Képviselőházi napló, 1901. XXVII. kötet • 1904. julius 14–julius 27.

Ülésnapok - 1901-465

72 465. országos ülés Í90í Julius 16-án, szombaton. királya, van fejedelmi bőkezűséggel dotált udvartartása, de egyetlenegy főherczege nincs, a kinek vagyonáról, ha meghal, a magyar bíróság valaha tájékozást szerzett volna, vagy a kiről bármiféle adat léteznék, hogy micsoda Habsburgvágyon az, a melyet örökölt. Polczner Jenő: Valóságos igazságszolgáltatási botrány. Polónyi Géza: Hogy mennyiből áll az a vagyon, mennyiből áll pl. az az Este-vagyon, azt tudni nem lehet, csak sejtelmek és reminiszczencziák vannak ezen a téren. Ilyen pl. az a reminiszczenczia, hogy midőn ő Felsége 1866-ban panaszkodott arról, hogy őt vereség éri és mi lesz majd ő vele, ha elveszti a csatát, azt felelte neki — gondolom — Beust: »Majestät, Sie habén Nichts zu fürchten, Sie bleiben der reichste Fürst von Európa.« Ez röpszóvá vált, évtizedek óta halljuk lépten-nyomon, és a mit látunk, abból bátran el lehet hinni, hogy ő Felsége az ő királyi udvartartásától eltekintve is Európának leggazdagabb fejedelme. De ez még mind nem meriti ki azt, a mi felett a királyi udvar rendelkezik. Itt vannak a lovagrendek és a rendek kanczellárságai, a rendek nagymesteri állásai. ÜSTem szólok arról, hogy ugy az udvarnál, mint a főherczegeknél alkalmazva vannak egyének, kik a közös hadsereg budgetjének terhére lesznek ellátva, sőt maguk a főherczegek is a közös hadsereg budgetjéből fizetésben részesülnek. De ez még nem minden. Itt vannak a nemesség adományozások, és itt van pl. a cs. ós kir. udvari szállítói czim adományozása. A gyakorlat mezején működő ember tudja, hogy egy cs. és kir. udvari szállítói czimnek elnyeréseért százakra menő dijakat kell fizetni, több száz forintba kerül egy ilyen czim megváltása, gondolom, ezer forint a taksája; azelőtt 800 forint volt ós felemeltetett, a mint hallom, 1000 forintra. Hát, t. képviselőház, olvasom az udvartartás költségvetését. Költségvetésszerűleg van elszámolva a kabinetiroda is. Annak egy garas bevétele sincsen. Hát hova lesznek ezek a pénzek, t. uraim? Mert a nemesség kérdésében legalább élczczel lehet elütni a dolgot. T. i. nem régiben hozták haza a delegátus urak Bécsből azt a vicczet, hogy a mikor múltkoriban egy rendjel adományoztatott azzal, hogy: »Seine Majestät geruhte mit Nachsieht der Taxe den Orden zu verleihen«, akkor a bécsiek azt mondták : »Das ist nicht richtig, es sollte heissen, es ist die Taxe fiir die Nachsicht.« (Derültség a szélsobaloldalon.) Hát ezt még lehet akczeptálni, de szeretném tudni, t. képviselőház, hogy ott, a hol nincs »Nachsicht der Taxe«, hová mennek azok a dijak és ki számolja el azokat? Mert lehet-e jogállam, lehet e alkotmányos állam ugy, hogy az udvar az ő udvarmesterei révén közjogilag nem is létező czimeket adományozzon és annak fejében az adózó polgárokat megsarczolja, üzleteket csináljon velük a nélkül, hogy arról valaha valakinek elszámoljon ? (Ugy van! balfelöl.) Távol álljon tőlem az a szándék, hogy az udvart, illetőleg az udvari hivatalokat bármi tekintetben gyanúsítsam; nincs nekem ilyen s?ándékom. De utóvégre arra nézve, hogy lehetséges a visszaélés ezen a téren, elég annyira ráutalni, hogy itt van a lapok által ma szellőztetett Möller-féle eset,

; a hol formális panama, üzérkedés történt. Én tudni szeretném, mit szól ehhez a miniszterelnök ur, mit szólnak ehhez a pénzügyminiszter és az igazságügyi miniszter urak ? A mi törvényeink szerint hol van az megengedve, hogy czimek fejében, a melyek közjogilag nem léteznek, — mert udvari szállítói czim a magyar közjog szerint nincs, — ezek a mostani udvari szállítók tudniillik a régi sarkantyusrendnek az utódai, (Derültség balfelöl.) hol van az megengedve, hogy elszámolási kötelezettség nélkül és a nélkül, hogy valaha valaki tudná, mi történik velük, ezekkel a pénzekkel ily eljárás követtessék? Ma csak felvetem ezt a kérdést, de fentartom magamnak, hogy legközelebb ebben a gazdasági kérdésben konkrét határozati javaslatot nyújtsak be, mert nem fogjuk tűrni, hogy magyar állampolgárok pénze a bécsi Oberhofmeisteramt-hoz vándoroljon a nélkül, hogy tudnók: hova és mily czélokra fordittatik az. (Ugy van! balfelöl.) T. képviselőház! Ezen vagyoni állapottal szemben jön gr. Tisza István miniszterelnök ur és megokolja az ő czivillistafelemelési javaslatát. Azzal a részszel már foglalkoztam, hogy a miniszterelnök ur az ő közjogi botlásainak sorozatában elkövette azt a nagymértékű tévedést és botlást, hogy az apanázsokra és az udvar költségvetését terhelő költségekre külön is hivatkozott. Azt mondja azonban a t, miniszterelnök ur, hogy van egy királyunk, a kinek személyes udvartartási költségei lényegesen leapadtak és a ki köztudomás szerint példás egyszerűséggel él, a kinek udvartartása azonban mégis krónikus deficzittel küzd. Ezek, gazdasági értelemben véve, egymást kizáró fogalmak. De ha igazak, akkor állapodjunk meg egy kissé ennél a tételnél. Mit látunk itt? Azt, hogy akkor, midőn egy millióval felemeltetett Magyarországon a czivillista, akkor a magyar nemzetnek áldozatkészségére még befolyással volt az, hogy volt egy reménysége és volt egy büszkesége. (Ugy van! a szélsobaloldalon.) Volt egy reménysége, mert élt egy királyfi, a ki legalább néhanapján ellátogatott a magyar nemzethez, megtapintotta annak szive dobbanását, érezni, szenvedni, örülni is tanult vele. Volt egy királyné, a kinek áldott legyen emlékezete. A ki az akkori viszonyokat ismeri, jól tudja, hogy azon időben már a fejedelemasszony iránt érzett magyar hűség és magyar tisztelet erősen közreható tényező volt abban, hogy az az egy millió többlet megszavaztassák. De azt mondja a miniszterelnök ur, hogy leapadtak ő Felségének kiadásai. Hát van azon