Képviselőházi napló, 1901. XXVII. kötet • 1904. julius 14–julius 27.

Ülésnapok - 1901-471

hll. országos ülés 190i ji sohasem voltak olyan rosszak 800 év alatt, mint épen ma. Xem szeretném, ha félreértenének akár engemet, akár a pártot, a melynek a nevében most szólok, hogy én ezeket azért hoztam volna fel, mintha ez a párt az 1868 : XXX. törvényczikk megváltoztatására akarna törekedni. Ez a párt erről a kérdésről komolyan gondolkozik, a létező erőviszonyok és sok más oknál fogva egyáltalában ilyen törekvése nincs és respektáljuk még azt is, hogy ezen törvényt, a melyet mi bizonyos szempontból kielégítőnek nem tartunk, a magyar országgyűlés mintegy tüntetőleg egyhangúlag fogadta el, sőt HorvátSzlavon-Dalmátországok országgyűlése is négy tag kivételével ahhoz egész készséggel hozzájárult. Ez ekkép mintegy egyezményes törvénynyé válván, mi ezt az ország jól felfogott érdekében bolygatni nem kívánjuk. Erre az alapra állunk, de ezen az alapon azután, a mint feliratunkban kifejeztük, azt akarjuk, hogy Magyarországnak minden érdeke teljesen érvényre jusson és Magyarországnak befolyása hatályos legyen. (Ugy van! ügy van! a szélsöbaloldalon.) Mert bármennyire nem tartom is ezen törvényt helyesnek, az a meggyőződésem, hogy megvan a lehetőség még ezen törvény alapján is arra, hogy érdekeinket megóvjuk, csak rideg következetességgel kell a czél felé haladnunk és igénybe kell vennünk a történteket, mint tanácsot a jövőre nézve, hogy miképen járjunk el. Méltóztassanak nekem elhinni, hogy nemcsak horvát, nemcsak magyar, de igazán közös és egybeforrt érdek az, hogy mi békében és szeretetben éljünk egymással, (ügy van! Ugy van! a szélsöbaloldalon.) Midőn azt az álláspontot foglaltam el, hogy az 1868 : XXXVIII. t.-czikknek a jogalapján akarok megállani, hangsúlyozom, hogy igenis, de a magyar törvény alapján, mert már előbbi felszólalásomban, midőn az államadósságokról szólottam, a törvények közötti eltérésekről beszélve hivatkoztam arra, hogy a magyar és horvát kiegyezési törvények között különbség van, mert azokat az államjogi kifejezéseket, a melyek a horvát törvénybe bevétettek, ellentétben állóknak tartom azon államjogi viszonynyal és helyzettel, a melyet az 1868. évi XXX, t.-cz. alapján megalkottunk, de a melynek fentartásákoz egész készséggel hozzájárulunk. Mielőtt megkísérelném ismereteim alapján, hogy lehetőleg röviden, de mégis megérthetőleg kimutassam azt, hogy micsoda okok és viszonyok játszódtak abban közre, hogy most Magyarország és Horvátország közt az a viszony van, a melyet kedvezőnek senki sem tarthat, engedje meg nekem a t. képviselőház, ha legelőször egy kijelentést akarok tenni és pedig azért, nehogy akár engemet, akár ezt a pártot, a melynek nevében beszélek, egy perczig is félreértsék. (HalljuTc! Halljuk!) Ezeket a kijelentéseket méltóztassanak tudomásul venni ugy, mint ennek a pártnak a programmját, a melyhez ragaszhas 23-án, szombaton. 231 kódunk, azt becsületesen beváltani akarjuk, de viszont kijelentjük, hogy attól eltérni semmiféle viszonyok között, senkinek kedvéért hajlandók nem vagyunk. Mi Horvát-Szlavonországot Magyarország elválaszthatatlan és integráns részének tartjuk, azért, a ki bolygatni akarja, az a mi ellenségünk. (Ugy van! Ugy van! a szélsőbaloldalon,) Belkormányzati életüket megerősíteni kívánjuk, mert az a hitünk, hogy az ő erősségük a magyar állam erőssége. Az anyagi eszközöket meg akarjuk adni arra, hogy nemzetiségi egyéniségüket fentartsák és megerősítsék, de csak akkor és ugy, ha ugyanakkor egyúttal munkatársunkká válnak a magyar eszme ápolásában és megerősítésében. (Élénlc helyeslés a szélsöbaloldalon.) És most kijelentjük, hogy ezen igazi szeretet és — mondjuk nyíltan — politikai bölcseséggel megkonstruált programm mellett nem fogjuk tűrni és nem hagyunk megtorlás nélkül semmi olyant, a mi a mi nagy eszméinktől, nagy törekvéseinktől, a magyar állameszmétől csak egy hajszálnyira is eltér. (Helyeslés a szélsöbaloldalon.) Mi mindig ezt a nagy czélt tartjuk szem előtf, a melyet mint alapgondolatot akartunk az 1868-diki törvényben megalkotni, hogy az egységes magyar államban, mint a magyar állam ereje, a horvát nemzet saját nemzeti egyéniségét kifejthesse, boldogan élhessen és szabadságát élvezhesse. Most már engedje meg a t. ház, hogy bizonyos mértékben rátérjek arra, hogy mi idézte elő azt a sajnos viszonyt, a mely most megvan, a mit tagadni nem lehet, Kovácsevics István t. képviselő ur igazán elismerésre méltó őszinteséggel beismerte a múltkor, hogy a 70-es évekig a köznép túlnyomó része a magyar nemzet iránt barátságos érzelmekkel viseltetett, most pedig megfordult a dolog: iskola, egyház, szószék, püspöki pásztorlevelek, sajtó stb. megtették a magukét. Azt hiszem, t. ház, hogy nagyon jól meggondolta Kovácsevics István t. képviselőtársunk szavait, a mikor azt mondta és feltűnt mindenkinek, hogy a ragaszkodást, a mely megvolt, csak a köznépre akarta érteni és annak is csak egy részére. Tökéletesen helyesen, tökéletesen igazságosan járt el, mert kevesek kivételével — hangsúlyozom a kivételt — a horvát intelligenczia a maga egészében, fájdalom, nem volt barátunk és ma sem az. (Igaz! a szélsöbaloldalon.) Hiszen, hogy egyéb példát ne hozzak fel, csak azt hozom fel, hogy itt élnek köztünk, tudják, hogy a magyar államhoz vannak fűzve, attól elválasztani magukat mi sem engedjük, ha józanul gondolkoznak, saját érdekükben Ők sem fogják ezt akarni, de a nyelvünket még sem akarják megtanulni. Hiszen az ittlévő képviselő urak közt alig van, a ki érdemesnek tartotta volna a magyar nyelvet megtanulni. A horvát politikusokat 1868-ban a kiegyezési törvény