Képviselőházi napló, 1901. XXVII. kötet • 1904. julius 14–julius 27.
Ülésnapok - 1901-465
465. országos ülés 1904 Julius 16-án, szombaton. 83 a trónörökös ő fenségének nyilatkozatai beczikkelyeztettek és mint magyar törvény kötelező erővel ruháztattak fel. így tehát nincs a homálynak, kételynek, bizonytalanságnak semmi helye és ne is adja Isten, hogy legyen; mert nem képzelek nagyobb veszedelmet a dinasztikus érzelmekre, a melyek pedig nekünk magyaroknak kell, hogy sértetlenek maradjanak, (Elénk helyeslés jobbfelöl. Nagy zaj a szélsobaloldalon.) mondom, nem képzelek nagyobb veszedelmet, mintha a trónöröklés rendjét illetőleg, a trónhoz, a koronához való jogot illetőleg a kételynek, a bizonytalanságnak csak árnyéka is felmerül. És tiltakoznom kell az ellen, hogy a képviselő ur ilyen módon vonszolja be a mi vitánkba a trónörökös ő fenségének személyét, és tiltakoznom kell az ellen, hogy az ő saját észjárásához mért okoskodásokat, érzelmet és felfogást imputáljon a trónörökös ő fenségének. Ez méltatlanság az ő magas személyével szemben és ellentótben áll azzal a tisztelettel, a melylyel minden magyar ember a trón várományosa iránt tartozik. Ezeket megjegyezni kötelességemnek tartottam. (Élénk helyeslés jobbfelöl.) Polónyi Géza: T. ház! Abszolút semmiféle okom nincs arra, hogy másként magyarázzam szavaimat, mint a hogy azokat elmondtam. Csupán azért, mert a t. miniszterelnök ur, ugy látszik, hogy nem jól értett meg, ^köteles vagyok néhány szóval őt felvilágosítani. Én azt konstatáltam, hogy a t. miniszterelnök ur a magyar társadalom átalakítását teszi feltételére annak, hogy a magyar udvar az ő fényével, itt a magyar társadalom kebelében jól érezze magát. Ugy-e, hogy ezt mondta a t. miniszterelnök ur? Gr. Tisza István miniszterelnök: Ugy-e, hogy nem mondtam ? Most olvastam fel! (Derültség jobbról. Zaj a szélsobaloldalon.) Polónyi Géza (olvassa): »Hogyha azt akarjuk, hogy az uralkodóház tagjai rendkívül számosabban, minél több időt töltsenek körünkben, akkor ennek igyekezzünk a magunk részéről is megadni előfeltételeit, a magyar társadalmi életnek és a magyar közéletnek olyan kialakítása által, a mely vonzóerőt gyakorol . . ,« Gr. Tisza István miniszterelnök: Tovább kérem, tovább! Polónyi Géza: Ha parancsolja, akár reggelig is. (Olvassa): ». , . vonzóerőt, mert rokonszenvet ébreszt és vonzóerőt, mert tiszteletet és becsülést parancsol«. (Zaj a baloldalon.) Ha a miniszterelnök ur szavainak értelme van, akkor kegyeskedjenek megengedni, hogy kinyilatkoztassam, hogy ilyen borzasztó elitélést a magyar társadalom felett miniszterelnök még nem gyakorolt. Mert akkor ez azt jelenti, hogy csak ezentúl kell egy olyan társadalomnak kialakulni, mely tiszteletet parancsol és becsülésre tart számot. Hát magyarul nem igy van-e ez? Hát olyan volt-e eddig a magyar társadalom, vagy olyan a mostani magyar társadalom, hogy sem arra nem jó, hogy vonzóerőt gyakoroljon, sem arra, hogy rokonszenvet óbreszszen, sem arra, hogy tiszteletet és becsülést parancsoljon ? (Folytonos zaj a szélsobaloldalon.) T. miniszterelnök ur, szíveskedjék jövendőre jobban megrágni, a mit mond. (Zaj a szélsobaloldalon.) Erre én csak azt mondom, kogy a magyar társadalom mindig becsületes volt, tiszteletreméltó volt mostanáig is. Ha tehát annak a társadalomnak át kell alakulnia, hogy az udvar magát itt jól érezze, akkor nem a tiszteletreméltóság szempontja szerint kell a reformnak bekövetkeznie, hanem annak, hogy tagadja meg ez a nemzet múltját, dicsőségét, nemzeti mártírjait! Az ilyen átalakulásra nem vagyunk hajlandók semmiféle dinasztia kedveért. (Folytonos zaj. Elénk helyeslés a szélsobaloldalon.) Többre becsüljük nemzetünk tradiczióit minden ilyen dinasztikus érzelemnél. Még egyet kell megjegyeznem. A trónöröklésről is szóltam. Hát nem a történelemre hivatkozva mondtam-e, — és igazolni is fogom, ha a miniszterelnök ur akarja, lépésről-léjiésrc, hogy a hány ilyen eskü eddig letétetett, egy sem tartatott meg. Maga III. Károly sem tartotta meg esküjét, ez történelmileg ki van mutatva. Már most mit követtem én el? Azt, hogy én Ferencz Ferdinánd ő fenségéről, a ki hivatva lesz a magyar nemzetnek élén állani, s felette uralkodni, feltételeztem azt, hogy legalább is annyira becsüli gyermekeit ós nejét, mint a a hogy én becsülöm, és én nem venném rossz néven és zokon soha egyetlenegy fejedelemnek sem, ha bárminő kényszerhelyzetben és körülmények között ilyen nyilatkozatot vettek ki tőle, hogy ha gyermekeinek és nejének becsületét reparálni igyekszik, akkor, a mikor a nemzet maga is mellé áll, s követeli annak eszközlését. (Felkiáltások balfelöl: Ugy is lesz! Mozgás jobbfelöl.) Ezt mondtam én. A hadügyminiszter rendeletére vonatkozólag pedig az a szavaimnak értelme, hogy még ha jó volna is az a rendelkezés — a mint hogy nem az — a felett, hogy az oktatás terén a magyar állam területén az iskolákban milyen lesz az oktatási nyelv, még akkor is. ha felségjog a hadseregben a vezérleti nyelv felett való rendelkezés, akkor is semmiféle közös hadügyminiszternek a világon abba beavatkozni joga nincs, annál kevésbbé van joga és hatásköre beavatkozni abba, hogy a Magyarország és Horvátország közti jogviszony szempontjából ő állapítsa meg, hogy a horvát nyelv naczionális nyelv legyen-e, hogy az oktatási nyelv legyen e és hogy az melyik tantárgynál érvényesüljön. Ne tűrjék, hiszen önök is magyar emberek, hogy a közös hadügyminiszter igy [avatkozzék be a mi dolgainkba és uzurpálja a magyar törvényhozás jogait. (Helyeslés a szélsobaloldalon.) Ez volt felszólalásomnak értelme, s ezt hazafias aggodalmam és buzgóságom tette köten*
