Képviselőházi napló, 1901. XXVII. kötet • 1904. julius 14–julius 27.

Ülésnapok - 1901-474

474. országos ülés 1904- Julius 27-én, szerdán. 331 ha -nem vesznek magyar lisztet. (Ellenmondás és derültség a jobboldalon.) Hieronymi Károly kereskedelemügyi miniszter: Engedelmet kérek, méltóztassék ezt komolyabb érvekkel megczáfolni, nem pedig azzal, hogy nem esznek finom süteményt, mert az a liszt, a mi finom sütaményre szükséges, pár százezer mázsát tesz és nem tesz hat és fél millió métermázsát. Ez a hat és fél millió mm. nem mind a süteményekre való finom liszt. Én, t. képviselőház, a magam számára készítettem ezt az összeállítást. Nem in usum Delphini, hanem hogy minden egyes tételnél számot adjak magamnak arról, hogy körülbelül a vámnak hányadrészét fogja a magyar termelő viselni. Mert mindenki, a ki e kérdéssel foglalkozik, tudja nagyon jól és Krasznay Ferencz t. képviselőtársam is nagyon jól tudja, hogy igen sok esetben a vám a kivivő és bevivő ország között oszlik meg. Nem mindig egyforma arányban, néha az egyikre esik több, néha a másikra esik több. De vannak sok olyan konjunktúrák, hogy az egész vám vagy az egyikre, vagy a másikra esik. Bizonyosan ismeri a t. képviselő ur Conrád szép fejtegetéseit, a melyek részint önálló könyvalakban, réssint a »Jahrbücker«-ben jelentek meg épen a németországi gabonavámokról, a hol kézzelfoghatólag bebizonyítja, hogy az összes vámokat — kivételes eseteket kivéve, t. i, mikor sajátságos konjunktúrák zavarják meg a szabályt, de a mely kivételek a szabályt csak annál jobban megerősítik r

— Németország fizeti meg az összes vámokat. És miért? Azért, mert neki állandó hiánya van, és mert nekünk megfordítva mindig feleslegünk van, hála Istennek, és e feleslegeket az által, ha gazdaságunkat belterjesebbé teszszük, még szaporíthatjuk is. Kívánatos is, hogy szaporítsuk, ennélfogva valószínű, hogy a legtöbb esetben mi fogjuk a vámot fizetni. (Egy liang a szélsőbaloldalon: Nem áll!) De bizony áll. A végeredmény az, hogy abból a 640 millió korona értékből, a melyet beviszünk évenkint Ausztriába, mi körülbelül 115, egész 120 millió koronát veszítenénk csak magán azon, a mit beviszünk. Ez a végeredmény, ez pedig beillik egy ínséges esztendőnek. Nekünk oda kell törekednünk, a mit a t. képviselőtársam nagyon helyesen sorolt fel beszéde elején, t. i. népünket az iparos foglalkozásra kell szoktatni, arra kell nevelni, vele az ipari foglalkozást meg kell kedveltetni, a kormánynak el kell követni mindent, hogy minden segédeszközzel itt uj gyárakat alapítson, hogy ezen az utón itt a munkásoknak számát, a kik ez országban élnek, szaporítsuk és ezért mindezen segédeszközöket igénybe kell vennünk, hogy a mi mezőgazdasági terményeink lehető nagy részét itt az országban fogyaszszák el. Ez Magyarország jövője szempontjából az egyedüli helyes politika, (Igaz! TJgy van! jobbfelöl.) és én nagyon sajnálom, hogy t. képviselőtársam azon helyes premisszákból politikai pártállásánál fogva helytelen konzekvencziákra jutott. Mert ha elfogulatlanul haladt volna tovább azon az utón, a melyen elindult, odajutott volna, a hova én. Nem akarok tovább foglalkozni az önálló vámterület kérdésével, csak kötelességemnek tartom még egy pár megjegyzésre reflektálni, a melyeket itt a vita folyamán hallottam. (Halljuk ! Halljuk!) Smialovszky Valér t. képviselőtársam felemlítette a csatorna kérdését és azt mondta, hogy azt óhajtaná, hogy én és t. barátom, a földmivelésügyi tárcza vezetője, ne veszszünk össze e felett a csatorna-kérd és felett, különösen azért, mert azt ő ugy szeretné, hogy a csatornák öntözésre is szolgáljanak. Egy pár év előtt volt már szerencsém itt a képviselőházban kifejteni azon technikai okokat, a melyek egy hajózó csatornának egyúttal öntözőcsatornává való átalakítását igen kevés esetben teszik lehetővé. Nem lehet mondani, hogy ez egyáltalában lehetetlen, de a tehuikai körülmények rendesen olyanok, hogy ritkán lehet e két czélt egymással egyesíteni. (Egy hang bal felöl: Melyik csatornáról van sző?/ Ha hajózó csatornáról beszélünk, akkor elsősorban a Duna — Tiszacsatorna kérdése jön szóba. Ez azért legsürgősebb, mert két nagy hajózható folyónkat köti össze, de épen a Duna—Tisza-csatornánál lehetetlen az öntözést is gyakorolni és pedig azért, mert a terrénum konfigurácziója szerint aránylag mély bevágásokban fog menni a csatorna mindenütt, tehát a természetes földszin alatt. Ennélfogva csatorna vizét egyúttal öntözésre felhasználni nem lehet. Smialovszky t. barátom különben a DunaTisza-csatorna kérdésével kapcsolatban arról is beszélt, hogy nagyon szűken van a beruházási törvényben a beruházásokra, szánt összeg megszabva. Ü ezt hibáztatja és szükségesnek tartja, hogy sokkal nagyobb összegek lettek volna felvéve. Bátor vagyok a t. képviselő ur figyelmébe ajánlani, hogy az ilyen beruházási munkákkal ugy vagyunk, hogy ha nagyon mohón fognnk hozzá, akkor beleesünk abba a hibába, a melybe az 1868 — 1869-iki esztendőben estünk, amikor saját magunknak drágítottuk meg a munkát az által, hogy nagyon sok munkához fogtunk hozzá. Méltóztassék pékiául azt venni, hogy egy aránylag mérsékelt összeg van felvéve a közutakra és a részletes számitások azt mutatják, hogy az összes magyarországi jó kőbányák termelésének teljes kihasználásával — mert hiszen rossz kőbánya akárhány van, de ezeket nem lehet czélszerűen útépítésre felhasználni — alig leszünk képesek az egy évre szükséges kőmennyiséget előállitani ugy, hogy az a nyolez millió korona összeg erejéig tervezet építésekre elégséges legyen. Ez nem azt jelenti, hogy Magyarországon nem lehet utat építeni, hanem azt, hogy előbb kőbányákat kell nyittani és ha azok meglesznek, akkor lehet az utéj^itést fokozni. Ha valaki nekem azt mondaná, hogy az 42*