Képviselőházi napló, 1901. XXVII. kötet • 1904. julius 14–julius 27.

Ülésnapok - 1901-474

334 hlh-. országos ülés 1904 Julius 27-én, szerdán. nék. Ez, bocsánatot kérek, nem felelne meg a közgazdasági konstellácziónak. A közös tarifának tervezete mezőgazdasági és ipari államra van szabva, mert közös területről van szó. Ausztriában preponderál az ipari jelleg; Ausztriának egy ipari állam tarifájára volna szüksége és én nemcsak hogy igazán nagyon nem valószinűnek, de lehetetlennek tartom, hogy Ausztria ezt a közösségre szabott ruhát, ezt a közös tarifát elfogadná akkor, a mikor nem él velünk közös vámterületben. Avagy kérdem, hol vannak azok az állitólagos vívmányok ebben a tarifában, ha az osztrák kormány nélkülünk is ezt a tarifát alkotta volna meg ? Ezzel tehát az egész számítás megdőlt. De felteszem, bár meg nem engedem, hogy ezen számítás alapján is járhatna el, bár, mondom, az alap maga, a kiindulás helytelen. A t. miniszter ur számokban akarná kiemelni azt a damnum emergenst, a mely bennünket érákkor,ha Ausztriával a közösséget megszüntetjük. Két számot emiitett. Az egyik kár az 5 millió métermázsa buza-kivitelnél, a másik a liszt-kivitelnél áll be. Az érdek az elsőnél 18 millió, a másodiknál 57 millió, a vég érdek, egyebeket is számítva, 110 millió. Hát igaz, ezek számok és számok ellen frázisokkal dolgozni nem lehet. Azért én is számokkal felelek. A miniszter ur felállításának alaphibája az, hogy teljesen egyoldalú; ő a mérlegnek csak az egyik oldalát tünteti fel, a mikor pusztán a mezőgazdasági kárról beszél. Ebben a tekintetben a t. miniszter ur nagyon hasonlít Széll Kálmán volt t. miniszterelnök úrhoz, a ki egyszer azt mondta, a midőn az önálló vámterületről vitatkoztunk, hogy őt agyonütnék a magyar gazdák, ha megcsinálná az önálló vámterületet, mert akkor öt forint lenne a búza ára. Ebből látszik, t. ház, nemcsak ellenzéki, hanem kormánypárti férfiak is szoktak jelszavakkal dobálózni, és én azokat, a kik a magyar gazdaközönséget félrevezetik a gazdasági közösség fentartása érdekében, s azt mondják, hogy a magyar gazdának nem érdeke az önálló vámterület, azokat vádolom meg azzal, hogy üres jelszavakkal dobálóznak. Mert nem igy van, t. ház; a magyar gazdának is jobb dolga lesz az önálló vámterület mellett, mert önálló vámterület esetén az az öt millió mm. búza, a mely igazán csekélység a mi 35—40 métermázsányi termésünkhöz képest, a mely jó esztendőben 45 millióra is emelkedik, mondom, az az öt millió mm., a mely igazán egy csekély töredék, nyolczad- vagy kiíenczedrésze termelésünknek, Magyarországon, a hol öt millió ember ma nem eszik búzakenyeret, nagyon is könnyen el fog fogyni, ha ipari termelésünk lesz, s ez által különösen a munkásosztályok közjóléte emelkedni fog. Áttérek most a mérleg másik oldalára, a melyről megfeledkezett a miniszter ur, s a melyen sokkal fontosabb körülmények és számok vannak. Nagyon sajnálom, hogy nincsenek kéznél az adataim, de emlékszem egy pár számadatra és a t. miniszter ur számaival szemben én is számokat fogok felhozni. (Halljuk! a szélsobaloldalon.) Magyarország kiviteli statisztikája szerint Ausztriából 1 milliárdon felüli értékű iparczikket importálunk. Az 1902. évi utolsó statisztikai évkönyv szerint körülbelül 1300 millióra rug az az összeg, a melyet ezen a réven Ausztriának fizetünk. Nagy Ferencz: Ebben benne van a behozott szén is! Krasznay Ferencz: Igenis benne van, de a tulajdonképeni iparra 900 millió esik. Szövőipari czikkekért 300 millió koronát fizetünk és a ruhaneműekkel együtt majdnem egy fél milliárd értékű az, a mit a textilipar révén Ausztriából behozunk. (Hieronymi Károly kereskedelemügyi miniszter tagadólag int.) Bocsánatot kérek, ez igy van. Hieronymi Károly kereskedelemügyi minisEter: Csak azt jegyzem meg, hogy a 300 millióban benne vannak a ruhaneműek is! Krasznay Ferencz: Nincsenek benne. 145 millió értékű pamutáru, 18 millió értékű pamutfonalak, 91 millió értékű gyapjuáruk hozatnak be, ezek már magukban véve közel 300 milliót tesznek ki és ezeken kívül a ruházati czikkek is közel 200 millióra rúgnak, ugy hogy egy fél milliárdról van szó, a mely összeget mi tisztán csak a szövőipari és ruházati czikkek fejében fizetünk Ausztriának. Azonkívül számbaveendők a többi összes ipari czikkek is, összesen 400 millió koronával, tehát megközelítőleg egy milliárdról van szó. Most nem a magam adatait fogom czitálni, " hanem idézem azon adatokat, a melyeket a legilletékesebb faktor, t. i. a gyáriparosok szövetsége állított össze akkor, midőn a közös vámtarifát véleményezés végett nekik kiadták. Egy memorandumban foglalták össze véleményüket, és igen becses statisztikai anyagot gyűjtöttek a gyáriparosok, hogy kimutassák, micsoda nagy veszteség éri a magyar közgazdaságot az által, hogy mi osztrák iparczikkeket fogyasztunk. A legközvetlenebb veszteség, szemben azzal, hogy Magyarországból oly óriási mérvű a kivándorlás, és hogy Magyarországnak első feladata volna a munkáskezeket ellátni, a gyáriparosok szövetségének adatai szerint abban rejlik, hogy az Ausztriából való ipari behozatalból 440 millió korona a munkabérekre esik. Az ipari munkának 50%-a, sőt a gyáripari munkának sokszor magasabb százaléka is (Egy hang a sze'lsöbahldabn: 70°jo-a!) a munkabérek által emésztetik fel. Ha ezen 440 millió korona, tehát közel egy fél milliárd koronányi munkabér itt marad és itt fogyasztatik el a magyar munkások által, kérdem mindenekelőtt: nem emelkedik-e annak az 5 millió métermázsa búzának és a kivitt lisztnek értéke a belföldi fogyasztás emelkedésével annyira, hogy az árak kiegyenlítődnek? Másfelől a fogyasztási adók