Képviselőházi napló, 1901. XXVII. kötet • 1904. julius 14–julius 27.

Ülésnapok - 1901-473

473. országos ülés 190í Julius 26-án, kedden. 305 Krasznay Ferencz: . . . hogy röviden kénytelen vagyok érinteni, habár csak csúcsaiban és lényegében mindazokat az intézményeket, a melyek a kereskedelemügyi tárcza keretébe tartoznak. Ez volna felszólalásomnak első része. De kötelességem a mai helyzetben megemlékezni azokról a nagy kérdésekről is, a melyek közgazdasági életünkre, egész termelésünkre, Magyarország egész jövőjére mély kihatással bírnak, a kiegyezésről, a tarifákról és a nemzetközi szerződések kérdéséről. T. képviselőház! A mi magát a kereskedelmi tárczát illeti, semmivel jobban nem jellemezhetném a helyzetet, mint magával a költségvetési indokolásnak első mondatával. A miniszter ur azt mondja (olvassa): »Mielőtt a költségvetést részletesen indokolnám, megjegyzem, hogy az államháztartás egyensúlyának fentartásához fűződő országos érdekekre, eltekintve azoktól a törvényektől, a melyek most állapíttattak meg: beruházás stb., ujabb kezdeményezés költségeiről gondoskodás nem történik, bár tárczám körében több fontos intézményre lenne szükség.« Ez a szomorú bevallás mit jelent? Azt jelenti, hogy az a kormány, a mely a közelmúltban a militárizmusnak oly nagy áldozatot volt képes hozni, akkor, a midőn ezt a militárizmust tápláló erőknek a helyreállításáról és fokozásáról van szó, akkor szegénységi bizonyítványt kénytelen magáról kiállítani, (Ugy van! Ugy van! a bal- és a szélsöbaloldalon.) Pedig a munkatér óriási és úgyszólván beláthatatlan, A többi kulturnemzetek gazdaságilag mérhetetlen távolságban vannak előttünk és a távolság napról-napra nagyobbodik. Ennek a távolságnak beérésére és gazdasági sikerek elérésére az első eszköz az, a mit a költségvetés is az elsők között emleget, t. i. a kereskedelmi és ipari oktatásnak, nevelésnek a kérdése. Magyarországnak van egy problémája, s ez a gazdasági probléma, a mely abban áll, hogy ezt a népet, a mely — a históriából tudjuk — az ipari foglalkozások ellátására, kezdetleges ipari szükségletei kielégítésére németeket és más idegeneket hozott annak idején az országba, és a mely a kereskedelmet örményekkel, görögökkel, tehát szintén bevándorlottakkal látta el, hogy ennek az országnak a mai modern gazdasági élet egzigencziái között oly lakosságot, egy oly kontingenst adjunk, a mely mindezen foglalkozásoknak ellátására maga képes. (Helyeslés a szélsobaloldalon.) Ehhez nem elég maga az ipari és gazdasági oktatás. Magát a közgondolkodást kell átalakítani, az embereket kell nevelni arra, hogy ugy gondolkozzanak, mint kereskedők, ügyleteikben pontosságot, előrelátást, vagyonúkban nyilvántartást és okos, józan gazdálkodást tanúsítsanak. A magyar középosztályt — nagy hazafias erényei mellett — ezeknek az erényeknek, ezeknek az u. n. polgári erényeknek hiánya tette tönkre. Le kellene szokni arról, hogy az emberek a jó szerencsét gazdasági fakEGPVH, NAPLÓ. 1901—1906. xxvu. KÖTET. tornak tekintsék; pusztán saját erejük, egyéniségük legyen az, a mi gazdasági boldogulásuknak - alapját képezze. (Helyeslés a szélsobaloldalon.) Néhány nappal ezelőtt egy igen érdekes könyv jelent meg, a melyet Garnegie, a híres milliárdos irt, a ki közgazdasági téren ugyancsak nagyobb tekintély, mint sok egyetemi tanár. A könyv írója igazi amerikaias gondolkozással beszélvén a vagyoni boldogulás útjáról, egy igen okos hasonlattal élve azt mondja, hogy a meggazdagodás olyan, mint egy háromlábú szék. Három dolog kell hozzá: mindenekelőtt — okosan kiszámított tőke; azután kell hozzá business ability, vagyis üzleti élelmesség, s harmadszor és főképen kell állandó munkás szorgalom. Akármelyik lábat elvesszük a három közül, a szék feldől. Ezzel azt mondja az iró, t. ház, hogy a gazdasági boldoguláshoz szükséges tényezők közül kettő emberi kvalitást képez, t. i. az üzleti élelmesség és a szorgalom. Néni tőkék és szubvencziók kellenek tehát, hanem emberekre és mindenek felett emberekre van szükség. T. ház! Magyarországon ma közszükséget képez az, hogy nem fent és lent, hanem a munkásosztály derekában teremtsünk egy uj elemet. Sokszor feltűnt, hogy a m. kir. államvasutaknál az egyes üzemeknél túlságos nagymérvű a lateinereknek és azoknak az elemeknek az alkalmazása, a kik túlsókat tudnak azokhoz a hivatalokhoz; a kiknek túlnagy a képzettségük (Ugy van! a szélsőbaloldalon.) és ezért túlnagy az igényük is. Igen érdekes példát hozhatok fel erre vonatkozólag a költségvetés indokolásából. (Halljiűc!) A miniszter ur panaszkodik, hogy az utmesteri teendőket mérnökökkel kell ellátnia, mert mérnök — az van bőven, de közepes képzettségű, technikailag félig-meddig megbizható, utmesteri állásra alkalmas egyén nem igen akad. E bajon tanfolyamokkal segíteni, az embereket egy-két év alatt alapvető tudásra meg szakismeretre is kitanítani nem igen lehet. Azok mindig amatőrök maradnak és ezért, különösen tekintetbe véve azon körülményt, hogy többnyire félig végzett exisztencziák mennek a tanfolyamra. Ha igazán alkalmas elemet akarunk képezni, ugy a nevelést kell akként berendeznünk, hogy egy közepes, technikai, kémiai ós mondjuk: könyvelési ismeretekkel bíró ipari és technikai munkáscsoportot kapjunk, s ily czélu iskolákat felállítanunk. Jól emlékezem a t. miniszter urnak a pénzügyi bizottságban mondott egy beszédére, a melyet képviselő korában mondott ugyan, de felteszem, hogy az akkor mondottakat nemcsak fentartja, hanem mint miniszter megvalósítani is igyekszik. Arról volt szó, hogy Magyarországon 224 középiskola van és azokban évenkint körülbelül 65.400 tanuló; az ipariskolák száma, — a miniszter ur statisztikai adata más volt, de én utánanéztem — beleértve a tanfolyamokat 38