Képviselőházi napló, 1901. XXVII. kötet • 1904. julius 14–julius 27.
Ülésnapok - 1901-474
4?4. országos ülés Í90k Julius 27-én, szerdán. 321 Tekintettel közjogi helyzetünkre ós arra a körülményre, hogy ha gazdaságilag külön is válnánk xiusztriától, elvégre akkor is vagy az alkotmányos Ausztriával, vagy annak a nem alkotmányos Ausztriának császárjával, a ki egyúttal a mi királyunk, föltétlenül kell valamely vámszerződést kötnünk, a mely nagyon természetesen megint csak olyan természetű szerződés lehet, a mely mindkét szerződő léi iránt egyforma jóakaratot tanusit: én kerestem tanulmányaim és tapasztalásaim alapján a módokat és eszközöket, hogy a magyar iparfejlesztés ügye miképen volna előbbrevihető. Itt már az autonóm vámterület alapján automaticze fog megcsinálódűi az iparfejlesztés. Krasznay Ferencz: Azt senki se mondja, hogy automaticze, ahhoz még sok minden kell; az csak a levegője, az előfeltétele! Smialovszky Valér: De meg fog az igy történni, mert valószínűleg igy fog bekövetkezni, mert a viszonyok oda sodorj ik az országot, hogy nem fog egyebet tehetni, mint hogy az önálló vámterületet bármely eszközzel is kicsikarja a másik állammal szemben. Ez az én mai meggyőződésem, s az én meggyőződésem azért változott meg, mert látom, hogy minden nagy kérdésben — a mint ezt már annak idején érin-. tettem. — mindig akadályt képez a másik állam érdeke, a mely a mi érdekeink becsületes, tisztességes érvényesülését gátolja. Annyi és annyi esztendő alatt, a mely időn keresztül a magyar politika minden módon iparkodott a magyar ipart fejleszteni és azért áldozatokat is hozott, nem tudtunk ez élt elérni. Megengedem, hogy mindig kis eszközökkel dolgoztunk, és talán ez volt az oka, hogy nem voltunk képesek annyira fejleszteni az ipart, a mint az lehetséges lett volna. Nem akarok ennél a kérdésnél tovább időzni, csak arra utalok, hogy Magyarország ipari termelése a múlt s?ázad végén 1900 deczember 31-ig 1600 millió korona volt évente, behozatala pedig Ausztriából 245 millió, és a küköldről 85 millió, tehát fogyasztása 2430 millió korona volt, illetve, ha levonom ez összegből az Ausztriába kivitt 140 millió koronányi és a külföldre kivitt 70 millió koronányi, vagyis összesen 210 millió koronányi iparczikket. Magyarország egész iparfogyasztása 2220 millió korona volt. Ez bizonyitja szegénységünket is, de másrészt kétségtelen, hogy az 1600 millió koronányi termelésünk és 2240 millió koronányi fogyasztásunk közötti különbséget, ezt a 640 millió koronányi iparczikket ebben az országban igazán nem is nehezen tudnók előállítani. Ezt a 640 milliónyi termelést, mondhatni, egyszerre meg lehetne teremteni, ha a magyar állam képes volna ipari telepekre egyszerre 600 millió koronát fordítani. Mert a tőke és a termelés a pénzérték magasságában egy és ugyanaz, vagyis a mi ipartelepeinkbe 1600 millió korona van csak befektetve és azok ugyanannyit terEÉPVH. NAPLÓ. 1901 1906. XXVII. KÖTET. melnek. Tehát ezt a kérdést három-négy esztendő alatt feltétlenül meg lehetne oldani, hogy ha a magyar állam azt mondaná: én ma pl. szövőgyárakra 200 milliót fordítok, a jövő évre a bőriparra ugyanannyit adok, s igy akkor megfelelő módon és rövid idő alatt a termelési hiány kiegyenlítődnék és akkor körülbelül 280 millió korona munkabért is fizetnének évente ezek az iparvállalatok, a mi igazolja azt, a mit a jelentések nagyon bölcsen mondanak, hogy igazán, az, a mii az állam az iparfejlesztésre ad, száz perczentben visszatérül. Áttérek beszédem befejező részére, (Halljuk!) melyben a magyar államvasutak kérdését akarom röviden tárgyalni. (Halljuk! halról.) Azzal kezdem, hogy: quousque? Miért kellett 8 —10 esztendeig várni arra, hogy az idea megérlelődjék, hogy — mint hallom — az államvasutak deczentralizáltassanak ? Én minden haj okát, a mint ezt 1896-ban a régi képviselőházban teljes részletességgel kifejtettem, abban látom, hogy nem volt meg a deczentn lizáczió. A czentralizáczió az államvasutaknál szükséges volt akkor, a mikor az államosítás folyt; szükséges volt még egy-két évig az államosítás után is. De azután feltétlenül rá kellett volna állani a deczentraíízáczió álláspontjára, hogy mikor az államosítás befejeződött, midőn a különböző vasúti testek amalgamizálódtak, a deezentralizáczió megtörténjék. Ebben látom én minden bajnak az eredetét, még annak a bajnak is, a mely legutóbb óban óriási méreteket öltött, a sztrájknak. Meg vagyok ugyanis arról győződve, hogy ha a porosz szisztéma szerint Magyarországon a deczentralizált állam vasúti igazgatóságok, vagy akárhogy nevezzük is, az illető hatóságok megfelelő hatáskörrel léteztek volna, akkor a sztrájk nem lett volna általános. Ez erős meggyőződésem. És mondom itten megint, bár ellenzéki férfiú vagyok, örömmel kell üdvözölnöm azt, hogy ez a kérdés — ha jól értesültem — ma megoldás elé jutott. Egy kis tréfálkozással leszek bátor bebizonyitani, hogy mennyire f-lesleges- volt az az Andrássy-uti palota és annak működése. Elsőrangú szakértőktől kérdeztem tréfásan a következőket : Ugyan mondja meg nekem, hogy ba az Andrássy-uti palotát egy napra be/ánuik, a nélkül, hogy az illető igen t. és igen derék hivatalnokok bármily bántódásban részesülnének, megakadnának-e akkor a vonatok Magyarországon ? Azt hiszem, mindenki be fogja látni, hogy a felelet erre csak egy lehetett, hogy: nem. Azután folytatva kérdeztem: Hátha két három napig, vagy egy-két vagy három hétig záródnék be az az Andrássy-uti palota, vájjon a vonatok j írása megakadna-e ezért? Tessék elhinni, mindenki azt felelte, hogy: bizony ezért egy napig sem akadna meg a vonatok közlekedése, (Egy hang jobbról: Akkor ki rendelte volna meg a szenet?) Kérem, megrendelték volna a minisztériumban, a mint ez meg is történt. Nem akar41