Képviselőházi napló, 1901. XXVII. kötet • 1904. julius 14–julius 27.

Ülésnapok - 1901-464

56 kük. országos ülés 190h Julius 15-én, pénteken. folytán igen kevés műemlék maradt. De ugyan­ilyen szellemű udvara volt Mátyás királynak is, a kiről tudjuk, hogy egész irodalmi társaság képződött az ő udvaránál és azoknak az Íróknak munkái és gyűjteményei, a melyek az ő korából megmaradtak, azok a korvinák, melyeket néhány évvel ezelőtt a török szultán barátságos indula­tából visszakaptunk, azok még ma is az irás, a rajzolás művészetének, a dekoratív művészetnek valóságos remekei. Olaszország szellemi életének fejlesztésére a különböző kis olasz államokban egy egységes nemzeti gondolkozásnak és nemzeti érzésnek fen tartására a legnagyobb hatással voltak azok a különböző olasz udvarok, a melyek mind kivétel nélkül a művészeinek, a szépiro­dalomnak voltak a melegágyai. Felhozhatom, t. ház, a pápák udvarát, meg­említhetem a toszkánai udvart, a mely egy Torquato Tassót adott a világirodalomnak és egy Macchiavellit adott a politikus világnak. Az uj korban is látjuk, hogy a nemzeti műve­lődésnek és a nemzeti szellemi életnek leghatá­sosabb fejlesztői a kiváló uralkodók udvarai voltak. XIY. Lajos udvarában Moliére, Racine, Corneille, mint kiváló költők. A franczia udvarnál számos filozófussal, Descartes, Bodin ős másoknak személyével találkozunk; Angliában Erzsébet királyné udvara szintén kiváló irókuak, művészeknek a gyülekező helye volt. Shakespeare vájjon az ő nagy tehetsége mellett tudott volna e olyan hatalmasan érvényesülni, ha nem részesült volna az udvar támogatásában, ha nem biztosította volna neki az udvar a védelmet, ha nem gondoskodott volna arról a nyugalom­ról és életmódról, a melyre neki szellemi ter­mékei kifejtésére szüksége volt? A legújabb korból felhozom a német iro­dalomnak legkiválóbb képviselőit: Goethét és Schillert, a kik a weimári udvarnak légkörében nevelkedtek fel. Látjuk tehát, hogy olyan udva­rok, a melyek maradandó hatást gyakoroltak a nemzetnek gondolkodására és kultúrájára, a nemzet legkiválóbb férfiait körükbe vonták és ezek által tartották fenn az összeköttetést a nemzettel. (Igaz! Ugy van! a szeísöbaloldalon.) Azok a férfiak, a kik oda jöttek az udvarhoz nem hoztak oda semmi egyebet, csak saját ve­lük született tehetségüket és zsenialitásukat, (Ugy van! balfelöl.) hozták azokat az érzelme­ket, a melyek éltek a nemzetben, azt a szelle­met, gondoskodást, a mely betöltötte az egész nemzetet, a melynek azonban legerőteljesebb ki­fejezése épen egy-egy ilyen kiváló, zseniális férfiú­ban található meg. Ezen kiváló férfiak szelle­müknek fölénye és hatalma által hatalmukba kerítették magát az uralkodót, a ki általuk megértette a nemzetet, s ily módon együtt érzett együtt gondolkodott az ő nemzetével. (Ugy van! balfelöl.) Az uralkodót ennek révén ugyanazok a szenvedélyek, vágyak és törekvések hatották át, a melyek a nemzetnek széles rétegeit, igy ő uralkodói működésében és kormányzásában min­dig összhangban találta magát a nemzettel és vezette alattvalóit abban az irányban, a mely mindnyájuk közös érdekének, közös szellemének, érzelmének és vágyainak megfelelt. Az ilyen udvaroknak a hatása olyan, mint a napé, a mely a mezei virágok kelyhéből felszívja a harmat­cseppet, hogy azt azután összegyűjtve, megint szétáraszsza áldásthozó eső alakjában és megtermékenyítse vele a mezőt. (Ugy van! bal­felöl.) Az a nap nemcsak fényt terjeszt maga körül, hanem meleget is. (Ugy van! balfelöl.) Ha ezeket az udvarokat, az udvari életet magam elé képzelem és összehasonlítom vele a bécsi udvar sötét és rideg életét, való­ban nagyon szomorú képét látom a jelennek. Ez az udvar semmiképen sem tölti be hivatását; nemcsak a mi magyar szempontunkból lehet felhozni azt a kifogást, hogy nem magyar, hanem német, hanem általános emberi és álta­lános kulturális szempontból is fel lehet hozni vele szemben azt a vádat, hogy az emberiség, hogy az ő nemzetei és népei kulturszüksógletei­nek, szellemi éldtének követelményeivel tisztá­ban nincs; azokat egyáltalában nem is ismeri, (Ugy van! balfelöl.) Az udvarnak ez az elzár­kózottsága okozta a múltban is mindig azon szerencsétlen félreértéseket és bajokat, a melyek miatt hazánknak oly sokat kellett szenvednie. Nemcsak hogy nem tudták megérteni ezt a magyar nemzetet, de nem is törekedtek soha közelfórkőzni hozzá; nem is törekedtek meg­érteni a nemzet szellemét és igy nem voltak képesek megtalálni a magyar nemzet természe­tében rejlő azon kincseket, a melyeket, ha meg­találtak volna, ugy a saját fényük, a saját hatalmuk öregbítésére, a saját jövőjük biztosí­tására az uralkodót mindig kihasználhatták volna. Nagyon gyakran és e vita folyamán már túlságos gyakran is hangoztatják a magyar nemzet veleszületett lojalitását. Legyen szabad erről nekem is egy pár szót szólanom. (Halljuk! balfelöl.) Kétségtelen, hogy a magyar nemzetben a királysághoz való rendkívül erős ragaszkodás van, (Igaz! balfelöl.) de ezt a ragaszkodást, ezt a lojalitást sohasem szabad szolgaleik űségnek tekinteni. A magyar nemzetnek a királysághoz való ragaszkodása ugyanazon forrásból ered, mint az alkotmányához és alkotmányának minden intézményéhez való SZÍVÓS ragaszkodása. Mi nem tudunk különbséget tenni az alkotmány egyik része és az alkotmány másik része között, Az alkotmány egyik része a király, és ezért ragasz­kodunk a királysághoz is; benne látjuk Szent István koronájának viselőjét, a független magyar állam személyesitőjét és a monarchikus eszme fizikai képviselőjét, és ezért ragaszkodunk hozzá, de semmivel sem nagyobb deferencziával, semmi­vel sem nagyobb hűséggel nem ragaszkodunk hozzá, (Ugy van! balfelöl.) mint alkotmá-

Next

/
Thumbnails
Contents