Képviselőházi napló, 1901. XXVII. kötet • 1904. julius 14–julius 27.
Ülésnapok - 1901-463
ÍG3. országos ülés 190i ju ben nyertem, teljes és tökéletes lesz: hogy ez a mi parlamenti életünk nem parlamentáris élet, hanem csak takarója, burkolója egy nyiltan be nem vallott abszolutizmusnak. (Ugy van! a szélsőbaloldálon.) Gabányi Miklós: Ha lelkiismeretük volna, levétetnék a napirendről ezt a javaslatot. (Zaj jobbfelöl.) Pap Zoltán: Ha még jóakaratot sem látok a szabadelvű urakban arra nézve, hogy a nemzet óhajtásai kielégíttessenek, ha még kísérletet sem akarunk tenni erre nézve, akkor — nem kell hozzá jóslási képesség — Kossuth Lajosnak inkompatibilitási elve fog ebben az országban futótűzként, egyszerre, mikor az urak nem is álmodják, elterjedni. (Ugy van! Ugy van! a szélsőbaloldálon.) Mert Kossuth Lajos eme inkompatibilitási elvében nem olyan tanok hirdettetnek, a melyektől futnia kellene egy nemzetnek, hanem olyan tanok, a melyek állampolitikai, államférfiúi bölcseségre vallanak. Ő nemzetének élete szempontjából indult ki és nem tekintette azt, hogy egy embernek mi tetszik, a hatalomnak mi tetszik, hanem ő jövőt akart teremtem nemzetének. (Ugy van! a szélsőbaloldálon.) Majd a társadalomból hozok üzenetet a miniszterelnök urnak, mikor beszédemnek ama részére fogok rátérni, hogy bennünket hiába vádol azzal, hogy a mi viselkedésünk állja útját a szeretet ama kifejlődésének, a mely még mindig nem fejlődött ki király és nemzet között. Majd beszédem folyamán rá fogok erre is térni. Kubik Béla: Meggyanúsította a magyar társadalmat! Pap Zoltán: De a törekvést akarom látni arra, hogy a magyar képviselőház, ha egyszer összegyűlt, ezt a kérdést sem hagyja pihentetni, hanem vagy odaáll Kossuth Lajos inkompatibilitási elve elé és azt mondja, hogy nincs igazad, vagy pedig kenyértörésre viszi ezt a kérdést, mert ezt meg kell oldani, lehetőség van rá, ezzel a dinasztiával is. Gabányi Miklős : Ugy van, csak akarat legyen! Pap Zoltán: En tehát a magyar udvartartást államunk szuverén jogánál fogva is követelem. A mi szép alkotmányunkat szépnek és magasztosnak ismerik a külföldön is. Sok külföldi emberrel volt alkalmam találkozni, a kik azt mondták, hogy ilyen alkotmányért nekik még a jövendőben kell küzdeniök. Az egyesektől összeszedte a magyar politikai bölcseség a hatalmat és betette a koronába önmaga számára, hogy önmaga akarata szerint kormányoztassák. Nem szabad megengedniük a magyar politikusoknak, a magyar államférfiaknak azt, hogy ezzel a hatalommal visszaéljenek. (Ugy van! a szélsőbaloldálon.) Szerintem a magyar királyi méltóság — hiszen talán ezt felesleges is volna emlegetnem, de ugy látszik, hogy szükséges — nem puszta kedvtelésre való és a KÉPVH. NAPLÓ. 1901 1S06 XXVII. KÖTET; •lius lí-én, csütörtökön. 17 magyar királyi udvartartás is nem egyéb szerintem, mint a magyar államnak egyik közjogi szerve, egyik intézménye. És ezt a közjogi szervet, ezt az intézményt most, a mikor előáll a kormány és költségmegszavazásät kéri tőlünk, nem találom, nincs. Pénzt kérnek tehát tőlem, a nép képviselőjétől olyanra, a mi nincs. (Ugy van! balfelöl.) Keresem azt, hogy meglesz-e, bírunk-e biztatást arra nézve, mint a múltban bírtunk magyar törvényhozásunkban királyi ígéretek alakjában, hogy igenis, majd a királyi udvartartás felállíttatik, a király Magyarországon fog lakni. De bírunk-e ígéretet most, t. képviselőház? Azt se mondják, hogy meglesz. Tehát, ha nincs meg az, a mire pénzt kérnek, s kilátásba sem helyezik, hogy meglesz valamikor, akkor nagyon gonosz, perfid játéknak tartom ezt a nemzet vagyonával és az egész alkotmányossággal, hogy pénzt kérnek olyanra, a mi nincs és a mi nem is lesz. (Élénk helyesles a szélsőbaloldálon.) T. képviselőház! Beszédem további folyamán nem terjeszkedem ki azokra a kérdésekre, a melyekre előttem szóló t. képviselőtársam és barátom, Vertán Endre kiterjeszkedett, hanem kutatom azt a helyet, a honnan a magyar alkotmányosságnak, a magyar állami szuverenitásnak fenevadjai bujkálnak elő, hogy ezt a szuverenitást fojtogassák és végkép megöljék. Ezt a helyet, őszintén ki merem mondani, — talán alkalmam lesz gyenge szavaimmal be is bizonyítani a mai nap folyamán — ezt a helyet a magyar államférfiak kapaszkodásaiban, gerincztelen meghunyászkodásában (Ugy van! a szélsőbaloldálon.) és a mindenkori többség lelkiismeretlenségében találom meg. (Ugy van! a szélsőbaloldálon.) 1867 óta folytonosan boldogítanak bennünket ezzel az úgynevezett kiegyezési törvénynyel, az u. n. szabadelvű politikával. Vizsgáljuk meg azt, tegyük mérlegbe, hogy milyen volt ez a politika. Nem kívánom, hogy a 67-est beültessük a 48-as talajba, de akármiféle politikai irányt visz is Magyarország dűlőre, a magyar törvénytől eltérnie ennek a politikának nem szabad: feltétlenül nemzetinek kell lennie. (Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Vizsgáljuk meg bármilyen oldalról ezt a 67-es politikát, vájjon milyen az: nemzeti-e vagy nem. Erre felséges urunk és királyunk adta meg a kritikát, a nemzet küzdelmének közepette, 18 hónapos küzdelmének befejezésekor, a mikor azt mondta azoknak az uraknak, a kik a magyar állam nevében, a magyar nemzet nevében u. n. követelmények, vívmányok kieszközlésének vágyával léptek a korona elé: hogy hát hiszen erről nekem az urak semmit sem szóltak 36 esztendőn keresztül! Hát ha eddig jó volt, hogyan léphetnek most fel az urak ilyen követelményekkel egyszerre minden vonalon ? No, t. képviselőház, ez a kritikája ennek a 67-es kormánynak. (Ugy van! a szélsőbal-