Képviselőházi napló, 1901. XXVII. kötet • 1904. julius 14–julius 27.

Ülésnapok - 1901-473

Í73. országos ülés 190h Julius 26-án, kedden. 309 szénbányavállalatokat. 8 jórészben ennek lehet tulajdonítani, hogy mig a geológiai felvételek szerint Magyarország kőszénben igen gazdag volna, szükségleteinket köztudomás szerint felerészben sem innen fedezzük. Tudomásunk van róla, hogy egy uj bányatörvény készül. Félő, hogy ez a bányatörvényjavaslat is szenvedni fog abban a közgazdasági törvényhozásnál nálunk gyakran tapasztalt jogászi hipokrizisben. Méltóztassék figyelemmel lenni arra, hogy ne jogászok, hanem közgazdászok csinálják meg. (Helyeslés a szélsöbaloldalon.) A pénzintézetek és különösen a vidéki takarékpénztárak reformja szintén olyan kérdés, a melylyel különösen a t. miniszter urnak egyik boldogult elődje, a ki rövid ideig volt miniszter, Horánszky Nándor, foglalkozott. A pénzintézetek reformjára nézve, ugy tudom, hogy a t. miniszter ur programmot nem adott, azonban a kereskedelemügyi minisztérium egy kiváló tisztviselőjót bizta meg az anyaggyűjtéssel, a ki ezt egy munkában meg is jelentette. A mit e tekintetben megjegyezni óhajtanék, mindössze csak az, hogy hazai pénzintézeteink, különösen vidéki pénzintézeteink egy sui generis alkotást képezvén, nem lehet őket összehasonlítani sem a külföldnek bankjaival, sem takarékpénztári intézeteivel, és ennélfogva különleges elbánást is igényelnek. A reformot tehát nem valami szigorú törvényhozással — t. i. főként azokban a kérdésekben, a melyek a betétüzletre és az ellenőrzésre vonatkoznak — hanem csakis autonóm utón létrejött és autonóm utón foganatosított ellenőrzéssel lehet eredményesen megoldani. Egyes, sporadikus esetekből nem szabad elitélni a vidéki takarékpénztárakat, a melyek igen nagy szolgálatot tesznek a hazai közönségnek. (Helyeslés.) A statisztika szerint körülbelül két milliárd korona értékű betétek kezeltetnek és a magyar gazdaközönsógnek a földvásárlástól kezdve összes pénzszükségleteit fedezi, Hegedüs Lóránt t. képviselőtársam az Osztrák-Magyar Bank részvényeinél kifogásolta, hogy azoknál nincsen magyar czimer és magyar szöveg. En azt kifogásolom — csak röviden emlékezve meg az Osztrák-Magyar Bankról—hogy az Osztrák-Magyar Bank, daczára annak, hogy nagy jelzálogüzleteket folytat Magyarországon, ezen jelzálogüzletre vonatkozó levelezéseit mind németül végzi. A felekkel is németül érintkezik. (Mozgás a szélsöbaloldalon.) Ezekben, t. képviselőház, röviden végeztem volna azon kérdésekkel, melyek a kereskedelmi tárczára tartoznak. Ha méltóztatnak megengedni, áttérek annak a kérdésnek a tárgyalására, a mely Magyarországnak ma legnagyobb jelentőségű kérdése, közgazdasági vonatkozásaiban szólva róla és kevésbbé politikaiban; t. i. a kiegyezésről, a vámtarifáról és az uj kereskedelmi szerződések sorsáról óhajtok röviden szólani. (Halljuk ! Halljuk!) A mikor az uj kormány a látóhatáron megjelent, 8 hónappal ezelőtt, feszült figyelemmel vártuk a kormány programmját a kiegyezés és különösen a kötendő kereskedelmi szerződések kérdésében. A mit a miniszterelnök ur bemutatójában emiitett, az ugyancsak édes-kevés volt, a mennyiben csak annyit mondott, hogy a kiegyezést majd meg kell kötni. Sokan azt hitték, hogy az erős kéz, a mely állítólag a kormányelnök jellemvonását képezi, valami radikális megoldást fog találni, valami kibontakozást, olyasfélét, hogy 1907-ig talán megmaradunk közösségben és azontúl Magyarország érdekei meg fognak óvatni az által, hogy, a mennyiben a kiegyezés létre nem jön, a törvényhozás szabad elhatározása alá fog a kérdés bocsáttatni. Ma már a kormány nyilatkozataiból és tényeiből arra a meggyőződésre jutottunk, hogy a kormánynak egészen világos tervei vannak a kiegyezés, a tarifa és a külkereskedelmi szerződések tekintetében, A t. miniszter ur azokat a terveket, a melyekre czélozok, azzal menti, hogy az ország érdekeit meg kell védeni, hogy a külállamok elszerződnek felettünk, hogy^ mig az egész világ halad, mi hátramaradunk. Ö a suprema lex-re hivatkozik, a mikor törvénysértést követ el és az 1899 : XXX. t.-cz. 4. §-ának világos szavai ellenére egy el nem fogadott és nem létező tarifa alapján tárgyal a külfölddel. Azt mondja, hogy az ország érdekében követem el a törvénysértést, de ugyanakkor ő ép ugy, mint sajtója, csodálatos módon elhallgatja — és ez által félrevezeti a közönséget — a megoldásnak egy másik módját; ugy beszél, mintha ki volna zárva az, hogy át lehet, só't át kell térni az önálló vámterületre és azt mondja, hogy az ország érdeke azt parancsolja, hogy törvénysértést kövessek el. Hogy a kormánynak ez a cselekménye törvénybe ütköző, azt már a költségvetés általános vitájánál igen részletesen többen kifejtették. Magam tehát nem annyira a politikai bűnökkel akarok foglalkozni, csak röviden megállapítom, hogy azok miben állnaií. Abban, hogy a 4. §. világos határozata ellenére tárgyalások folytattatnak, másodszor, hogy ezek 1907-en túli időre terjeszkednek — s végül, hogy a kormány látta a viszonosság megsértését abban, hogy Ausztria velünk együtt az autonóm vámtarifát idejekorán el nem készitette. Ismétlem, nem annyira ezekről akarok szólani, mint inkább azokról a következményekről, a melyek közgazdaságilag veszélyeztetik az országot. (Halljuk! Halljuk!) A miniszterelnök ur — hogy még egy szót ejtsek az előbbiről — két mentséget szokott felhozni. Az egyik az, hogy a törvényhozás akaratát idejekorán nem kérhette ki. Ez a mentsége tarthatatlan, mert tisztán a kormánytól függött, hogy a felhatalmazási javaslatokat mikor terjeszti be. (Ugy van! a szélsőbaloldalon) Én azonban azt hiszem, nem annyira az ország érdekét, mint inkább a maga életét féltette a kormány, mert ha azokkal a javasla-