Képviselőházi napló, 1901. XXVIII. kötet • 1904. julius 28–augusztus 19.

Ülésnapok - 1901-478

47#. országos ülés 19UÍ augusztus í-én, hétfőn. 109 mintha törvény rendelné igy, nem mintha statútum rendelné igy, hanem azért, mert tiltja az ott tenyésző közszellem. Ott van a színpad, ott van a kulisszák mögötti egész világ. Bizonyos láz van ott, nem a német láz, hanem az, a mit "Wagner-láznak neveznek. Minden bolond ember, a ki Európában futkos, mind ide jön, ezt a bolondságot tenyészti, ezt a Wagnerlázat; és ezt mind a magyar állam költségén! (TJgy van! a szélsobálóldalon.) Egy olyan zene, a mely nem a múlté, de nem is a jövőé, a mely egy csodálatos elmének pathologikus tévedése, a mely nem hangulatot csinál, hanem magyaráz, oktat, disputál és technikus terminológiával dolgozik, egy oly zene, melyhez a magyar embernek, a magyar temperamentumnak, a magyar vérnek semmi köze, a melyet a németen kivül a világ egyetlen faja be nem vett; annak itt olyan fókusa van ezzel a sok csavargó, idegen német és cseh zenészszel, a milyen már nincs Németországban sem. Gabányi Miklós: Gyalázat! (Derültség a jobboldalon.) Eötvös Károly: Itt van egy találó eset arra, hogy az uralkodó szellem a magyar zenét mint fertőzi. Az idén egy jótékonyczélu estélyen vettem részt. Egy egyháznak harangokat kellett beszerezni; engem is felkértek, hogy tartsak ott felolvasást. Felkértek egy kitűnő énekkart is, hogy az meg énekeljen ott magyar dalokat. Hát énekeltek magyar dalt és pedig a legszebb magyar románczot, a mely a világon volt és van, Petőfinek azt a románczát, a mely igy kezdődik: »Falu végén kurta korcsma, Oda rug ki a Szamosra.« Egyike a legszebb költeményeknek, a melyet valaha a világ látott, Benne van a magyar népnek legszebb, legszentebb jellemvonása. »Palu végén kurta korcsma, Oda rug ki a Szamosra.« Azt hiszem, ismerik t. képviselőtársaim a tartalmát. Mulatnak a legények, dalolnak, tánczolnak, a sarkantyú peng, a fokost ütögetik a mestergerendához. Az uraság átizen hozzájuk: *Ne lármázzatok, gyerekek! Takarodjatok haza.« »Eredj a pokolba, — mondják a legények az inasnak — nekünk az uraság nem parancsol, mulatunk tovább,« pedig akkor az uraság még nagy ur volt, nem ugy, mint most. De jő egy gyermek, s azt mondja, hogy az édes anyja beteg, ne zajongjanak. Erre kihörpintik a borukat és hazamennek a legények szó nélkül. Ez a románcz tárgya. Egyike a világ legszebb románczainak. És az a derék magyar énekkar ezt a románczot is egy buta Wagner-zenére énekli. (Élénk derültség.) Az őrültségnek nincs az a mértéke, a melyet erre alkalmazni lehetne. Természetesen a magyar királyi zeneakadémiától jött ez is. Ez a magyar királyi zeneakadémia még nem nevelt magyar zeneművészt. Pedig nevelt egy párat. De a kiben tehetség van zenét költeni, zenealkotásokat teremteni, azok, a mint ennek az istentelen zeneakadémiának kezéből kikerülnek, vagy még ki sem kerülnek, tökéletesen idegenné, németté, csehhé vagy akármi mássá lesznek, de mindenesetre hazátlanná, fajuk tagadójává, magyarrá pedig egyik sem. Nem tudom, hogy ez a világhírű kis művész, a kis Vecsey, a ki 12 vagy hány éves, mi lesz; jó magyar család kebelében nevelkedik. De hiszen, t. ház, jó magyar fiu volt az a nem kisebb tehetségű Dohnányi is és mivé lett? Itt hagyta az országot és nemzetét, s kiment a külföldre. Egyébként is tudom, t. ház, hogy ez a magyar királyi zeneakadémia feladatául azt tekinti, hogy a külföld számára neveljen német zeneművelőket. (Mozgás balfelöl.) Hát, t, képviselőház, túlzásnak tarthatja sok ember azt, a mit én mondok, hanem felhozok egy konkrét esetet. (HaVjuJc! Halljuk!) 1891-ben itt felszólaltam — ismétlem — abban az irányban, hogy hogyan van az, hogy ebben a magyar zeneakadémiában épen csak magyar zenét nem tanítanak, pedig a magyar zenét a föld kerekségén sehol sem művelik, mig a Wagner-bolondságot több helyen művelik, s az idegen zenét átalában több helyen művelik. Igy az olasz zenét otthon az olasz, a franczia zenét otthon a franczia, a német zenét otthon a német műveli, de azután az orosz is, a svéd is, a cseh is, a mely utóbbinak kitűnő zenéje van. Miért? Azért, mert azok a férfiak, a kik otthon a cseh társadalom élén állanak, egészen hazafiak, s innen van, hogy a cseh zene, a mely kezdetlegesebb, kisebb és gyengébb, mint a magyar zene, ma már magas zenei alkotásokban érvényesül. Miért? Mert a mit ott tanítanak Csehország zeneintézeteiben, annak a tanitäsa határozottan nemzeti és hazafias czéllal történik, nálunk pedig épen idegen irányban a nemzet ellen és a nemzet megfertőzésére tudatosan, rendszeresen folyik az egész zenei oktatás. A t. miniszter urak ehhez hallgatnak bölcsen ; attól tartok, hogy ezentúl is hallgatni fognak és nem javítanak az állapotokon sem szóval, sem cselekedettel. Pedig. t. kultuszminiszter ur, Magyarországon, mint mindenütt, mégis csak annak kellene a törekvésnek lenni, hogy a műveltség és a hazafiság egy, egységes és magyar legyen. (Elénk helyeslés halfelöl.) Családjában, társaságában, társadalmában, irodalmában akármelyik lehet annyiféle, a hány nyelv nálunk él, de a műveltségnek és a hazafiságnak egynek, egységesnek és magyarnak kell lenni. (TJgy van ! Ügy van ! a baloldalon.) Külföldön is, igy Prancziaországban, Angliában, Németországban a műveltség és hazafiság egy és egységes ; egyiké német, a másiké franczia, a harmadiké angol, a negyediké cseh és nem tudom én miféle. De nem igy van ez nálunk. Miért nem követeljük mi, t. ház, Horvátország példáját, a horvát kultúra élén álló emberek politikáját, taktikáját, tisztességét, hazafiságát ? Miért