Képviselőházi napló, 1901. XXVII. kötet • 1904. julius 14–julius 27.

Ülésnapok - 1901-465

82 /i65. országos ülés Í90b Julius 16-án, szombaton. remény. De bátran állíthatom, hogy a pulyaságnak ez a korszaka még sohasem volt Magyarországon, a mi most van, hogy akad nemcsak kormány, de akadt, fájdalom, egy párt, mely hideg, rideg közönyösségében sem nem tanul, sem nem érti meg a kérdéseket, (Igaz! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) hanem tisztán, mereven és hidegen saját pártfegyelme járszalagán halad, s viszi a nemzetet a lejtőn ; ilyen korszak még nem volt! Ép azért nekem becsületes meggyőződésem, hogy legközelebb kell keresnünk az alkalmat és módot, hogy a nemzet közvetlenül ítélhessen a felett, rábizhatja-e soraät arra a pártra, a mely nemcsak a gazdasági téren viszi és vitte a nemzetet a tönk szélére, mert ott vagyunk, (Igaz! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) hanem oda is viszi, hogy a saját alkotmányjoga terén is elpusztul és mint hitvány nemzet elsöpörtetik a föld színéről. Más dolog az, ha egy nemzet meghal egy élet-halálharczban; de ha egy nemzetet elpusztítanak lassú halállal, ugy hogy lépésről-lépésre, napról napra húzzák ki alóla alkotmányosságának, szabadságának, függetlenségének garancziáit, akkor ez a nemzet a legszánalomraméltóbb a föld kerekségén. S miután azt látom, hogy önök erre a sorsra akarják juttatni a magyar nemzetet, nem fogadom el a javaslatot és csatlakozom Rákosi Viktor képviselőtársam határozati javaslatához. (Hosszantartó éljenzés a szélsöbalodalon. Szónokot számosan üivözlih.) Elnök : A miniszterelnök ur kíván nyilatkozni. Gr. Tisza István miniszterelnök: T. képviselőház! Egyáltalán nem kicánok a most elhangzott beszéddel behatóan foglalkozni; arra sem kedvet nem érzek magamban, sem szükségét nem látom. És nem is szólalnék fel, ha a t. képviselő urnak előadásában nem volna egy olyan passzus, a melyet egy perczig sem hagyhatok szó nélkül. De ha már felszólalok, legyen szabad előzetesen is egész röviden két megjegyzést tennem. Az egyik a képviselő ur legutolsó észrevételére vonatkozik, t. i. a magyar társadalmi életre vonatkozó megjegyzésem czáfolatára. Hát, t. képviselőház, aznap, midőn a vita során azt a beszédet elmondtam, gróf Apponyi Albert t. képviselőtársam felszólalt és szintén — természetesen az ő egyéniségéhez mért színvonalon és modorban — hasonló irányú kritika tárgyává tette. És akkor én azonnal felszólaltam és konstatáltam először is, hogy én szószerint ezt mondtam: »A magyar társadalmi életnek és a magyar közéletnek olyan kialakulása szükséges, a mely vonzerőt gyakorol, vonzerőt, mert rokonszenvet ébreszt és vonzerőt, mert tiszteletet és becsületet parancsol.« Hozzátettem, hogy nem a lársaséletről szóltam, de a társadalmi életről, vagyis mindarról, a miben egy nemzetnek ereje és működése megnyilatkozik, és másodszor nem szervilizmust, hanem ellenkezőleg, olyan magatartást követeltem, mely rokonszenvet és tiszteletet parancsol. Gróf Apponyi Albert tüstént utánam felszólalt, és azon lojalitással, a melyet tőle megszoktunk, konstatálta, hogy itt félreértés forgott fenn és e felfogásommal egyetért. Hát hogy most, midőn a félreértés megtörtént, eloszlattatott és azon képviselő részéről, a kinél e félreértés először merült fel, ez teljes lojalitással elismertetett, most ismét és ismét ugyanez imputáltatik beszédemnek: hogy ez megfelel-e a lojalitásnak ... Polónyi Géza: Én nem azt mondtam, hogy az ön intencziója, hanem az udvaré! (Zaj.) Gr. Tisza István miniszterelnök: Egyenesen beszédemnek ezt a passzusát támadta meg. Hiába próbálja most másra magyarázni. Tehát igenis azt állítom, hogy ízlés dolga, ha valakinek tetszik, egy már megczáfolt és tisztába hozott kérdést tudatosan és mala fide elferdíteni, de én ebben a mulatságban megzavarni a képviselő urat nem akarom. Polónyi Géza: Hát most a társadalom nem ilyen ? (Zaj. Halljuk! Halljuh! jobbfelöl.) Gr. Tisza István miniszterelnök: Másik megjegyzésem a hadügyminiszter ur által kibocsátott iskolaügyi rendeletre vonatkozik, a hol ugyanaz a félreértés mutatkozik a képviselő ur nyilatkozatában, a mely a napisajtó egyik-másik orgánumában is nyilvánul, és a melyről én most csak egész röviden konstatálom, a nélkül, hogy részletekbe mennék, hogy épen ez a rendelet, melyről annak ellenkezője állíttatik, természetesen — mert ez felel meg megállapodásainknak és a hadügyminiszter azon nyilatkozatainak, a melyeket a kormánynyal egyetértó'leg tett — különbséget tesz és a magyar nyelvet, mint TJnterrichts-Sprachet, mint oktatási nyelvet a némettel teljesen egyenrangú helyre juttatja, és ezzel szemben, a magyar nyelvvel szemben is distingvál, midőn a nemzetiségi nyelvekről, a JSÍationalitäten-Sprache-kről beszél, a melyeket kultiválni bizonyos fokig szükséges, mert kell, hogy a tisztikar a különböző anyanyelvű legénységgel a maga anyanyelvén beszélhessen. Ez a rendelete a hadügyminiszter urnak tehát teljesen lojális végrehajtását képezi megállapodásainknak. Végül, t. képviselőház, — és ez az, a miért ma felszólalok — én egy perczig sem hagyhatom szó nélkül azt, hogy itt olyan nyilatkozatok tétessenek a magyar trónöröklés rendjére nézve, a melyek szerint ugy nézne ki a dolog, mintha itt labilis volna minden, mintha nem tudnók, hogy ki ma a trónörökös és még kevésbbé, hogy utána ki a trónörökös, Rátkay Lászlő: Csak a komáromi kalendáriumból tudjuk! Gr. Tisza István miniszterelnök: Tudjuk a magyar törvényből; mert a trónöröklésre vonatkozó összes dispozicziók 'világosan benfoglaltatnak ugy a kérdést állandóan rendező 1723. évi törvény czikkben, mint, tekintettel a mostani specziális helyzetre, azon törvényben, a melylyel