Képviselőházi napló, 1901. XXVII. kötet • 1904. julius 14–julius 27.

Ülésnapok - 1901-474

fíb. országos ülés Í90í Julius 27-én, szerdán. 333 lensége folytán — a mely érthető — részint pedig azért, mert a t. kereskedelemügyi miniszter urnái úgyszólván stereotip mondássá vált, hogy közgazdasági téren ne csináljunk politikát, mondom, ezért nem akartam önálló vámterületi vitát provokálni, de nagyon szívesen és kész örömmel elébe fogok állani a legközelebbi alkalommal, és ma csak azokra a kérdésekre fogok kiterjeszkedni, a melyekre a t. kereskedelemügyi miniszter ur felszólalása egyenesen invitál. (Halljuk! Halljuk!) A t. miniszter ur két dolgot emlit arra nézve, hogy a kereskedelmi tárgyalások megindítását igazolja. Bocsánatot kérek, de én mind a két — nem akarom mondani mentséget — de mind a két ellenvetést már tegnapi beszédemben jeleztem. Tudtam azt, hogy azzal méltóztatnak védekezni, hogy meg kellett indítani a tárgyalásokat azért, mert a helyzet ezt megkívánja, mert a gazdasági exigencziák, a gazdasági érdekek követelik, hogy tárgyalásba bocsátkozzunk a külfölddel. Ezt idáig aláírom. De, t. képviselőház, nem is arról van szó, hogy ne gondoskodjunk a jövőről, hanem igenis arról, hogy egy hipotézisekre felépített, egy eshetőségektől függő tárgyalásba meDJünk-e bele, és magyarán mondva: ne bolonditsuk azokat az államokat azzal, hogy mi olyan közös tarifa alapján tárgyalunk, a mely közös tarifa nem létezik alkotmányosan, a melyet csak két bizottság tárgyalt le, s a melynek az életbelépte számtalan esélytől függ. Épen a biztosság szempontja, a mely olyan fontos elementum az üzleti életben, a jövő berendezkedésünk biztossága követelte volna meg, hogy ne ezen tarifa alapján tárgyaljunk, vagy ha tárgyalunk, használjuk azt a szisztémát, — megint csak a kereskedelemügyi miniszter ur szájából hallottam — hogy a kereskedelmi tárgyalásokhoz nem tarifa kell, hanem megegyezés. Hát akkor tarifa nélkül méltóztattak volna próbálni minden eshetőségre berendezkedni. (Egy hang halról: Azt sem szavad!) Igaz, törvény szerint nem szabad, de most közgazdasági szempontból beszélek, mert az a mentség is közgazdasági volt. A második védekezés, t. képviselőház, az, hogy nem lehetett a felhatalmazási javaslatokat előbb előterjeszteni. Ezt is már tegnapi beszédemben előre láttam, meg jeleztem és már akkor voltam bátor elmondani, hogy egy törvényjavaslat beterjesztése és tárgyaltatása, minthogy nem mi csináljuk a képviselőház munkaprogrammját, hanem a kormány, kizárólag a kormánytól függ. Ha arról van meggyőződve, hogy a tárgyalások megkezdése égetően sürgős, tetszett volna félretenni egyik-másik törvényjavaslatot; hiszen hónapok óta normális, rendes munka folyik a képviselőházban, s nagyon szépen lehetett volna várni addig, a mig pár nap alatt megvitathattuk volna ezt a kérdést és eldönthettük volna, hogy a tárgyalások ilyen megindítása csakugyan az ország érdekében áll-e. így azonban a t. kormány a törvényhozás meghallgatása nélkül a kérdés birájává emelkedett és az ország érdekében állóknak tartott olyan tárgyalásokat, a melyek világosan a törvénybe ütköznek, s a melyek, a mi meggyőződésünk szerint, a közgazdasági érdekeknek sem felelnek meg. Még csak egy szót, t. képviselőház, arra a valóban sajátságosan felépített arguroentáczióra, a melyeket az önálló vámterület hátrányaira és a közösség megszüntetésének következményére vonatkozólag a t. kereskedelemügyi miniszter úrtól hallottunk. A t. miniszter ur kiindulási pontja az a közgazdasági igazság, hogy a védvámok hatásukban arányban állanak azoknak a területeknek a kiterjedésével, a melyekre vonatkoznak, vagy más szóval nagy területen kevésbbé hat a védvám, mig kis területen, a hol kisebb ugy a termelés, mint a fogyasztás, hatásosabb. Minket a t. miniszter ur a kisebb piaczok közé sorol, a mint látom, mert azt mondja, hogy a védvámot nem kerülhetjük el, és nem követhetünk Európa közepén más szisztémát, mint a milyent Európa követ, szabad kereskedők nem lehetünk. Azt mondja tehát, ha mi is védvámos tarifát alkalmaznánk az önálló vámterületen, beállana e hatás nálunk is egy bizonyos határig, De Magyarország még sem olyan kis piacz a maga húsz millió lakosságával, hogy azok a védvámok valami káros hatással járnának. Az ipari védvámok igenis provokálni fogják az embereket, hogy iparral foglalkozzanak, mert hiszen az emberek mindig a haszonhajtó foglalkozást keresik. Megengedem, hogy az átmenetben lesz egy zökkenés, ennek ellenkezőjét én soha nem vitattam, de Uram Istenem, átmenettel tették nagygyá, egy kis átmenettel, zavarral foglalták el ezt a hazát is, és nincs a világon nagy alkotás és nagy revoluczió, a mely bizonyos szenvedésekkel, átmenetekkel ne járjon. Ezt egyszer végig kell szenvednünk a jörő érdekében, és az átmenetnek összes bajait enyhítenünk kell egy bölcs politikával, a mely nem vámháborukat idéz fel, hanem koncziliáns szerződéses politikával és ez a kiegyenlítésekre törekvő vámpolitika biztosítani fogja az átmenetnek rendes lefolyását. (Az elnöki széket Perczel Dezső foglalja el.) A t. miniszter urnak érvelése nagyon érdekes ; ő ugyanis mindenekelőtt abból a tételből indul ki, a mit kritika nélkül elfogadni nem lehet, hogy t. i. Ausztria tőlünk való elválása esetében ugyanazt a tarifát fogadná el és ugyanannak a tarifának alapján gazdálkodnék, mely most mint közös vámtarifa beterjesztetett. A két tételt, t. i. a búzának és, a lisztnek tételét innen vette fel a miniszter ur és igy feltevése ez volt. Nekem először is kifogásom vau annak a feltevése ellen, hogy Ausztria, mikor nincs velünk közösségben, ugyanazon tarifa szerint gazdáikod-