Képviselőházi napló, 1901. XXVII. kötet • 1904. julius 14–julius 27.

Ülésnapok - 1901-471

47Í. országos ülés I90 ! i ju galom, hanem ez külbefolyásoknak is igen nagy­részben számitható be. (Felkiáltások balfelöl: Ez igaz!) 1886-ban ezen zavargások következ­tében, miután egy és más oldalról kívánatos volt, hogy azon elégületlenségnek okai, a mely Horvátországban megnyilvánult, elenyésztessenek és helyreállittassék az a jó viszony, a mely kívá­natos, hogy Magyarország és Horvátország között fennálljon: egy regnikoláris bizottság küldetett ki. Igaz az is, a mit a t. képviselő ur előadni szíves volt, hogy a horvát regniko­láris bizottság munkálatában fordultak elő olyan kifejezések és követelmények, a melyek nem felelnek meg egészen az 1868 : I. t-czikk alapelveinek; de ne feledjük, hogy mindazáltal az a kiküldött regnikoláris bizottság semmi eredményt nem tudott felmutatni, s hogy daczára annak, hogy pozitív eredménynyel nem tudott visszatérni a horvát regnikoláris bizott­ság, ez politikai következményekkel nem járt. Mit jelent ez? Azt jelenti, hogy Horvát­ország többsége belátta azt, hogy azok a köve­telmények, a melyeket felállított volt akkori üzenetében, nem voltak helyénvalók, mert ha érezték volna azt, hogy azok helyénvalók, akkor bizonyára nem vették volna olyan nyugodtan a regnikoláris küldöttság eljárásának eredmény­telenségét. Korántsem akarom vitatni vagy két­ségbevonni, hogy Horvátországban és a horvát nemzet tagjai közt vannak olyanok, a kiknek tendeneziái messze elütnek azoktól, a melyeket a magyar nemzet históriai és jogos kívánságai megkövetelhetnek, de ezt nem szabad rossz néven venni; előfordul ez mindenütt, a vélemények szabadsága ellen erőszakot alkalmazni nem lehet. Már voltam bátor felemlíteni, hogy Horvát­ország többsége, hosszú időn át volt alkalmam tapasztalni, legalább az utóbbi időkben nem adta jelét annak, hogy bármi tekintetben az 1868-ban alkotott törvényt megsérteni kívánná és ha a képviselő ur azt mondja, hogy a több­ség kebelében is vannak olyanok, a kiknek ten­deneziái ellenkeznek a magyar felfogással: lehet, hogy vannak és lehet, hogy voltak, de ha köze­lebbről ismerné annak a pártnak a tagjait a képviselő ur, ha alkalma lett volna a dolgok mélyére hatolva velük eszmét cserélni, azt hiszem, ezt a véleményét megváltoztatta volna. Mondom, ha voltak olyanok, a kikre egyenesen czélzott a képviselő ur, nevezetesen az ottani kormánypárt egyik tagjára, a kinek a tudomány terén más felfogása van, mint a milyen a magyar pozitív törvénynyel összevág — a mit nem akarok két­ségbevonni — megnyugtathatom a t. képviselő urat, hogy soha szóba nem jött az illető kép­viselőnek politikai felelős állásban való alkal­mazása és azon 20 éven keresztül, a meddig én Horvátország élén állottam, az igazságügyi osz­tály élén mindig egy ember állott és soha szóba nem jött annak helyettesítése. Azt mondja a t. képviselő ur, hogy bizo­nyos rendszabályokkal és erőszakos fellépéssel lius 23-án, szombaton. > 239 azon jó viszony látszatát akartam volna fen­tartani, a melynek fenn kellene állania Magyar­ország és Horvátország között. (Halljuk! Hall­juk!) Bocsásson meg a képviselő ur, de azok az eredmények, a melyeket ő konstatálni szives volt, ennek épen az ellenkezőjét mutatják. (Ugy van! jobbfelöl,) Ha én a látszat fen tartására törekedtem volna, akkor épen azok a jelenségek, a melyekre ő most hivatkozott, talán nem nyil­vánulhattak volna. De én épen azt tartom, hogy abban a viszonyban, a mely Magyarország és Horvátország közös érdekében van, nincs helye látszatnak, ott a valónak, az igazságnak kell uralkodnia, ott nem szabad semmit sem elta­karni és azért én a magam részéről sem tar­tottam sohasem helyesnek az odavaló ellenzéki velleitásoknak útját vágni és azok nyüvánulá­sát lehetetlenné tenni. A választásokat illetőleg is mondhatom, hogy azok mindig ugy folytak le, hogy szabad tere volt az ellenzéknek, hol nagyobb, hol kisebb mértékben. Ha ezzel szem­ben a t, képviselő ur a házszabályokat emliti, igaz, azok szigorúak; de kérdés az, hogy mennyire lett azoknak szigora tényleg alkal­mazva. Mondhatom, hogy a mi épen a kjotürt illeti, az 18 év alatt csak kétszer alkalmazta­tott olykép, hogy a vita három- vagy ötnapi tárgyalás után a házszabályok értelmében be­rekesztetett. aSTem használtatott tehát az ki oly­képen, hogy az ellenvélemények kifejezésre ne juthattak volna. (Ugy van! jobbfelöl.) Igen sajnálom, de a képviselő ur beszédé­nek egész érvelését Kovácsevics képviselő ur egyik tételére alapította, t. i. arra, hogy a mos­tani horvát nemzedékre számítani nem lehet. Én korábbi rövid felszólalásomban megmondot­tam már, hogy sajnálom, hogy a képviselő ur általánosította azokat a jelenségeket, a melyeket felemlített, de most még tovább megyek és azt mondom: igen nagy hiba volna részünkről, el­fogadni ezt a tételt, hogy a mai horvát nemze­dékre számítani nem lehet. Mert ha megnyilvá­nulása sokszor nem épen kedvező színben tűnik is fel előttünk, különösen annak legfiatalabb részénél, azért mégis bátran mondhatom, hogy a mai nemzedékre nemcsak kell, de lehet is szá­mítani. Mondhatom, hogy idővel a mai nemze­dék fiatalabb része bizonyára el fog jutni annak belátásához, a minek belátására eljutottak már az öregebbek, hogy a Magyar- és Horvátország közötti kapcsolat nemcsak Magyarországnak, hanem Horvátországnak is nagy előnyére van. (Ugy van! a jobboldalon.) Ezt ők be fogják látni, s ez okból azért az ifjúságért és azért a nemzedékért, a mely azon időben növekedett, a midőn én voltam szerencsés ott az ügyek élén állhatni, bátran elvállalom a felelőséget. Azt hiszem, hogy e tekintetben senki sem fog engem megezáfolni, hogy arra a nemzedékre igenis nem­csak kell, de lehet is számítani már csak azért, mert azt saját belátása is arra fogja indítani, hogy viszont mi ránk is számítson.

Next

/
Thumbnails
Contents