Képviselőházi napló, 1901. XXVII. kötet • 1904. julius 14–julius 27.

Ülésnapok - 1901-464

í6í. országos ülés 1904 július í5-én, pénteken. 57 nyunk bármely más tényezőjéhez, (Ugy van! balfelöl.) Ily körülmények között lehet-e csodálkozni azon, hogy valahányszor ezt az alkotmányt és ennek egyes intézményeit a királyok megsértették, ezek ellen vétkezlek: a nemzet alkotmánya védelmére velük szemben is sikra szállt és fegyvert fogott? (Ugy van! lalfelől.) És az alkotmánynak ezt a megvédését tekintették mindig rebelliőnak; ezt hűtlenségnek bélyegezték és innen eredt a nemzet iránti bizalmatlanság. Holott, ha a királyok következetesen, lelkiismeretesen és becsületesen ragaszkodtak volna az alkotmány minden rendelkezéséhez; a nemzetnek nem lett volna szüksége arra, hogy alkotmányának védelmére velük szemben fegyvert fogjon és akkor ők is részesültek volna a nemzetnek ugyanazon támogatásában és védelmében, a melyben a nemzet mindig részesítette azokat. De nem értették meg a nemzetnek ezt az álláspontját, mert csak a magyar alkotmány szempontjából lehet azt megérteni, hogy azzal a királyival szemben, a ki az alkotmányt megsérti, a ki esküje ellen vétkezik, azzal szemben a nemzet feloldva találta magát a hűség kötelezettsége alól is, mert a hűséggel nem annak a fizikai személynek, a ki a korona viselője, hanem a királyság alkotmányos intézményének tartozik, (Igaz! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Ezeknek a félreértéseknek a következménye volt azután az, hogy épen azok a férfiak, a kik a leghatározottabb jellemmel, a legmesszebbmenő önfeláldozással, a legnagyobb alkotmányhűséggel készek voltak sikra szállani az alkotmány megvédésében, ezek a férfiak minálunk üldöztettek és ha lehetett, ezeket a férfiakat elpusztították és tönkretették. Ellenben azokat, a kik minden körülménynyel megalkudtak, kik a viszonyokhoz simultak, a kik mindenre fejet hajtottak és szolgalelküek voltak, azokat jutalmazták és kitüntették, így ezután évszázadokon át egy egészen sajátságos fajkiválasztás történt, a mely tökéletesen megforditottja a Darvin teóriájának, a mely szerint minden fajból a legerőteljesebb, a legjobb egyedek válnak ki és azok erősödnek, s azok szaporítják és tartják fenn a fajt és domborítják ki legjobban saját fajuk jellegét. Ennél a kiválasztási proczesszusnál azonban mindig a leghitványabbak választattak ki, (Igaz! Ugy van! a szélsobaloldalon.) azok, a kiket más nemzetek ki szoktak magukból lökni és meg szoktak vetni. (Tetszés a bal-és a szélsobaloldalon.) A szolgalelküek, az eladók, a mindenre felkinálkozók, a megvesztegethetők: ezek részesültek minden földi jóban, ezeket vitte a királyi kegy előre és ezek pusztították mindig a nemzetet. Hát azt kérdezem: vájjon egy uralkodó, vagy egy uralkodó család és egy udvar, a mely évszázadokon keresztül következetesen ilyen politikát folytat, tisztában van e a saját érdekével, saját hivatásával és feladatával ? Hát nem saját KÉPVH. NAPLÓ. 1901 1906. XXVII. KÖTET. életösztöne volna-e hivatva sugallni neki azt, hogy azt a nemzetet, a mely felett uralkodni akar, erőssé tegye és a nemzetből válaszsza ki azokat, a kik a legkiválóbbak, a legnemesebbek és a legerősebb jeliemet juttatták kifejezésre és azokkal egyetértve és azokra támaszkodva, biztosítsa magának hatalmát. (Ugy van! Ugy van! a szélsobaloldalon.) Csakhogy itt azon múlt a dolog, hogy ezeket az erőseket és kiválóbbakat sohasem lehetett megnyerni az udvar és az uralkodó részére, mert az udvar czéljai és törekvései nem voltak a nemzettel azonosak, hanem idegen czélokra irányultak mindig törekvéseik, arra, hogy ezt a nemzetet különállásától megfoszszák és idegen alakulásokba oszszák be. Ellentétbe helyezkedtek tehát a nemzet törekvésével és akaratával, a minek nem lehetett megtörténni más módon, csakis az által &z általános nemzeti demoralizáczió által, a melyet az előbb jellemeztem és a mely nemzeti demoralizácziónak a legszomorúbb következményeit látjuk a mai életben itten magunk kö/ött is. (Ugy van! a szélsííbaloldalon.) A legszomorúbb következményét látom én abban, hogy a nemzetnek túlnyomó része egyáltalában nem képes egy közérdek, egy közérzület, egy közfelfogás magaslatára emelkedni, arra a magaslatra, a mely az áldozatok meghozatalára minden pillunatban kész egy nagy, egy általánosan óhajtott czélra, hanem személyes, önző érdekek befolyásolják és vezetik az embereket. ISÍem lehet azon csodálkozni, mikor évszázadok óta parcziális érdekeknek a kielégítése által törekedtek mindig az egyenlőtlenséget, a viszálykodást a nemzetben fentartani. Ki kellett játszani az egyik nyelven beszélő lakosságot a másik nyelven beszélő lakossággal szemben, s egyik vallásfelekezetet a másik vallásfelekezettel szemben és az részesült előnyben, privilégiumokban és mindenféle kedvezményekben, a ki az udvarnak, általában idegen czéloknak, idegen törekvéseknek beadta a derekát és igy mindig a nemzetnek egyik részével küzdöttek le a nemzetnek másik részét. (Ugy van! a szélsobaloldalon.) Az ilyen politika világos jele annak, hogy az uralkodóház és az az udvar, a mely őt körülveszi, egyáltalában nem bir érzékkel az iránt, hogy mivel tartozik a saját jövőjének és mivel tartozik a magyar állam egzisztencziájának. (Ugy van! a szélsobaloldalon.) Már most én azt kérdem, hogy ha ez igy van, vájjon mi a helyesebb politika, mi a helyesebb álláspont? Az-e, hogy ha mi nyíltan és őszintén odaállunk a trón elé és megmondjuk neki, hogy ezen az utón tovább haladnia nem szabad? A király és a nemzet jövője egymással össze van kapcsolva és ennek a jövőnek biztosítása végett a királynak és a királyi családnak legfőbb érdeke csak az lehet, hogy a magyar nemzetet minden téren és minden vonatkozásában megerősítse. (Ugy van! a szélsobaloldalon.) A helyett pedig, hogy államférfiakat látnánk, Sí