Képviselőházi napló, 1901. XXVII. kötet • 1904. julius 14–julius 27.

Ülésnapok - 1901-463

463. országos ülés 19i)k Julius 14-én, csütörtökön. 9 hajtása, helyesen állhatunk-e azon álláspontra, a melyre Deák Ferencz és gróf Andrássy Gyula helyezkedett? Mi igenis jogosan élhetünk ma a kritika fegyverével, nekünk a legszigorúbb elbírálásban kell részesítenünk ezt a törvényt, mely végeredményében, hatásaiban, végrehajtásában olyan szomorú eredménynyel járt Magyarország közéletére és Magyarország közgazdasági életére vonatkozólag. (Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Carnot köztársasági elnökségének utolsó idejében egy párisi előkelő élezlapban Forainnek, a hires élezlap-rajzolónak egy torzképe jelent meg, a mely egy túlhizott bájakkal dicsekedő hölgyet ábrázol, a, ki ellebeg egy csomó öreg politikus előtt. És az öreg politikusok felsóhajtanak: Ha meggondoljuk : milyen szép, milyen üde, milyen kedves is volt e hölgy a császárság utolsó napjaiban. Ilyen öregedő bájakkal dicsekedő hölgy ez a 67-es kiegyezés is, mely lehetett 1867-ben üde, kedves, tetszetős és fiatal, de ma. a mikor itt ellebeg szemeink előtt, semmikép, semmi módon nem tudja lekötni az élni vágyó, törekvő, fejlődni akaró Magyarország érdeklődését, (Elénk helyeslés és tetszés a szélsöbaloldalon.) Azt mondta a t. miniszterelnök ur, a nagy nemzeti, másféléves küzdelem eredményeit vizsgálva, hogy senki másnak érdekeiből, de kizárólag a korona kezdeményezése folytán oly megoldással lehetett a harczot befejezni és betetőzni, a mely nagy és üdvös reform alapját vetette meg a hadseregben. Örömét és háláját fejezte ki tehát a fejedelmi tény felett, mely által oly szép, nagy, mélyreható eredményeket értünk el a nemzeti küzdelemben — és ennek folyományaképen beterjesztik ezt a czivillistafelemelést czélzó javaslatot. Az 50-es években a császár körutat tett Magyarországon, s mérsékelt örömmel fogadtatott sok felé. De ez az öröm mégis elégséges volt arra, hogy túlbuzgó fináncz-kapaczitások öröm-adót, Freudensteuert, vessenek a népre, s ezt könyörtelenül be is hajtották. Én megvallom, ezt a czivillista-javaslatot máskép nem tekinthetem, mint oly örömadónak, melyet az előbb vázolt fejedelmi tény folytán leszünk kénytelenek fizetni. Ennek következtében, miután ez a czivillista nemzetem érdekét semmikép nem szolgálja, hanem ellenkezőleg egy idegen hatalom fényét van hivatva növelni, s az osztrák érdekeket szolgálja, nem fogadhatom el. (Elénk tetszés és helyeslés a szélsőba loldalon.) Elnök : Szólásra ki következik ? Kovács Pá! jegyző: Vertán Endre! Vertán Endre: T. ház! Mindenekelőtt kijelentem, hogy a szőnyegen forgó törvényjavaslatot nem fogadom el. Nem fogadom el, mert nem járulhatok ahhoz hozzá, hogy az országra ujabb teher rovassák, hanem inkább azt kívánom, s azt szeretném, hogy a magyar király, a mint ezt a régi törvényeink kívánják és biztosítják, KEPVH. NAPLÓ. 1901 1906. XXVII. KÖTET. huzamosabb ideig éljen országában és hogy ez a magyar király magyar királyi udvartartással legyen körülvéve. (Helyeslés a szélsöbaloldahn.) A 67-es kiegyezés óta állandó gyakorlat az, hogy valahányszor a királyi udvartartás költségeiről volt sző, a képviselőház a benyújtott javaslatokat minden szó és vita nélkül megszavazta. Ez az első eset, hogy pártom ezzel a régi gyakorlattal szakított, s nemcsak hogy a vitát nem engedi el, de még a megszavazás ellen is felemeli a maga vétóját, a maga tiltó szavát. De épen az a körülmény, hogy egy, ugy látszik, általánossá válni akaró gyakorlattal áll szemben ez a szakítás, teszi kötelességgé azoknak, a kik ezen párthatározathoz hozzájárultunk, s ennek kimondásában segédkeztünk, igazolni ezt a megváltoztatott álláspontunkat. Ez elől a kötelesség elől nincs kitérés. Nem rettenthet minket meg még az sem, hogy nagyon közelfekvő a veszély, hogy a kik népünk gondolkodási módját nem ismerik, a kik minket félreismernek, azt vethetik szemünkre, hogy egy, itt benn az országban is kormányképtelennek kikiáltott pártakarja felhasználni ezt a vitát a saját czéljaira, hogy a koronát arról a piedesztálról, a melyen állnia kell, le akarja rántani, és hogy a nemzet és a király közt lévő szeretetben kapcsokat akarja szétbontani. Nem a király személyét támadjuk mi, hiszen a király személye a mi érzésünk szerint is szent és sérthetetlen. Nem a királyt és nemzetet érzelmileg is összekötő kapcsokat akarjuk mi szétbontani; hiszen meggyőződésünk erejével hirdetjük, hogy a király és a nemzet egymásra vannak utalva. De ez az egymásra utaltság kölcsönös, és csakis egy érzelmi közösségben egyesülve, egy utón haladva, egy czél felé törekedve és együtt munkálva képesek ama nagy és magasztos feladatokat teljesíteni, a melyektől a hazának nagysága ós ezzel együtt a királyi hatalomnak fénye függ. Gyakran elnézem az Erzsébet-hidat, a mely a modern építésnek és a technikai haladásnak egyik kiváló alkotása. Hatalmas, égbenyúló oszlopokra támaszkodik ez az alkotás, mely a mor-íjló hullámok felett köti össze a testvér-várost. És a járókelők biztosan haladnak rajta keresztül. De inogjon meg csak az egyik pillér, inogjon meg csak az egyik oszlop, romba dől az egész alkotmány. Az én meggyőződésem, hogy a királyt és a nemzetet is a kölcsönös és bizalom által fentartott egyetértés fűzi össze. A kölcsönösség és bizalom amaz égbenyúló oszlopai a hídnak, a melyek a jelen nagyságát fentartják és a jövő reménységét felépitik. De csak akkor biztos az az alkotás, ha minden pillér mindkét részről egyformán erős, egyformán nagy annak ellentálló képessége, ha a bizalom ugy a király, mint a nemzet részéről megtántorithatatlan, ha a szeretet kapcsai összetörlietlenek. Ki merne szentségtelen kezekkel ez oszlopok valamelyikéhez nyúlni? Nem is ezt akarjuk, de mert látjuk, 2