Képviselőházi napló, 1901. XXVII. kötet • 1904. julius 14–julius 27.

Ülésnapok - 1901-469

$•69. országos ülés 1904 Julius 21-én, csütörtökön. 185 az osztrákok.* Méltóztatik látni: Deák Ferencz már nem él, Andrássy Gyula sem él, Grhiczy Kálmán sem él, de azok között, a kik között ez történt, egy még él, és ez Ferencz József, a magyar király. Azért mondottam, t. ház, hogy ha a tételes törvény nem elegendő, itt mi Ferencz Józsefre, a lovagias férfiura és egyúttal magyar királyra hivatkozunk. 0 akkor megértette, hogy mit akar a magyar nemzet, ő tudta, hogy külön udvartartást akar felállítani, tehát a király egész bizton fog rá emlékezni, s bizonyára, ha lovagiasságára hivatkoznak és őszintén feltárják a helyzetet, a magyar király nem fog ilyen hangon beszélni, mint a t. többség. Hock János: Nem, hanem kidobja őket! Rátkay László: T. képviselőház! A ki figyelemmel kisérte a helyzetet, annak fel fog tűnni, hogy egy lehetetlen helyzet az, a mely ennek a törvényjavaslatnak a tárgyalásánál előállt. Az ellenzék, a radikális párt, küzd azért, hogy legyen udvartartás, és az uralkodó többség, a kormánypárt, küzd azért, hogy ne legyeu udvartartás. (Igaz! Ugy van! halfelőL) Hiszen ez a lojalizmus megtagadása az önök részéről, t. többség. Arra kérem a miniszterelnök urat, hogy ő Felségével, a magyar királylyal szemben ne takargassa a helyzetet, hanem álljon a teljes őszinteség álláspontjára. Ezt a fehér lapot vigye fel a t. miniszterelnök ur és mondja meg a magyar királynak, hogy arra a fehér lapra egy választ várunk, az igazság kérdését, azt, hogy legyen magyar udvartartás. Mert nem elég, t. többség, törvényeket hozni, nem elég azt a törvényt megszavaztatni. A törvények lelkét mi képezi? Az igazság. Az, hogy ugy is_ legyen, a mint az a törvény gondolva van. Épen az önök vezére, Deák Ferencz, a kinek szavaival végzem én most záróbeszédemet, azt mondta, hogy a törvény lelkét az adja meg, hogy alkotásakor hűen, becsületesen, etikai szempontból kiindulva van tervezve, valódi értékét az adja meg, hogy meg is legyen tartva. (Élénk helyeslés bal felől) Elnök: Záróbeszéd joga illeti Pap Zoltán képviselő urat. Pap Zoltán: T. képviselőház! Nem akartam ezzel a joggal élni, hanem az előadó urnak imént elhangzott beszéde után kötelességem, mert hisz az általam felhozott indokokból, melyeket beszédem folyamán felsoroltam, egyet sem ragadott ki. Nem egyéni hiúságból panaszlom ezt fel, hanem azért, mert tételes intézkedések ellenére akarta kimagyarázni a magyar, törvényhozás régi intézkedéseiből, hogy magyar udvartartásról beszélni sem lehet. Én sajnálom, t. előadó ur, hogy akkor ezeket a törvényes intézkedéseket talán az idő rövidsége miatt nem soroltam fel, hanem a közvélemény előtt igenis idézem az 1439. évi t.-czikket, a hol a magyar törvényhozás bölcs előrelátása nemcsak a magyar udvarKÉPVH. NAPLÓ. 1901 1906. XXVII. KÖTET. tartást akarta megalapítani, — a mit tulajdonképen nem is kellett megalapítani, mert hiszen Magyarországnak magyar királyi udvartartása volt, erre külön intézkedést tenni nem kellett — hanem 1439-ben a magyar törvényhozás belátott a mai időkbe és látta azt a veszedelmet, a mely egy idegen dinasztiának jogara alatt a magyar nemzetre származhatik, odaült Albert király mellé a királyi kandallóhoz is és vigyázott a király leányára, a ki szivét csak annak adhatta, a kire rá adta a szankcziót a magyar nemzet. Idéztem a törvényczikket, a mely szerint csak ahhoz mehetett, a kihez a magyar nemzet akarta, tehát olyanhoz nem mehetett feleségül a király leánya, — ebbe is beleszólt a magyar nemzet — a ki esetleg ellenséges indulattal viseltethetnék a magyar nemzet iránt. A közvélemény előtt csak felolvasom azokat a törvényczikkeket, a melyek mind magyar udvartartásról beszélnek. Itt van az 1492 iki, itt van az 1536 ik, az 1546-ik, az 1547-ik, az 1548-ik, az 1550-dik s az 1567-ik, az 1608-ik, az 1723 ik és az 1741-ik törvényczikk. Az 1723 : I,, II. és III. törvényczikket ugy-e,|mint akkor is hangoztattam, noli me tangere-nek mondják mindenütt és azt mondják: ez egy szerződés a dinasztia és a nemzet között és ennek a szerződésnek határain túl menni nem lehet. Ebben a törvényczikkben is hivatkozás van az 1550: IV. törvényczikkre, az önök bibliájára. Akkor felolvastam, most is felolvasom és idézem akkori beszédemet. Az 1723: II. t.-cz. következőleg hangzik (olvassa): »Hogy ő legszentségesebb császári és királyi Felsége az ország Karainak és Rendéinek alázatos kivánatát, s az ő legfelségesebb személyének gyakoribb láthatása iránt különös sóvárgásukat és iránta való szolgálatkészségüket és bizalmukat kegyesen elismeri, s midőn súlyosabb európai gondjai ezt könnyebben megengedik, az 1550: IV. törvényczikkely értelmében is közöttük, s az országon belül tartózkodni akar. És e felől a Karokat és Rendeket a fent idézett, s más törvények értelmében Magyarország királyai tekintetében is biztosítani méltóztatott.« És mit mond az 1723-ban felhívott 1550. évi IV. t.-czikk? Azt mondja (olvassa): »Ennélfogva a mit ő Felsége kegyesen igért, arra országának hű Rendéi és Karai alázatosan kérik ő Felségét: maradjon végre valahára az ő hivei között és ne hagyja őket továbbra is vágyakozni és tapasztalja azt a hasznot, a mely az Ő folytonos jelenlétéből fog bekövetkezni.« Az 1550 : IV. t.-czikkre hivatkozik az az 1723 : II. t.-czikk. Az 1550. esztendőben nem kellett arról gondoskodni és expressis verbis törvénynyel létesíteni a magyar udvartartást, mert hisz az azelőtti időkben volt magyar udvartartása az országnak és a magyar királynak. Tehát itt a t. előadó ur nem igaz ügyet, hanem osztrák ügyet védelmezett, (Ugy van! a szélsöbalolialon.) midőn a fennálló állapotot 24