIII. kötet • 1904. julius 28–augusztus 19.

Ülésnapok - 1901-478

120 i78. országos ülés ÍWk augusztus 1-én, hétfőn. egyenesen tudományos képzést nélkülöző praktikus pályára készül az ifjú, nem tudom, miért kell még egy esztendővel késleltetni, hogy későbben váljék kény ér keresővé, későbben alapithasson családot, mert erre 30 — 32 éves kora előtt nem kerülhet a sor. Normális időben, 24—25 éves korban már csak a grófok és czigányok házasodhatnak meg nálunk. (Derültség a szélsöbaloldalon.) Csernoch igen t. képviselőtársam felemiitette a női nemnek tódulását bizonyos kenyérkereső pályákra. Mint nagy ha.]t, ha nem is épen sáskajárást, tüntette fel. Én magam is elismerem, hogy bizony ez baj, mert hiszen nem ez volna a hivatásuk. Az ő hivatásuk ott van a családban. De hát mit tegyenek? A romlás különösen a teljesen szegényt és a szebbjét úgyis tönkreteszi, az elpusztul; de a többinek élnie kell, az élethez természetes joga van. Az olyan intézkedésekkel, mint a minőket a t. kereskedelemügyi miniszter ur is tett, hogy elzárja a nők elől bizonyos pályákra való lépést, a bajon nem segítünk. Talán leghelyesebb volna ezt a nagyfontosságú társadalmi kérdést ugy megoldani, hogy a férfiak kenyérkereső képességét és ezzel kapcsolatban a családalapítást minél korábban, 25—26 éves korban tennők lehetővé. Részemről a pénzügyminiszter urnak esetleg a nőtlenségi adó behozatalát czélzó törvényjavaslatát sem akadályoznám meg, sőt pártolnám. (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) A nőkérdéssel, a feminizmus kérdésével a közoktatásügyi miniszter urnak a női oktatás kérdésével kapcsolatban legtöbb alkalma van foglalkozni. Még csak pár szót akarok szólni azokról, a miket az igen t. miniszter ur a közművelődés iskolán kivüli eszközeiről mondott. Ez irányú törekvéseinek teljes elismeréssel adózom. Ismervén az ő műérzékét, niűismeretét, nem tagadhatom, hogy igen nagy várakozással nézek a magyar művészetet fejlesztő intézkedései elé, és kiváncsi vagyok arra, hogy mily módon akarja ő létesíteni, illetőleg feléleszteni a magyar művészet és a külföldi művészet közötti kapcsolatot. Ha nem csalódom, az igen t. miniszter urnak az a czélja, hogy a pajátos magyar művészet jellegét a nyugati népek művészeteinek konczertjében kidomborítsa. Ugy látom, hogy a t. miniszter ur meg van győződve arról, hogy a magyar művészet elég izmos és erős arra, hogy a többi nemzetek művészetével való versenyében nemcsak hogy ki ne vetkőzzék eredeti nemzeti jellegéből, de sőt még jobban fejleszsze ezt a nemzeti jelleget. Ha ez sikerülne, akkor a t. miniszter ur igen nagy dolgot művelne. A kérdés azonban szerintem az, hogy van-e egyáltalában ma már a magyar képzőművészetnek egy sajátos jellege? Mert ez a kérdés teszi az igen t. miniszter urnak ezt a vállalkozását egy kissé problematikussá. A mi azonban, legalább én nekem, a képzőművészetek torén igy problematikusnak tűnik fel, azt kevésbbé találnám olyannak, ha ez volna a törekvése a miniszter urnak a magyar tudományosságot illetőleg is. Mert e tekintetben, t. ház, sokkal tisztábban lehet látni, hogy mi a nemzeti jelleg a magyar tudományosság terén, jobban, könnyebben ki lehetne ezt mutatni és én igen óhajtanám, nagy nyereségnek tartanám a magyar tudományosságra nézve, ha az igen t. miniszter ur erre is figyelmet fordítana. A mi tudományosságunk, t. ház, teljesen belefulladt a nyugati népek tudományosságába. Nem értem én itt a természettudományt és a mathematikai tárgyakat, a melyek amugyis nemzetközi jellegűek, de értem azon humanisztikus tárgyakat, a melyek tért nyitnak a specziális magyar gondolkodásnak, a magyar felfogásnak, a magyar világnézletnek kifejtésére, bemutatására. T. ház! A múltkor egynéhány könyv került a kezembe. Az egyik szól Moliere-ről, a másik szól Vergiliusról, a harmadik szól talán Nietzscheről. Magyar emberek tanulmányai, melyekben kellő alapossággal tárgyalják a nyugati nagy nemzeteknek irodalmi törekvéseit, filozófiai mozgalmait. Hát ez mind igen szép, t. képviselőház, de én azt hiszem, hogy mi a külföldi nemzetek tudományos törekvései között a mi gondolkodásunkat, felfogásunkat és specziális világnézletünket nem fogjuk ily művekkel kitüntethetni, sőt egyáltalában feltűnni sem fogunk, nagyot pedig, olyan nagyot, mint a minőt külföldön produkáltak, mi felmutatni e téren nem fogunk. Tehát, t. ház, egyáltalában nem fogunk tudni a tudományosság terén ilyenforma tudományos művekkel kitűnni és nyugati nemzetek tudományos világa előtt magunkat a mi kiválóságunkban bemutatni. T. ház! Hogy röviden kifejtsem, nekem az a véleményem, hogy nekünk, mint turáni fajnak, az volna a feladatunk, hogy közvetítők legyünk a kelet és a nyugat között. A mi például a turánságra vonatkozik, azt Európa itt nálunk lelje fel. Nekünk kellene, — hogy csak egy példát említsek — az ural-altaji nyelvnek még eddig hiányzó összehasonlító nyelvészetét megcsinálni, és nem indogermán embereknek, nem külföldi tudományos férfiaknak. Ez volna a mi tudományos missziónk, mint turáni fajnak, hogy összeszerezzük mindazt, a mi keletre vonatkozik és az a franczia tudós, az az angol tudós, az a német tudós ide Budapestre jöjjön, a mi tudományos intézeteinket keresse fel, ha e tekintetben valamire szüksége van. És van nekünk, t. ház, még egy másik feladatunk is a tudományos törekvések tekintetében. Itt látunk körülöttünk egy csomó apró nemzetet és mint kulturaliter fejlődöttebb nemzetnek hivatásunk volna ezek közt vezető szerepet vinni. Nem Nitzsche-ről, Taine-ró'í és a német, franczia vagy angol nemzet fejlődéséről kellene tanulmányokat Írnunk, hanem a helyett a horvát, szerb, román és bolgár nép fejlődését kellene tanulmányozni, min-