Képviselőházi napló, 1901. XXVII. kötet • 1904. julius 14–julius 27.
Ülésnapok - 1901-473
310 473. országos ülés 190í Julius 26-án, kedden. tokkal, mielőtt az uj választásokra való berendezkedés, a főispánok kicserélése stb. megtörtént, idejött volna, valószínűleg házfeloszlatás lett volna a dolog vége. A második argumentum, a melyik felhozatni szokott, az, hogy »az ország gazdasági érdeke kivánja«. Épen ezt az állítást óhajtom röviden megczáfolni, t. képviselőház. Az 1891. évi középeurópai kereskedelmi szerződések megkötése után egész Közép-Európa arra volt elkészülve, hogy egy középeurópai szövetség jön létre az érdekek kölcsönös felismerése mellett. És milyen csalódás következett be! Ennek tökéletesen az ellenkezője történt. A középeurópai vámpolitikában az egyes nemzeteknél megindult az individualizácziónak, az egyénesitésnek folyamata. (Halljuk! Halljuk !) A nemzetek törekedtek önállóan és önmagukban egész termelési piaczok és fogyasztók lenni. Mindenekelőtt a belfogyasztásnak biztosítására és a beltermelés emelésére törekedtek ugy, hogy az európai vámtarifák közül egyik és másik, pl. a német vámtarifa magával a vámoknak statuálásával provokálni akarja a termelést olyan ágakban, a melyekkel azelőtt nem birt. Szóval: a védváncokkal nemcsak egy külső konkurrenczia elleni védelem czéloztatik, mint eddigelé, hanem egy provokatív hatás ujabb és olyan irányú termelésre, a milyen az illető országban kívánatos. A kis Románia ép ugy kifejezi az uj vámtarifában azt, hogy nem akar tributáriusa lenni semmiféle r más államnak, mint az északamerikai Egyesült-Államok republikánus pártjának kandidáló bizottsága kijelentette, hogy Amerika is védvámokat kíván oly határig, a mely kiegyenlliti a külföldi és belföldi termelés közti árkülönbözetet. Mi sem természetesebb tehát, hogy Magyarországon, a hol még öt millió ember nem eszik búzakenyeret, szintén a belfogyasztás fokozására kell törekedni, (Helyeslés a szélsöbaloläalon.) és azt a politikát kell követni, a mely a beltermelésnek feleslegeit lehetőleg a közjó és a fogyasztási képesség gyarapításával itthon akarja felhasználni. (Helyeslés a bal- és szélsöbaloläalon.) Ez az egészséges külforgalom és nem a kiviteli politika, amely sok esetben egyenes vérveszteséggel jár. (Ugy van! a bal- és szélsöbaloläalon.) Hogy a kormánynak ténykedéseit bírálat alá vehessük, fel kell állítanom azt a tervet, a melyet vámpolitikánkban a kormány követni akar. (Halljuk! Halljuk!) A terv az, hogy a két kormány, illetőleg azoknak megbízottjai valamiképen megegyezzenek Olaszországgal és Németországgal. Hogy Magyarországra nézve micsoda sebekkel fog ez járni, az mellékes. A mandátum meg van arra, hogy a szerződéseket meg kell kötni. Ha ez megtörtént, akkor beterjeszti a kormány a bizottságilag már letárgyalt vám- és kereskedelmi szövetségre és az autonóm vámtarifára vonatkozó törvényjavaslatot, s ezeket itt Magyarországon esetleg a ház feloszlatásának segélyével elfogadják. Ausztriában egyidejűleg császári parancscsal életbeléptetik a kiegyezést és a vámtarifát. Erre a magyar uj parlamentben ratifikálják az időközben megkötött külkereskedelmi szerződéseket, a melyeket Ausztriában szintén császári parancscsal léptetnek életbe. Hogy a kormánynak végső szándéka ez, az a történtek után kétséget nem szenvedhet. Ez nemcsak a kormányelnök urnak abból az órát kulumszerű nyilatkozatából derül ki, a melyeakkor tett, a mikor én a közgazdasági bizottságban felvetettem azt a kérdést, hogy a 14. §-szal való megállapodás felől hogyan gondolkozik, a mire azt felelte, hogy az ország érdekében erre a kérdésre nem felelhet; mondom, — nemcsak ebből az orákulumszerű nyilatkozatból tűnik ez ki, de a bécsi lapoknak nyilatkozataiból is. A bécsi lapok és azok között épen az a lap, a melyet a miniszterelnök ur tegnap megdicsért, mert a magyar érdekeket szolgálja, azt írja egy vezető czikkében, hogy a külállamoknak, tehát nemcsak nekünk, de a külálJamoknak sincs közük az osztrák alkotmányhoz, nincs közük ahhoz, ha a 14. §. alapján történik az életbeléptetés. Hogy az egy labilis alap, a melyre nem minden külállam lép, azzal ez a lap nem törődik, de kioktatja már most a külállamokat, hogy ue fájjon az ő fejük Ausztriáért, hiszen azt a jóváhagyó záradékot I. Ferencz József fogja aláírni, és »des Kaisers Wort« még csak bír annyi sulylyal Európában, hogy a külállamok ebben megnyugodjanak. Ilyen alkotmányos érzülettel tárgyalják Ausztriában ezt a kérdést, és igy el lehetünk készülve arra, hogy a kormány a külkereskedelmi szerződések dolgában csakugyan azt a tervet fogja követni, a melyet emiitettem. Erről a tervről azonban, t. képviselőház, el kell mondanunk, hogy ez nemcsak alkotmányjogilag veszélyes, hanem közgazdaságilag is kiszámíthatatlan bizonytalanság elé állítja a nemzetet és egész gazdasági életünket. (Ugy van! Ugy van ! a baloldalon.) Azt hiszem, t. ház, hogy még soha egy államnak közgazdasági jövője olyan frivol elbánásban nem részesült, mint részesülni fog a mi közgazdasági életünk, ha egész kiegyezésünk, külkereskedelmi szerződéseink az osztrák alkotmány 14. §-ára lesznek felépítve. Az osztrák alkotmány 14. §-a ugyanis azt mondja, hogy olyan, a törvényhozás hatáskörébe tartozó intézkedések, a melyek szükségből a 14. §-szal rendeltetnek el, a törvényhozás által három hónap alatt ratifikálandók, de mindenesetre bármikor dezavuálhatók, bármikor hatályon kívül helyezhetők. Most már méltóztassék elgondolni azt, hogy az államoknak gazdasági termelése, berendezése, vállalatai attól függjenek, hogy az osztrák parlament lucidum intervallumokkal rendelkezik-e, a mely lucidum intervallumokban ezek jóváhagyatnak, vagy nem ratifikáltatnak.
