Képviselőházi napló, 1901. XXVII. kötet • 1904. julius 14–julius 27.

Ülésnapok - 1901-469

182 469. országos ülés 1904 Julius 21-én, csütörtökön. udvartartás. Teljesen ugyanezzel az okoskodással a Bach-korszakban is el lehetett volna mondani, hoíiy van magyar kormány, mert hisz volt Magyarország, volt kormány is, Magyarország kormányoztatott, csakhogy együttesen az osztrák kormánynyal, (jtMnli helyesles és taps a bal- és a szélsöbaloldalon.) Rákosi Viktor: Majd megczáfolja Kammerer ezt is! (Derültség a bal- és a szélsöbaloldalon. Elnök csenget.) Gr. Apponyi Albert: T. barátom azt is monSja, hogy elismerték mindig ő Felségének azt a jogát, hogy udvartartását saját belátása szerint rendezhesse be. Helyes, bizonyos határok között. De talán az én t. barátom nem menne addig, hogy ennek a latitüdnek körébe, a mely a fejedelemnek arra nézve adatik, hogy udvar­tartását saját belátása szerint rendezhesse be, beleessék az is,, hogy olyképen rendeztessék be az udvartartás, hogy azt a királyi méltóságot, a mely fényének emelésére annak költségei meg­szavaztattak, ne juttassa érvényre, hogy a király ugy rendezze be udvartartását, hogy ez az udvartartás! inkább egy ezzel ellentétben álló eszmét juttasson kifejezésre. Én azt hiszem, hogy ha az én indítványom szerint ő Felsége ezen állapotok és a nemzet jogos követelményei iránt felvilágosittatnék, nem fogná aláírni báró Dániel Ernő t. barátom által neki juttatott latitüdöt és azt semmi esetre sem fogná igénybe­venni. (Ugy van! Ugy van! bal felől.) T. képviselőház! Ma a zárszó elmondásá­nak — mint mondám — az a nehézsége — s ez birta ugy Rákosi Viktor t. képviselőtársa­mat, valamint ez bir engem is arra, hogy e joggal lehető röviden éljünk, — hogy a mi ér­veink, s különösen azok az elvi álláspontok, a melyeket a kérdés alapvető igazságai körül fel­állítottam, tulaj donképen czáfolatban nem része­sültek. Mondatott azonban e helyett sok minden­féle egyéb ezzel a vitával kapcsolatosan, a mikre nézve némi megjegyzést tennem mégis szükséges. (Halljuh! Halljulc!) Többek közt Dániel Ernő t. barátom az ellenzéknek olyan messzemenő engedélyeket ad, a melyeket én egész tisztelettel magamtól el­hárítok, s igénybe nem veszek. O azt mondja, hogy (olvassa): »Onök« — alkalmasint az egész ellenzékre értette — »könnyen tehetik, hogy egyes nagyhangzásu jelszavakat, u. n. nemzeti kívánságokat dobnak a közéletbe, könnyen te­hetik, mert hogy azoknak a praktikus életbe való átültetése az országra nézve előnyös, vagy más nagyfontosságú érdekeket, a melyek egy­formán hivatva vannak az ország nemzeti ki­építését biztosítani, hogy abból kár az országra nem származik-e: azzal önök nem törődnek, nincsenek is arra hivatva, mert a felelőség nem a kisebbséget terheli soha.« (Zaj a bal- és a szélsöbaloldalon.) Bocsánatot kérek, én nem fo­gadom el ezt a nagy latitüdöt, nem fogadom el azt, hogy a kisebbséget felelőség ne terhelné; sőt egész politikai életemen át, bár bizonyára gyakran tévedtem, de mindig éreztem és most is nagyon érzem a felelőségnek súlyát, mely nem csak valamely rendszabálynak tényleges keresztülvitelével, de bizonyos aspiráczióknak, a közvéleményben bizonyos áramlatnak felébresz­tésével is együtt jár. S egyik oka a mi parlamenti életünk nagy bajának, annak a körülménynek, hogy a par­lamenti váltógazdaság itt a pártok között nem létezik, tényleg az, hogy valamint a hatalmon megrögzött párt kevéshbé, semmint szükséges, szá mol a nemzet aspiráczióival, a nemzet jogos igényeivel, a közvéleménynek nem múlékony fel­háborodásával, hanem állandó és szükségszerű tö­rekvéseivel is: ugy megengedem, előfordulhat azok­nál a pártoknál, a melyek az állandó ellenzékiségre vannak kárhoztatva, hogy az a felelőségérzet gyengül bennük, a melylyel azonban birniok kell, hogy ne hirdessenek sohasem olyat, a mely­nek megvalósítására jó lelkiismerettel nem vál­lalkozhatnak (Helyeslés a bal- és a szélsőbal­oldalon.) Tehát ez ellen küzdenünk kell, reagál­nunk kell a parlamenti helyzet ezen káros kö­vetkezménye ellen és nem szabad hirdetnünk, hogy a kissebbséget és az ellenzéket a felelőség nem terheli: terheli igen nagy felelőség és én a magam részéről soha egy szót nem mondok, soha egy lépést nem teszek a politika terén, a melyet, tévedve vagy nem tévedve, de legjobb lelkiismeretem szerint ennek a nagy felelőség­nek érzetével ne tudnék összeegyeztetni. (Élénk helyeslés a bal- és a szélsöbaloldalon.) Ez elvezet a t. miniszterelnök urnak egy röpke szóvá vált mondatához, a mely nem ennek a vitának során ejtetett ki, a melylyel már többen foglalkoztak, a melyet azonban szerintem épen annak az állásnak, a melyet ő elfoglal, mindnyájunk felelőségénél nagyobb felelőséggel ellátott voltánál fogva, szükséges kissé bonczkés alá venni, mert nem közömbös az, ha a miniszterelnöki székből az ország városai közigazgatási fejei előtt olyan mondat hangzik el, a mely kormányzata feladatául, a további sikerek feltételéül azt tünteti fel, hogy a mint magát a miniszterelnök ur kifejezte, a mérges illúziókból származott részegséggel sikerüljön neki megküzdenie. Nem lehet, t. ház, arra nézve kétség, hogy ezeket a mérges illúziókat és ezt a részegséget a t. miniszterelnök ur mire értette. Az ő bécsi officziőzusa még azt a fölösleges fáradságot is vette magának, r hogy az országot erre nézve felvilágosítsa. Értettek ezek alatt a mérge3 illúziók alatt azok a nemzeti követelmények, a melyek a legutóbbi időben különös élességgel domborodtak ki, különös hévvel karoltattak fel a hadsereg terén, és talán beleértetnek azok az aspirácziók is, a melyek az udvartartás önálló szervezetére vonatkoznak. Ezek tehát azok a mérges illúziók, a melyektől megrészegedett a közvélemény egy része, a mely részegség ellen

Next

/
Thumbnails
Contents