Képviselőházi napló, 1901. XXVII. kötet • 1904. julius 14–julius 27.
Ülésnapok - 1901-469
182 469. országos ülés 1904 Julius 21-én, csütörtökön. udvartartás. Teljesen ugyanezzel az okoskodással a Bach-korszakban is el lehetett volna mondani, hoíiy van magyar kormány, mert hisz volt Magyarország, volt kormány is, Magyarország kormányoztatott, csakhogy együttesen az osztrák kormánynyal, (jtMnli helyesles és taps a bal- és a szélsöbaloldalon.) Rákosi Viktor: Majd megczáfolja Kammerer ezt is! (Derültség a bal- és a szélsöbaloldalon. Elnök csenget.) Gr. Apponyi Albert: T. barátom azt is monSja, hogy elismerték mindig ő Felségének azt a jogát, hogy udvartartását saját belátása szerint rendezhesse be. Helyes, bizonyos határok között. De talán az én t. barátom nem menne addig, hogy ennek a latitüdnek körébe, a mely a fejedelemnek arra nézve adatik, hogy udvartartását saját belátása szerint rendezhesse be, beleessék az is,, hogy olyképen rendeztessék be az udvartartás, hogy azt a királyi méltóságot, a mely fényének emelésére annak költségei megszavaztattak, ne juttassa érvényre, hogy a király ugy rendezze be udvartartását, hogy ez az udvartartás! inkább egy ezzel ellentétben álló eszmét juttasson kifejezésre. Én azt hiszem, hogy ha az én indítványom szerint ő Felsége ezen állapotok és a nemzet jogos követelményei iránt felvilágosittatnék, nem fogná aláírni báró Dániel Ernő t. barátom által neki juttatott latitüdöt és azt semmi esetre sem fogná igénybevenni. (Ugy van! Ugy van! bal felől.) T. képviselőház! Ma a zárszó elmondásának — mint mondám — az a nehézsége — s ez birta ugy Rákosi Viktor t. képviselőtársamat, valamint ez bir engem is arra, hogy e joggal lehető röviden éljünk, — hogy a mi érveink, s különösen azok az elvi álláspontok, a melyeket a kérdés alapvető igazságai körül felállítottam, tulaj donképen czáfolatban nem részesültek. Mondatott azonban e helyett sok mindenféle egyéb ezzel a vitával kapcsolatosan, a mikre nézve némi megjegyzést tennem mégis szükséges. (Halljuh! Halljulc!) Többek közt Dániel Ernő t. barátom az ellenzéknek olyan messzemenő engedélyeket ad, a melyeket én egész tisztelettel magamtól elhárítok, s igénybe nem veszek. O azt mondja, hogy (olvassa): »Onök« — alkalmasint az egész ellenzékre értette — »könnyen tehetik, hogy egyes nagyhangzásu jelszavakat, u. n. nemzeti kívánságokat dobnak a közéletbe, könnyen tehetik, mert hogy azoknak a praktikus életbe való átültetése az országra nézve előnyös, vagy más nagyfontosságú érdekeket, a melyek egyformán hivatva vannak az ország nemzeti kiépítését biztosítani, hogy abból kár az országra nem származik-e: azzal önök nem törődnek, nincsenek is arra hivatva, mert a felelőség nem a kisebbséget terheli soha.« (Zaj a bal- és a szélsöbaloldalon.) Bocsánatot kérek, én nem fogadom el ezt a nagy latitüdöt, nem fogadom el azt, hogy a kisebbséget felelőség ne terhelné; sőt egész politikai életemen át, bár bizonyára gyakran tévedtem, de mindig éreztem és most is nagyon érzem a felelőségnek súlyát, mely nem csak valamely rendszabálynak tényleges keresztülvitelével, de bizonyos aspiráczióknak, a közvéleményben bizonyos áramlatnak felébresztésével is együtt jár. S egyik oka a mi parlamenti életünk nagy bajának, annak a körülménynek, hogy a parlamenti váltógazdaság itt a pártok között nem létezik, tényleg az, hogy valamint a hatalmon megrögzött párt kevéshbé, semmint szükséges, szá mol a nemzet aspiráczióival, a nemzet jogos igényeivel, a közvéleménynek nem múlékony felháborodásával, hanem állandó és szükségszerű törekvéseivel is: ugy megengedem, előfordulhat azoknál a pártoknál, a melyek az állandó ellenzékiségre vannak kárhoztatva, hogy az a felelőségérzet gyengül bennük, a melylyel azonban birniok kell, hogy ne hirdessenek sohasem olyat, a melynek megvalósítására jó lelkiismerettel nem vállalkozhatnak (Helyeslés a bal- és a szélsőbaloldalon.) Tehát ez ellen küzdenünk kell, reagálnunk kell a parlamenti helyzet ezen káros következménye ellen és nem szabad hirdetnünk, hogy a kissebbséget és az ellenzéket a felelőség nem terheli: terheli igen nagy felelőség és én a magam részéről soha egy szót nem mondok, soha egy lépést nem teszek a politika terén, a melyet, tévedve vagy nem tévedve, de legjobb lelkiismeretem szerint ennek a nagy felelőségnek érzetével ne tudnék összeegyeztetni. (Élénk helyeslés a bal- és a szélsöbaloldalon.) Ez elvezet a t. miniszterelnök urnak egy röpke szóvá vált mondatához, a mely nem ennek a vitának során ejtetett ki, a melylyel már többen foglalkoztak, a melyet azonban szerintem épen annak az állásnak, a melyet ő elfoglal, mindnyájunk felelőségénél nagyobb felelőséggel ellátott voltánál fogva, szükséges kissé bonczkés alá venni, mert nem közömbös az, ha a miniszterelnöki székből az ország városai közigazgatási fejei előtt olyan mondat hangzik el, a mely kormányzata feladatául, a további sikerek feltételéül azt tünteti fel, hogy a mint magát a miniszterelnök ur kifejezte, a mérges illúziókból származott részegséggel sikerüljön neki megküzdenie. Nem lehet, t. ház, arra nézve kétség, hogy ezeket a mérges illúziókat és ezt a részegséget a t. miniszterelnök ur mire értette. Az ő bécsi officziőzusa még azt a fölösleges fáradságot is vette magának, r hogy az országot erre nézve felvilágosítsa. Értettek ezek alatt a mérge3 illúziók alatt azok a nemzeti követelmények, a melyek a legutóbbi időben különös élességgel domborodtak ki, különös hévvel karoltattak fel a hadsereg terén, és talán beleértetnek azok az aspirácziók is, a melyek az udvartartás önálló szervezetére vonatkoznak. Ezek tehát azok a mérges illúziók, a melyektől megrészegedett a közvélemény egy része, a mely részegség ellen