Képviselőházi napló, 1901. XXVII. kötet • 1904. julius 14–julius 27.

Ülésnapok - 1901-473

473. országos ülés 190í Julius 26-án, kedden. 315 asztalosiparban 17.000 önálló mesterünk és 9000 inasunk van. Ilyen az arány a segédszemélyzet és az önálló iparosok között. Ilyen körülmények között azokat az önálló iparosokat nem lehet tulajdonképen a Tarosok polgárelemeinek tekinteni, azok az exprojjriált jelentéktelen exisztencziák teljesen az utolsó kategóriába valók. Ezeknek az embereknek nincsen választójoguk, a mi régente az iparhoz fűződött, az teljesen megszűnt. És kinek érdekében tettük ezt ? Talán a nagyiparnak az érdekében ? Sikerült ezzel talán nagyipart alkotni? Nem. Hát kinek az érdekében történt ezen szervezetek felbontása? A kontáripar, a fegyenezipar és a szatócsok érdekében. Az 1884-dik ipartörvény-revizió az iparjogositványt a képesítéshez kötötte. De miféle haszna van ennek, a mikor minden tanoncz megkapja a képesítést tanonczvizsga nélkül, minden munkás, a ki bizonyos ideig valamely gyárban dolgozott és minden embernek joga van gyakorolni iparágat, ha másikra van képesítve? Ilyen körülmények között ennek az egész javításnak minimális értéke van. Mi ezt az óriási horderejű kérdést okvetetlenül megoldandónak tartjuk és ez volt egyik indoka is annak, a miért egyáltalában felszólaltam, hogy a miniszter úrral szemben is e helyről és oldalról jelezzem ezen kívánságokat és álláspontokat, a melyekhez mi okvetetlenül kötjük magunkat. Mi elsősorban is, ha revízióról lesz szó, a képesítés ügyét, a kötelező ipartestületek ügyét és a tanonczképzés ügyét tartjuk szem előtt. A képesítés a veleje ennek a kérdésnek. Arról panaszkodik a t. miniszter ur, hogy iparosaink szakértelme rendkivüli mértékben hanyatlott az utolsó esztendőkben. Miért bontották meg tehát a régi szervezeteket, ugy hogy ma már többé senki sem kénytelen mester-, segédvagy tanonczvizsgát tenni ? Ilyen körülmények között természetes, hogy a szakértelemnek alá kellett hanyatlania. Mindezek a dolgok a külföldön érvényben vannak. így Romániában, Svájczban, sok tekintetben Németországban mestervizsgákat és más ehhez hasonló vizsgákat tettek kötelezőkké. Nem kell azonban azt gondolni, hogy a midőn mi itt a kisiparnak érdekeit védjük és erre vonatkozó kívánságainkat kifejtjük, ezáltal ellenséges indulatot tanúsítunk a nagyiparral szemben. Semmikép sem áll ez, t. ház. A nagyiparra nézve különben sem következik semmi a dologból. A nagyiparnak a fejlődése nem hozza okvetlenül magával a kisiparnak a derutját. Németországban az utolsó 10 esztendő alatt azon mesteremberek és kézművesek száma, a kik 1—5 segédszemélylyel dolgoznak, 25°/

0-kal emelkedett. Azon mesterek száma pedig, a kik segédszemélyzet nélkül dolgoznak, ezen utolsó 10 esztendő alatt 13%-kal hanyatlott. Ez világosan és eklatánsán bizonyítja, hogy a kisipar és a nagyipar egészen jól egzisztálhatnak egymás mellett. A mi pedig a kötelező testületet illeti, ha az ipartestület vagy társulat nem lesz kötelező, akkor e téren sem érünk semmi czélt. Az utolsó •négy esztendő, a mióta Németországban az uj Q-ewerbeordnung életbelépett, világosan mutatja, hogy arra okvetlenül szükség volt és azért én is mindenáron, a legmelegebben ajánlom ezt a t. miniszter urnak figyelmébe. Okvetetlenül szükséges, hogy a szervezet kötelező legyen, mert ha nem lesz, akkor annak értéke egyáltalában nincsen. Panaszkodik a miniszter ur, hogy a szövetkezet ügye nem megy előre, A szövetkezeti intézmény rá van utalva igazán nyomorúságos exisztencziákra. A tanoncztartás és képesítés ép oly fontos dolog. Hogy csak egyet említsek, ép azok a mesterek, kik leginkább volnának hivatva arra, hogy a tanonczképzéssel foglalkozzanak, ezzel foglalkozni nem akarnak. Budapesten, a hol a mesterek száma 10.223 és a segédek száma 43.042, a tanonczok száma csak 9654. Ugyancsak a budaj)esti munkásközvetitő intézet már az első esztendőben azt jelezte, hogy a tanonczok dolgában a kereslet sokkal nagyobb, mint a kínálat. Ugy, hogy már az első esztendőben a fitanonczokra nézve 130°/o volt a kereslet, a kínálat tehát alulmaradt a keresleten. A nőtanonczoknál pedig 222% volt a kereslet és a kínálat ennyire alatta maradt a keresletnek. Az utolsó esztendőben pedig azt jelenti a munkásközvetitő intézet, hogy a tanonczokban egyre apadás mutatkozik. A fővárosban tehát az óriási segédszemélyzet mellett a tanonczok száma aránylag csekély. És minél nagyobb a város, annál hasonlóbbak a viszonyok. Szegeden 2100 segéd mellett 824 a tanoncz, Szabadkán 1164 segéd mellett 1153 tanoncz van. Baján 627 segéd mellett 540 tanon ez van és minél kisebb a város, annál több a tanoncz. Adán 106 a segéd, 155 a tanoncz, Palánkán 109 a segéd, 255 a tanoncz. Ez nyilván azt mutatja, hogy a kisebb városokban legalább némely mesterember valóságos sjoortot üz a tanonczok tartásából és egyáltalán nem arra használja fel őket, a mire kell, és nem is alkalmazza őket ugy, hogy kellőleg kiképeztessenek. A mi a munkásvédelmet illeti és a miket a t. miniszter ur pl. a háziiparról mond, azzal szemben én tisztelettel csak azt a figyelmeztetést vagyok bátor tenni, hogy a háziipart, magában a hogy van, nem lehet egyáltalában olyannak tekinteni, a mely okvetlenül megérdemelné a mi támogatásunkat. Nagyon sok helyen a háziipar nagyon szánalmas állapotban van. Vagy nem reuzál, vagy szászországi állapotban van. A. nagy kongreszszus, melyeket Európában a háziipar dolgában tartottak, mind azt tanúsítják, hogy nem érdemes magunkat a háziipar végett annyira exponálni, vagy legalább is nagy óvatossággal kell azt tenni, mikor a háziiparról van szó. 40*