Képviselőházi napló, 1901. XXVII. kötet • 1904. julius 14–julius 27.

Ülésnapok - 1901-463

•Í63. országos ülés 190b Julius í'i-én, csütörtökön. 21 Elnök: Figyelmeztetem Horváth Gyula képviselő urat, hogy ez nem despotáskodás, hanem a házszabályok érvényesítése. (Nagy zaj a baloldalon és felkiáltások: Jogunk van kritizálni!) Igen, de nem ugy, a hogy a képviselő ur tette. Ugy kell tenni azt, hogy a törvénynyel és a házszabályokkal ne jöjjön ellentétbe. (Nagy zaj a bal- és a szélsöbaloldalon. Helyeslés a jobboldalon.) Csendet kérek! Pap Zoltán képviselő uré a szó. (Halljuk! Halljuk! a baloldalon.) Pap Zoltán: Én nem akarok, t. ház. az elnöki figyelmeztetéssel szemben vitába bocsátkozni. (Felkiáltások a jobboldalon: Nem is szabad !) Hanem a t. miniszterelnök ur megengedi, hogy vele szálljak vitába ennél a kérdésnél. Gr. Tisza István miniszterelnök: Tessék! Pap Zoltán : T. ház ! Az elnök urnak eszébe sem jutott, hogy itt engem most figyelmeztessen, nem is juthatott eszébe. Gr. Bethlen Balázs: Gondolatolvasó! Pap Zoltán: Bocsánatot kérek, én tudom, mit teszek és szavaimért vállalom a felelőséget. Én azt mondottam, t. ház, hogy nem vádolhatom a királyt, csak környezetét azzal, hogy a magyar nemzet ellen szándékosan cselekszik. Engedelmet kérek, lojálisabban szólani nem lehetett. Hanem a miniszterelnök ur balszemével intett az elnök urnak. (Mozgás és derültség a jobboldalon. Ugy van! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Kubik Béla: Ezért ültetik oda az ilyen embert. (Nagy zaj a szélsőbaloldalon és a jobboldalon. Elnök csenget.) Elnök: Kérem, a képviselő ur ezzel az elnöki tekintélyt sérti. Én a miniszterelnök úrra nem néztem; hogy intett-e va.gy nem, nem tudom ; én innen a képviselő úrra nézve kisértem figyelemmel, hogy mit mond. (Nagy zaj a szélsőbaloldalon és felkiáltások: Nem volt semmi sértés !) Pap Zoltán: Én bocsánatot kérek, de tényt állitottam. Nem azt mondtam, hogy a képviselőház elnöke látta, hanem . , . Kubik Béla: Szokta tenni! (Zaj a jobboldalon. Elnök csenget.) Pap Zoltán: De konstatálom azt, t. ház, hogy a miniszterelnök ur azon magatartását, a melyet követett bejövetele alkalmával, ma is megkezdette és sajnálom, hogy ép velem szemben kezdte meg. . Gr. Tisza István miniszterelnök: Unalmamban néztem a karzatot! Pap Zoltán: Azt mondja a miniszterelnök ur, hogy unalmában tette. Én meg azt mondom, hogy hiperlojalitásból tette. (Ugy van! Ugy van! a szélsöbaloldalon. Ellenmondások a jobboldalon.) Kubik Béla: Igen, hiperlojalitásból tette. Elnök: Csendet kérek! (Égy hang a szélsöbaloldalon: Tolakodás felfélé! Zaj.) Pap Zoltán : T. képviselőház! En újra ismétlem, — daczára annak, hogy az elnök ur talán ezért utasított rendre, vagy szakította meg beszédemet — hogy a királyt nem tartom hibásnak azért, hogy a nemzettel szemben áll, mert a kiegyezési törvény értelmezése ugy, a hogy azt itt értelmezi a mindenkori többség, továbbá a kormányoknak az eljárása, nemkülönben a deczember 21-iki törvény, tehát hogy gyűjtőnév alatt fejezzem ki magam, három faktor segítségére van abban, hogy olyan politikát folytasson, s olyan nézeteket valljon, olyan hangon beszéljen a magyar nemzettel, mint a hogy beszélt. Ellenben a magyar nemzet teljesen magára van hagyatva, sőt ott vagyunk, hogy clyan kis alakok, a kik eddig az emberuek köszöntek, ma rendreutasítják az embert az utczán, — mint velem megtörtént — olyan kis szolgabirák oly henczegő modort vettek fel, mintha visszamentek volna tiz esztendővel. Ez, kérem, igy van. A törvény maga, a kormány eljárása, a többség magatartása mind annak ad igazat, hogy ez az eddigi politika helyes, következőkép ennek követéseért egy koronás főt vádolni nem lehet. Csak abban különbözünk, hogy az én fogalmam és felfogásom szerint, lett légyen Deák Perencznek akármilyen akarata, nem tudom elképzelni, hogy bármiféle cselekedet a múltban engem meg tudjon kötni arra, hogy én a jövőben, a változott viszonyok folytán az én előrehaladásomat ne szorgalmazhassam, Ilyen messze azonban nem megyek, még ezt sem vindikálom magamnak. Csupán a kritikai jogosultságot, szabadságot kérem, hogy e tekintetben véleményemet elmondhassam. Az 1867-iki törvényt a többség eddigi kormányzatában akként alkalmazta, a mint később lesz szerencsém kimutatni, a mint a deczember 21-iki törvényben az elvek le vannak fektetve és ennek a politikai czélnak az elérésére — s itt van a legnagyobb hibája a magyar politikai életnek — feltétlenül meg tudta a bécsi hatalom nyerni a mindenkori kormányok és a mindenkori többségnek akaratát és a legközvetlenebb eszközöket, látjuk a mostani miniszterelnök urnái. (Ugy van! balfelöl.) Most pedig rátérek annak a súlyos állításomnak a bizonyítására, hogy az az 1867-iki politika — előttünk folyt le, de én okiratilag akarom bebizonyítani — fosztogatja a nemzet életét és bebizonyítom expressis verbis, bár itt e házban magam is előhoztam egy alkalommal, de nem kapcsolatban az 1899. évi XXX-ik t.-czikkel, a melyre ma is ki akarok térni, mert hiszen szükségem van a premisszáknál erre. A deczember 21-iki törvényt már többször ismertettük, hiszen egész közjogi vitánk, nem áll egyébből, mint az 1867 : XII. t.-czikknek a magyarázatából. Igaza van a t. miniszterelnök urnak, lépjünk a gyakorlati kérdések terére; de én felállítok egy másik kérdést: vájjon nem czélszerűbb, okosabb volna-e ezeket a kérdéseket, elhárítani a baladás útjából? mert semmiféle