Képviselőházi napló, 1901. XXVII. kötet • 1904. julius 14–julius 27.

Ülésnapok - 1901-471

238 í7í, országos ülés WOí Julius 23-án, szombaton. a kölcsönös összeköttetés, az érdekek összetalál­kozása által a két ország, illetve az egységes nemzet polgárai közt képesek leszünk az igazi szeretetet és ragaszkodást felkölteni. (Helyeslés.) Higyjék el nekem a horvátok, hogy saját életük érdekében akkor cselekszenek jól, ha az én törekvésemet előmozdítani igyekeznek, mert min­ket sohasem vezetett más, mint hogy jól érez­zék magukat az egységes magyar államban, a melyen kivül még az életet sem vagyunk haj­landók számukra megadni. (Ugy van! a szélső­baloldalon.) Én már most is kijelentem, most, mikor pártom nevében és megbízásából fel­szólaltam, hogy mi készek vagyunk a legmesszebb menő határokig elmenni, hogy a horvátok minden jogos óhaját kielégítsük, hogy boldogságukat, jólétüket előmozdítsuk, de C8ak egy kikötéssel: legyenek munkatársaink a magyar állameszme szolgálatában. Ezeket tartottam szükségesnek elmondani. (Élénk helyeslés és éljenzés a szélső­baloldalon.) Elnök: Kíván valaki a tételhez szólni ? (Nem!) Ha szólni senki sem kíván, a tanács­kozást befejezettnek nyilvánítom. Gr. Khuen-Héderváry Károly, ö Felsége személye körüli miniszter: T. képviselőház! (Felkiáltások balfelöl: Eovácsevics Jáván szó­lani! Felkiáltások jobbfelöl: Már be van zárva a vita!) Ugron Gábor: Meg kell adni neki a jogot! Elnök: Arról van szó, hogy az ő Felsége szeihäiye körüli miniszter ur kíván nyilatkozni. Azután még mindig joga van Kovácsevics kép­viselő urnak személyes kérdésben szólni. A ta­nácskozást már befejeztük, a tárgyhoz tehát nem szólhat. Gr. Khuen-Héderváry Károly, ö Felsége személye körüli miniszter : T. képviselőház! (Ralijuk! Hulljuk !j Legyen szabad igen rövid szavakkal visszatérnem az előttem szólott t. kép­viselő ur felszólalására. (Halljuk! Halljuk!) Nem akarok beszédének egész tartalmával fog­lalkozni, mert az egyrészt nagyon messzeve­zetne, másrészt érzem, hogy mostani helyzetem­ben tulajdonképen furcsa volna, hogy felelősé­get vállaljak — bár vállalom moraliter — erről a helyről azon tényekért, a melyeket, mint horvát bán tettem. Mégis a históriai igazság­nak, hogy ugy mondjam, kidomboritására szük­séges, hogy egyet-mást megjegyezzek, a melyekre, gondolom, a t. képviselő ur is szívesen veszi, ^ha figyelmét felhívom. (Halljuk! Halljuk!) Történelmi fejtegetéseiben a t. képviselő ur először is azon álláspontot jelölte meg, a melyet a horvát képviselők, illetőleg a horvát országgyűlés 1872-ben elfoglaltak és a melyről igen helyesen mondta, hogy olyan kívánalmak­kal állott elő akkor a horvát országgyűlés többsége, a melyek egyenesen ellentétben állot­tak az 1868-ban kötött egyezménynyel, illetőleg az 1868: I. t.czikkel. Ez tökéletesen igaz, ez megfelel a históriának; csak azt szükséges még hozzátenni, hogy Magyarország kormánya ter­mészetszerűleg nem volt hajlandó eleget tenni azon kívánalmaknak, a melyek az 1872. évi horvát programmban ki lettek fejtve. 1873-ban elállott ugyan a horvát országgyűlés azon köve­telményektől, elfogadta pure et simple az 1868. évi I. t,-czikkben lefektetett politikai elveket és azok alapján lett azon revízió 1873-ban végre­hajtva, a melynek az 1868-iki törvény azon idő­ben alávettetett. Megjegyzem, hogy a tulajdon­képeni revízió mást nem is eredményezett, mint­hogy az 1868-iki kiegyezés financziális része más alapokra lett fektetve. Politikailag tehát nem mondható, hogy a magyar álláspont bármi tekintetben is rövidséget szenvedett volna azon kevés paragrafusnak revíziója következtében, a mely azon alkalommal szintén törvónynyé vált. Ellenkezőleg, legalább azon tapasztalatok alap­ján, melyeket szereztem, mondhatom, hogy a horvát ellenzék részéről az akkori kormány­pártnak mintegy szemére vettetett az, hogy daczára annak, hogy 1872-ben olyan nagy hor­vát követelésekkel és önállósági igényekkel lé­pett fel, mégis 1873-ban olyan bizonyos politi­kai megszorításokat is engedett ezen revizionális törvénybe felvétetni, a melyek horvát szempont­ból az ellenzék felfogása szerint Horvátországra nézve károsak lettek volna. Ebből csak az bizonyosodik be, hogy a magyar állam és a magyar országgyűlés soha­sem tett olyas valamit és nem is lehet ezt róla feltételezni, a mi kárára lett volna azon egység eszméjének, a melyet az 1868-iki törvény alap­jául kivánt tenni a magyar országgyűlés. (Ugy van! jobbfelöl.) Igaz, hogy 1879-ben nagyobb követelések­kel lépett fel az akkori horvát kormánypárt, azonban azoknak politikai része épen nem érvé­nyesült és csak az elszámolás módjánál lett megint a financziális rész bizonyos mértékig te­kintetbe véve. Sajnos, hogy 1873-ban — és mi­után a t. képviselő ur historice azon időbeli eseményekig is eljutott, erre is ki kell térnem — komoly összeütközés történt a politikai Magyarország és Horvátország közt, mert ekkor lehetne mondani, inkább egy belső elégületlen­iségnek már legmesszebb menő tulajdonképeni jelei tűntek fel az országban. De mégis, ha historice akarjuk az egész dolgot tisztába hozni, nem kell elfelejtenünk, hogy csak akkor hajtatott végre a határőrvidéknek Horvátországgal való egyesí­tése. A ki az akkori viszonyokat figyelemmel kisérte, jól tudja, hogy voltak igen erős fakto­rok, a kiknek az egységesítés sehogy sem tet­szett, s a kik meg szerették volna azt gátolni, és hogy az akkori horvát ellenzék tulajdonképen ezeknek tett szolgálatot tudtán kivül, a mikor oda ragadtatta magát, hogy lázadásig menő tün­tetéseket inszczenált az egész országban. Ez igen sajnos körülmény, de ez nem tün­tethető fel ugy, mint egy önállóan gondolkozó, önmagával egészen tisztában lévő nemzeti moz-

Next

/
Thumbnails
Contents