Képviselőházi napló, 1901. XXVII. kötet • 1904. julius 14–julius 27.

Ülésnapok - 1901-471

230 47Í. országos ülés 1904 ju horvátok között azok, a kik a közmegegyezéssel megállapított kiegyezés alapján állanak, ha annak becsületes és tisztességes végrehajtását akarják, és nincsenek mellékgondolataik, a függetlenségi és 48-as párt ezen programmszerű kijelentései ellen kifogást egyáltalában nem tehetnek. (Helyeslés a szélsöhaloldalon.) Ez a párt most is azon alapon áll, a melyet feliratában kifejezett, attól eltérni nem szándékozik és pedig azért nem, mert a magyar állam egysége és hatalma iránti törekvése ezt az állásfoglalást kötelességévé is teszi. Elválaszthatatlan dolognak tartja azt és azt hiszem, hogy ezt mindenki helyesli, hogy a horvátok igényeinek kielégítésével egyidejűleg a magyar állam igényei is kielégíttessenek, mert azok csak együttesen és egyszerre oldhatók meg. (Helyeslés a szélsöhaloldalon.) T. ház! Hogy az együttes és kapcsolatos megoldásra szükséges elfogulatlan bírálatot megtehessük, s hogy megtaláljuk a helyes módozatokat, a melyek mellett ezt a jó viszonyt helyreállíthatjuk, kissé vissza kell tekintenünk a múltba, hogy megfigyelhessük, mi teremtette meg azt a helyzetet, a melyben ma vagyunk s a melyre Kovácsevics t. képviselő ur azt mondotta (olvassa): »Nem lehet tagadni vagy elpalástolni, hogy a magyarok és horvátok között való viszony mostanában nem olyan, mint lennie kellene. Nyolczszázados együttlétünk ideje alatt ez a viszony sohasem volt olyan mérges, mint ma.« Midőn a múltba akarok visszatekinteni azért, hogy tanácsot kérjek a múlttól arra nézve, hogy mikópen kell ezt a kérdést helyesen megoldani, nem akarok visszamenni az 1868-iki időt megelőző korszakra, bár igen sok érvet tudnék abból a korból a magyar felfogás mellett felhozni, hanem egyszerűen az 1868: XXX. t.-ca. alapján állva akarom az akkori viszonyokat mint multat tárgyalás alá venni. (HattjuJc! a szélsöhaloldalon.) Mindenekelőtt kijelentem, t. ház, hogy nézetem szerint az 1868: XXX. t.-czikk megalkotása az óvatosság és előrelátás igen nagy hiányáról tanúskodik. (Uqy van! a szélsöhaloldalon.) Nagyon helyesen mondotta még 1883-ban Szilágyi Dezső, hogy az 1868: XXX. t.-czikk megalkotásában a horvát felfogás győzedelmeskedett. És legyünk őszinték, t. ház, az magában véve még nem volna baj, ha a horvát felfogás győzött volna, mert mi sohasem törekedtünk oda, — ezt egész nyugodt lelkiismerettel elmondhatjuk — hogy a horvát nálunk olyan nemzetiség legyen, mint akár a tót vagy rutén; (Ugy van! a szélsöhaloldalon.) mi mindig segédkezet akartunk nyújtani ahhoz, hogy a horvátok a maguk nemzeti egyéniségét kifejleszthessék. A baj csak abban van, hogy a horvát felfogás, mely ezen törvényben akkor érvényesült, bizonyos mértékben — bizonyítani fogom — ellentétben áll a magyar állam eszméjével, a mit pedig nekünk minden áron, mindenkivel szembea fenn kell lius 23-án, szombaton. tartani. A magyarokat az 1868: XXX. t.-czikk megalkotásánál igazán a testvéri szeretet vezette. A legmesszebbmenő bizalomnak és áldozatkészségnek tanuja ezen törvénynek a megalkotása, hiszen Magyarország a horvátok minden teljesíthető kívánságát készséggel teljesítette. Csak az volt a hiba, hogy ugyanakkor, mikor nagylelkű volt, nem gondolkozott arról, hogy a czélt, a mely kell, hogy vezesse a törvény megalkotásánál, mindenkivel szemben biztosítani képes legyen. Hogy mennyire a testvéri szeretet és a jóindulat vezette mindig Magyarországot a horvátokkal szemben, annak egyik legnagyobb bizonyítéka az, hogy még a törvény megalkotása előtt, pl. az 1861-iki feliratban azt mondta a nemzet: »E1 vagyunk határozva mindent elkövetni, hogy a félreértések elhárittassanak; teszünk, a mit az ország szétdaraboläsa, önállósága, feláldozása nélkül tehetünk, hogy a honnak minden nemzetiségű polgárai értelemben és érzelemben összeforrjanak.« Annyira mentünk a horvátok iránti szeretetbea és bizalomban, hogy ezen feliratban még azt is kijelentettük, a mi pedig bizonyos mértékig ellentétben áll a múltnak tényeivel, a mit azután ellenünk néha ki is használtak, hogy t. i. Horvátország külön territóriummal bir, külön állása van, s nem volt bekebelezve Magyarországba soha, hanem kapcsolatban áll velünk és nekünk társunk volt. Nemcsak a kormánynak többsége, de még maga az ellenzék is ilyen álláspontot foglalt el akkor. Tudjuk, hogy az a felirati bizottság, a melyet akkor kiküldött az ellenzék, az u. n. határozati párt, s a melynek tagjai voltak: Podmaniczky, Tisza Kálmán, Nyári Pál, gróf Teleki és Madarász József, szintén kimondta a javaslatában, hogy »Horvátországot minden történelmi alapokon számára biztosított jogai teljes épségben tartásával saját belkormányzati, illetőleg muczipiális jogai körében független és társországnak elismerjük, sőt, ha netalán nemzeti érdekei tekintetében az eddigi viszonynak némi módosítását óhaitaná, a kérdésnek megoldását készek vagyunk eszközölni.« Ily előzmények után természetesen nem lehet csodálkozni azon, hogy az 1868 : XXX. t.-czikk megalkotásánál a horvát felfogás győzött. Minket a bizalom, a szeretet és a nagy czél: a magyar állam egysége vezetett, és ne vegyék rossz néven, ha azt mondom, hogy a horvátoknál a bizalmatlanság és a szeparatisztikus vágyak voltak az irányadók. (Igaz! Ugy van! a szélsöhaloldalon.) Veres József: Azóta is! Komjáthy Béla: Politikai engedményeket adtunk, anyagi szempontból is megadtuk a lehetőséget, hogy fejleszszék az ő nemzeti egyéniségüket és ez — mint majd be fogom bizonyítani — azért, mert a mienkkel egy ellenkező tendenczia vezette őket, a horvátok nagy részénél a viszonyokat odavitte, a hol ma állanak, a mire azt mondta Kovácsevics képviselő, hogy